Egy ügynökség munkatársa három verziót mutat a képernyőn az egyik ügyfelük új italának kabalájából és megjegyzi: valljuk be, az első még nem volt igazán szép. Egy másik teraszán ülünk kellemes a kilátás mellett és a cég egyik dolgozója épp arról beszél, hogy sok ma gyártott szpotot nem is tekint reklámnak, mert mindössze azt csinálják, amit már az ókorban is megtettek, amikor felírták a falra, hogy mennyibe kerül a tojás. Ahelyett, hogy felébresztenék bennünk az igényt arra, hogy tojást vegyünk. Azért megjegyzi, hogy a Super Bowl felhozatalát elnézve nem mondhatja senki, hogy rossz a mai reklám, az ellenpéldák pedig sokszor az ügyfeleken múlnak.
„Az együttműködések egy része partneri szemléletű, nem csak egy kiszolgáló-szerepre bízzák meg az ügynökséget, hanem mindkét fél edukálja a másikat. Ugyanakkor ebből egyre kevesebb van” – magyarázza kérdésemre Jenei József Tamás, aki Head of Content a Progressive-nél. Amikor május utolsó napján a Tóth Zsófi vezette diáktúrával végigjártam a reklámszakma éves dzsemboriját, az Ügynökségek Éjszakáját, ezt a nyíltságot éreztem másokon is. Olykor meglepően elhagyva a kincstári optimizmust a szakma állapotáról. „Egyre többször keveredünk egyfajta kommunikációs zsákutcába, sokszor valaki a szektorban kitalál egy ötletet, ami szerinte jól rezonál a célközönségnél, az ügyfélnek viszont egyszerűen nem tetszik” – teszi hozzá. Mint mondja, a kölcsönös edukáció is csak szakmai érvek mentén működik jól.
Egy másik cég irodájába belépve azt a kérdést kapjuk, mi a gond a szépen berendezett tér középpontjában lévő, amúgy egy ismert hazai művész által készített freskóval. A megoldás, hogy az accounti munka azt kicsit félreértve accountingként lett ábrázolva, ennek megfelelően a figurák szorgosan hurcibálják a papírhalmokat – bár ez valahol a kliensekkel való e-mailezés metaforájának sem rossz. Ezen az állomáson is meglepő az őszinteség: eltűntek a klasszikus tenderek, Magyarország már nem régiós központ, bár kezd újra azzá válni, amúgy pedig lehet külföldre dolgozni, de a magyar ügynökségek a legdrágábbak a régióban.
Zsugorodás és empátia
„Sokan szeretnek a magyar reklámnak a rendszerváltás utáni, a 90-es évekre, illetve a kétezres évek elejére datált aranykorra hivatkozni, amikor a beáramló világmárkáknak köszönhetően óriási büdzsével lehetett izgalmas munkákat csinálni. Ma ugyanis a nagy nemzetközi brandek összezsugorodtak, összeolvadtak és a szektor nagyon megváltozott: a magyar ügynökségek specializálódtak vagy tovább működnek integráltan, ahogyan mi is” – vázolja nekem a helyzetet Calin Dániel, aki Chief Growth Officer az ACG Budapestnél. „Itt a Covid, a háború, a gazdasági helyzet és egy kihívásokkal teli munkáltató versus munkavállalói környezet, amelyben aki lemarad, nagyon hamar meg tud rekedni. Sok ügynökség tűnt el, olvadt össze a gazdasági helyzet miatt, sok ügyfél leépítette és centralizálta a költéseit vagy kivonult.”
Fotó: Szabó Zsófi
Ilyenkor be lehet húzni a kéziféket, túlélésre játszva, leépítve vagy előre lehet menekülni, bízva az eredményekben, mondja. Értelemszerűen magukat az utóbbiak közé sorolja, a pandémia alatt nem rúgtak ki senkit és nem csökkentették a fizetéseket, ami amúgy jellemző volt. Bár sokáig jövőkutatással is foglalkozott, azt nem tippelné meg, bejön-e majd a számításuk, de ő is a partnerséget hangsúlyozza és a kiutat a dolgozók és ügyfelek iránti empátiában látja.
A cégek képviselői láthatóan leendő kollégákat látnak a diáktúrázókban. Ez egyfelől azt jelenti, hogy türelmesen és részletekbe menően, szakmázva válaszolnak a meg-meginduló kérdésekre, másrészt olykor úgy ecsetelik a szcéna helyzetét, mintha már náluk dolgozna mindenki, de minimum egy nagy össznépi onboardingon járnánk. Az esetleges izgatottságot oldandó pedig mindenhol ingyen piával kínálnak bennünket. „Ez egy ügyfelünk új terméke, olyan, mintha ötvözték volna a sört az Aperol Spritzcel” – kapunk rögtönzött termékbemutatót az egyik cég konyhájában tömörülve. Aszerint, hol kik az ügyfelek, kínálnak minket energiaitallal, jeges teával, hard limonádéval, sörrel és túró rudival is. Aztán ahogyan megyünk bele az estébe, úgy valamelyik ügynökség egészen átalakul bulihelyszínné, hangolódva az esti Reklámzajra.
Berontott, hogy ezzel akar foglalkozni
Ha nem hoztál önéletrajzot, kinyomtatjuk és bedobhatod – bíztatnak egy másik állomáson, amikor elkezdem nézegetni az előtérbe kihelyezett CV boxot. Először csinálnak ilyet és ottjártunkkor emlékeim szerint négy vagy öt papír volt már a dobozban. „A tavalyi Ügynökségek Éjszakáján korábban indult a buli, a DJ-k játszottak, a csillárról lógtak a kollégák, Hidvégi Tom, a kreatív stratégiai vezetőnk egy kis teremben személyes tanácsadást tartott. Berontott valaki, hogy ő ezzel akar foglalkozni és hogy csinálja. Beszélgetett egy órát velünk, kapott tőlünk ehhez muníciót, eltűnt és fél évre rá felvettük gyakornoknak és a mai napig itt van” – meséli Calin Dániel. Vagyis olykor egészen unortodox formái is lehetnek a jó első benyomásnak.
„Miközben a szakmában elég komoly probléma az utánpótlás hiánya, az ilyen rendezvények, mint a Diáktúrák, alkalmasak lehetnek arra, hogy élőben a kulisszák mögé kalauzolva mutassák meg az érdeklődő diákoknak és az idősebb, pályamódosítás előtt állóknak, hogy mennyire izgalmas és tuti jó világ tud lenni egy ügynökségnél dolgozni” – összegez Horváth Ágnes, a Kreatív magazin főszerkesztője, az egyik túravezető. „Nagyon sok egyetemista még nem feltétlenül tudja, mit akar majd dolgozni. Vannak olyan általános szakok, mint a kommunikáció vagy szabadbölcsészet, amely elvégzéséből még bármi lehet. Ezért fontosak az ilyen rendezvények, mert meg tudják nekik mutatni, hogy a pályán belül merre tud elmozdulni” – teszi hozzá.
„Mennyivel kényelmesebb, közvetlenebb egy-egy ital és jó zene társaságában beszélgetni a potenciális munkaadóddal, ügyfeleddel egy ilyen eseményen, mint egy feszengős interjú keretén belül, egy rohanós munkanapon” – emeli ki Tóth-Gergely Nikolett szabadúszó marketinges.
Fotó: Szűcs Natália
Calin, aki oktat is több helyen, lényegében abban látja a nehéz utánpótlás eredőjét, hogy sokan, akiknek van affinitása a kreatív szakma felé, inkább influenszerek lennének, mint a marketingben dolgozók. „Valóban azt is látom, hogy a hallgatók többségének több ezres vagy akár több tízezres követőtábora van és pénzt is keresnek abból, hogy felteszik saját magukat a felületekre. Csak én nem hiszek abban, hogy ez hosszú távon egy fenntartható gazdasági vállalkozás” – magyarázza a ACG Budapest munkatársa. „Sok egyetemista elkezd egy marketinges szakot és végül arra jut, hogy influenszer akar lenni. Összességében kevés az a kolléga, aki tisztán erre a pályára készül és meg is ragad itthon.” Végeredményképp két éven belül az ügynökségek 10-15 százaléka lemorzsolódhat, aki megmarad, az dolgozik majd a megmaradó ügyfeleknek és az marad életben, akiben van valami extra, ami az emberektől és az ő víziójuktól függ – summáz.
A szakmai párkeresés persze kétoldalú, sok résztvevő is felkészülten érkezik, a túravezető hathatós segítségével. „Tóth Zsófi útközben kikérdezett mindenkit, hogy kinek mik a szándékai, mire számít, kit, mi érdekel, kinek milyen tapasztalatai vannak. Ezen infók birtokában profin és célirányosan vezette a csapatot a helyszíneken és kezdeményezte a szakmai, de közvetlen hangvételű beszélgetéseket” – számol be Tóth-Gergely Nikolett, aki egyedül érkezett az Erzsébet térre, de SKVOT-os csapathoz csatlakozva hamar megtalálta a helyét. „A Diáktúra helyszínein mindenki megkérdezhette az illetékestől, amit szeretett volna. Névjegykártya, e-mail cím cserék zajlottak, portfólió review-ra volt lehetőség, amellett, hogy körbevittek minket és beleshettünk az ügynökségi életbe, mint igazi bennfentesek.” Utána pedig egyesével is tudtak érdeklődni a konkrét pozíciókról, munkákról, teszi hozzá. „Négy emberrel is beszéltünk konkrét együttműködési lehetőségről, a folytatás csak rajtunk múlik” – summázza.
Fotó: Horváth Ágnes
Accountból szövegíró
A kreatív szakmában egyre inkább generalista szakemberekre van szükség, vagyis vágók, operatőrök és szövegírók helyett például olyan content designerekre, akik egyedül leforgatnak és összeraknak egy kisvideót a TikTokra vagy az Instagramra. A gond csak az, hogy például art director szak – hallgatjuk a Progressive foteljein ülve – nincs egyik hazai egyetemen sem. Csak a speciális, kreatív szakembereket megcélzó oktatási intézmények – például a SKVOT – kínálnak ilyesmit. Az ELTE túracsapatát vezető Dézsi László is azután tudott elhelyezkedni, hogy elvégzett egy kreatív szakembereknek szánt kurzust – egészen konkrétan Tóth Zsófi szövegírói képzését a SKVOT-on. „Február közepéig tartott a képzés és áprilisban már meg is volt az első munkanapom. Ehhez persze kellett az az előzetes motiváció, amivel legalább tíz ügynökséghez beadtam az önéletrajzom” – emlékezik vissza kérdésemre.
Az ACG-nél a túrázókat váró kollégák pedig arról is meséltek, hogyan változik olykor egy-egy ember pozíciója a cégen belül. Náluk például valakit account managernek vettek fel, de később alkalmasnak érezték, hogy közösségi médiás posztokat gyártson vagy éppen szöveget írjon, így átkerült oda. „Régen volt három nagy buborék: az ügyfélkapcsolat, a kreatív osztály és minden más a pénzügytől az IT-ig. Mára viszont egy technológiai, szociológusi vagy éppen pszichológusi végzettséggel is sokkal jobban tud érvényesülni az ember a reklámszakmában, viszont kell hozzá egy megfelelő belépés” – fogalmaz Calin Dániel. „Kell egy bátorság, hogy ne azt nézzük, mi a munkakör megnevezése, hanem hogy az elvárt skillset találkozik-e az enyémmel. Ha igen, ma már nem a titulusok dominálnak!”
Fotó Chalhoub Emil, Gündüz Attila és Járosi Alina galériájából
Arra a kérdésemre, hogy mi alapján vesznek fel olyan embereket, akik később teljesen máshova kerülhetnek át, azt mondja, pályakezdőknél, ahol nincs még nagy portfóliója az illetőnek, számítanak a próbafeladatból leszűrt képességek, a végzettség és az attitűd is. „Ez a szakma 60 százalékban érzék, 40-ben tanulható. Ezt interjúval, többkörös próbamunkával, a mély vízbe bedobva mérjük fel, így nagyon hamar láthatóvá válik, ki alkalmas egy feladatra.” Napi szinten 20-30 jelentkezést kapnak, így tudnak válogatni a jó szakemberek közül. Ha gond is van ugyanis az utánpótlással, a meglévő kollégák azért cégenként és munkakörönként változó fluktuáció mellett rendszeresen cikáznak az ügynökségek között, teszi hozzá. „Vannak visszajáró vendégek is. Lehet olyat is, leszámítva azt, ha valaki olyan ügynökséghez ment el, ami az elveinkkel ellentétes munkát végez. A felmelegített káposzta általában nem jó.”
Egy ilyen körbevezetés nyilván arról is szól mindenhol, mennyire laza és kúl egy-egy munkahely, jelezve, hogy az ügynökségek közt pingpongozó seniorok mellett mennyire kellenek az újoncok is. Ha szellemeskedni akarnék, azt mondanám, ezért ma már a pingpong-asztalnál többet kínálnak, általában rugalmasságot és emberi közeget. Bár az egyik cégnél előkerül, hogy valaki bizony maga eszmél olykor rá munka közben, hogy már lejárt a munkaideje és ezt a nem szakmabeli exe kevésbé értette meg, egy másik helyszínen már igyekeznek minket meggyőzni: a sokat emlegetett egyensúly a munka és a magánélet között létezik. Nem kell éjfélig nyomni, volt két DJ-skedő copywriterük is, meg egy légtornász, aki 5-6-kor leléphetett fellépés előtt. Meg persze, hogy is lehetne rosszfej az az iroda, ahol ingyen sört osztanak ma este és még diszkófények is feldobják a hangulatot.
(Kiemelt képünk montázs Chalhoub Emil, Gündüz Attila és Járosi Alina fotóiból.)