Volt olyan magyar illusztrátor, akit egy amerikai kiadó talált meg az Instagramon – mondja Rátkai Kornél illusztrátor, szerző, előadónk. A 36. könyvét illusztráló, 2022-ben az Év Illusztrátora díjra is jelölt alkotóval beszélgettünk:
- – pályakezdő hideg e-mailekről és Insta-portfólióról,
- – a felnőtt rajzok hiányzó felületeiről,
- – arról, mit lehet és mit nem lehet gyerekkönyvbe rajzolni,
- – milyen vizuálisan, amikor nem gügyögünk,
- – a Meseország mindenkiéről és a nevelő illusztrációkról,
- – a papírban benne lévő hibázási lehetőségről
- – és a mesterséges intelligenciával szembeni ellenforradalomról is.
„Abbahagytam, aztán szerencsére gyorsan meglett, így kerültem az illusztrációhoz” – fogalmaztál néhány éve arról, hogyan lettél egy kiégés után webdizájnerből illusztrátor. Kifejtenéd ezt egy picit bővebben, hogy lett meg gyorsan?
Gyerekkoromtól kezdve mindig rajzoltam, a gimnázium után az animációs szakmában helyezkedtem el. Amikor megjelent az internet Magyarországon, valahogy rögtön az elején bekapcsolódtam és elkezdtem webdizájnnal foglalkozni. Ezt utána jó sokáig űztem: itt grafikával, logó- és arculattervezéssel is foglalkoztam. Közben projektszinten nem rajzoltam, csak állandóan firkálgattam a meetingeken. Egy ponton azt éreztem, hogy már nem ad nekem semmit a webdizájn és nem akarok még egy ügyfélnek egy száztizedik logót is megtervezni. Teljesen ki voltam égve, belefáradtam az egészbe. Ekkor még folytattam tovább, de közben kitaláltam egy mini univerzumot és a figuráit elkezdtem lerajzolni. Innentől lett koncepciója is a rajzaimnak. Elkezdtem ezeket felpakolni a Facebookra – az Instagram itthon akkor még nem volt túl népszerű – és a szakmám kapcsán meglévő elég kiterjedt ismerősi körömben voltak kiadónál dolgozó emberek is, akik látták. Így kerestek meg először egy kiadótól, hogy nincs-e kedvem egy gyerekkönyvet illusztrálni. Volt és így kezdődött el az egész 2015-ben.
Rátkai Kornél munkája
Ha húsz évvel fiatalabban kezdesz bele, mennyivel lett volna nehezebb az út az első publikált illusztrációkig? Mennyire tudnak a pályakezdők bekerülni a véráramba?
Húsz éve biztosan nehezebb lett volna, mert ‘90 és 2000 között elég rossz volt itthon az illusztráció színvonala: a nagy öregek már nem rajzoltak, betört a Disney és annak a rosszul átrajzolt könyveit adták ki. Csak kevés ellenpélda volt, mint a Tesz-Vesz város, az akkoriban megalakult Pagony Kiadó kezdte utána visszarántani a mesekönyvek és az illusztrációk színvonalát. A kapcsolati hálóm az elején biztosan sokat számított. Ugyanakkor a mai fiataloknak is vannak lehetőségei, manapság ugyanis rengeteg könyvet adnak ki és nagyon keresik a kiadók az új illusztrátorokat. A szerkesztők figyelik a rajzsulikat és azok Instagram-oldalait. A rajzsuliban tanító illusztrátorok egy része jól be lehet kötve a kiadókhoz, vagyis ilyen ajánlások is biztosan működnek. De egy kezdő illusztrátornak mindenképpen érdemes indítani egy Instagram-oldalt, ahova felpakolja az alkotásait, ez a platform erre tökéletes.
Nem túltelített még az ilyen rajzokkal?
Telítve van, de ha magyarul adjuk meg mondjuk az illusztráció hashtaget, abból már sokkal kevesebb van fenn, mint mondjuk az illustration alatt megosztottakból. Tudok olyan sztorit, hogy egy magyar illusztrátort egy amerikai kiadó talált meg az Instagramon és már nekik dolgozik. Ő elég specifikus szubkulturális illusztrációkat készít, de ilyen is van. Szerintem sokakat azóta is az Instán látnak meg, a magyar szerkesztők szinte biztosan. A hideg e-mailben elküldött, akár instagramos portfólió is működhet. Nem tudom, hogy a szerkesztők pontosan hogyan találnak új illusztrátorokat, de folyamatosan jelennek meg új illusztrátorok a piacon, akik nem feltétlenül a csúcsképzésről, mondjuk a MOME-ről jönnek.
Ugyanitt azt is mondtad, hogy az Instagramon megosztott „felnőtt” rajzokat jobban szereted, de azokból nehezebb pénzt csinálni. Miért? Hogyhogy ezeknek nincs felülete?
A nyomtatott Népszabadságban például régen nem csak karikatúrák, hanem klasszikus illusztrációk is megjelentek, elképesztően jó színvonalon, például Tettamanti Béla munkái. Ez a napilapok visszaszorulásával nagyjából meg is szűnt. Később, amikor a 168 Óra megújult, akkor egyedi illusztrációs címlapokkal jelent meg a hetilap és sok illusztrátornak is adtak munkát, de azóta azt is bezárták. A sajtóban megjelenő szépirodalomnál jelennek még meg artisztikusabb alkotások, amelyek nem is annyira illusztrációk, sokkal inkább már képzőművészeti munkák. De alapvetően nagyon hiányoznak az illusztrációkat felvevő sajtótermékek a kicsi hazai piacról, nálunk a képregénynek sem terjedt el igazán a külföldön jóval ismertebb, nagyobb hagyományokkal rendelkező, felnőtteknek szóló változata.
A reklámszakmában jobban megy az illusztráció – már itthon is, de más országokban már egy jó ideje. Egyszerűen olcsóbb ugyanis, mint lebonyolítani egy fotózást és kreatívabb megoldások is jöhetnek ki belőle. A felnőtt könyvekben pedig bár itthon a ‘70-es években még rendszeres voltak, hogy voltak illusztrációk, ma már itt legfeljebb a borítók jöhetnek szóba. Vannak ugyan ellenpéldák, mint amikor Szálinger Balázs kortárs magyar költő például nemrég újra kiadta Zalai Passió című vígeposzát és ehhez sok illusztrátort felkért, köztük engem is, hogy rajzoljunk bele, de fehér holló szinten. Szóval jellemzően vagy gyerekkönyveket illusztrálsz vagy külföldre készítesz szerkesztőségi (editorial) illusztrációkat.
Utóbbit a hazai kollégáid mennyire szokták?
A Financial Times és a Wall Street Journal például folyamatosan vesznek fel illusztrációkat printbe és online-ra is. Közte magyar illusztrátorok munkáit is, ismerek olyat, aki az előbbinek rendszeresen dolgozik. Szóval aki hagyományos digitális illusztrátorként – például a SKVOT másik kurzusán – végez, annak ez egy lehetséges út. Ezek a lapok sokszor nem közvetlenül, hanem nemzetközi illusztrátori ügynökségen – mint a The Bright Agency – keresztül találnak embert, aki ilyesmit szeretne, hozzájuk kell portfóliót beadnia. A másik út pedig a gyerekkönyvek illusztrációja, ahol valaki artisztkusabb könyveket készít, melyeket önállóan is fel lehetne tenni a falra képzőművészeti alkotásként. Én annyira nem bindzsizem ki a rajzokat, inkább a karakterekre megyek rá, filmes képszerkesztéssel dolgozom, plánokkal, sok közeli kivágással. De nekem pont azért kellenek az Instán közölt felnőtt illusztrációk is, hogy ne csak mindig ugyanezt csináljam, abba bele lehet őrülni, ha mindig rózsaszín pofijú, nagy szemű gyerekeket rajzolsz.
Mennyire van megkötve egy gyerekkönyv-illusztrátor keze, lehet-e kísérletezni? Hogy kell elképzelni egy ilyen folyamatot?
Nincs megkötve és lehet, ez a szakma legjobb része! Ügyfeleztem húsz évig, ott valamikor egy logóra kis túlzással még a kutyáját is rá akarják rajzoltatni. A 36. könyvemet készítem és eddig egyszer volt csupán, a Sárkányovinál, hogy egy karakter megalkotásakor egy kicsit egyeztetni kellett a szerzővel, aki másképp képzelte el. Ott kötöttünk egy pici kompromisszumot, de egyébként nagyon szeretik, ha kísérleteznek az emberek, ezért is szeretik az új arcokat. A folyamat elején a szerkesztő keres meg a szöveggel, amelyet ezután még legalább kétszer meg kell szerkeszteni, de jó esetben azért fejezetek már nem fognak belőle eltűnni.
Első körben karakterterveket kell leadni az egy-két főhőshöz, amit megvitatnak a szerzővel. Egy reklámügynökségnél is az account kommunikál az ügyféllel, itt kvázi a szerző az ügyfél. Akinek vannak vizuális elképzelései, amit el is mond, de ezt a szerkesztők puhítják, csak egy részét adják tovább az illusztrátornak csupán, ahol megint lehet rajta kicsit puhítani. Ebből volt nekem eddig egy és az sem volt jelentős. Vannak például sorozatokon együtt dolgozó illusztrátor-szerző párosok, de ehhez általában inkább a kiadó és a szerkesztő ragaszkodnak. Az is megesik, hogy egy illusztrátor szerzővé is válik.
Kell-e saját gyerek, más gyerekekkel, szülőkkel töltött idő a gyerekkönyvek illusztrálásához?
Saját gyerek nem kell, nekem sincs. Lehet, segítene, de nem feltétel. Az a fontos, hogy rezonálni tudj a gyerekekkel. Igazából a benned élő gyerekhez kell jól tudni kapcsolódni. Ha előhívod a gyerek énedet, akkor tudsz kapcsolódni ehhez a világhoz is. Talán azért érzem néha azt, hogy kellene saját, mert amikor én jártam általános iskolában, akkor még Marx és Lenin volt a falon, szóval amikor iskolai termet rajzoltam, kutatnom kellett, most hogy néznek ki. Örültem is neki, hogy már színes-szagosak, nem olyanok, mint régen.
Rátkai Kornél munkája
Mennyivel nagyobb felelősség, mint felnőtt közönségnek dolgozni? Van-e olyasmi, mondjuk vér, amit nem lehet gyerekkönyvbe rajzolni?
A felelősség nagyobb, hiszen felnőtteknek szinte bármit le lehet rajzolni, csak legyen minőségi. A gyerekek ráadásul a rajzokat nagyon alaposan megnézik, így egy képeskönyvben szinte egyenrangú a szerző és az illusztrátor. Ha itt három, ott négy ujja van egy szereplőnek, a szülőt nem hagyják békén vele. Én mindig gondban vagyok a külső nemi jegyekkel, például anyukák melleivel, hogy ne legyen még véletlenül sem szexuális töltete a rajznak. Általában jelzésértékűen szoktam csak megrajzolni vagy úgy sem. Ugyanilyen bajban vagyok a ruhákkal is.
A gyerekeket már nem kell sztereotip módon felöltöztetni, már szaladgálhat nadrágban egy kislány egy mesekönyvben, az én gyerekkoromban ez még nem volt, maximum ha valaki sportolt és melegítőt viselt. A vért nem szeretik, de ha a kalózok zászlaján koponya és csontok vannak, azzal nincs baj. Alapvetően mindent meg lehet rajzolni, csak óvatosan. Nem kell drasztikusan, túlzóan. Csöpöghet egy-két csepp vér, ha a sztori úgy kívánja, de ne fröcsköljön! Lőfegyver ritkán szerepel egy mesében, de egy vadászos sztorihoz muszáj lerajzolni a puskát. A kard alap, a Rumini-sorozatban, amit most készítek, vannak kardozó kalózok például.
Egy korábbi interjúmban Kránicz Dorottya azt mondta, hogy „a gyerekeknek sem kell gügyögős világ, pont a közelmúltban kezdtek a gyerekekre megint értelmes lényként tekinteni”. Erről mit gondolsz?
Nekem pont ez az erősségem, hogy nem is tudok gügyögni, ami kicsit gügyögős, abban is van egy kis szarkazmus. Igaza van Dodónak: nem kell hülyének nézni a gyerekeket! A szövegek sem nézik már annak és rajzban sem kell. Ez jó. Inkább arra kell odafigyelni, hogy az értelmezési keret olyan legyen, amit értenek. Egy Tarantino-film képkockája egy gyereknek nagyon sok, nem a vértől, hanem látványra, szerkesztésre. Könnyebben befogadható kell legyen, amit látnak, ugyanakkor cél, hogy el is tudjon veszni a részletekben. Egy rajz lehet cuki, de megjelenhetnek rajta gonosz szereplők, rossz gyerekek, gonosz állatkák és nem kell ezt visszapuhítani a gyerekek szintjére. Nem kell már az olyan sematikus megkülönböztetéseket sem alkalmazni, hogy ami kerek, az jó és ami szögletes, az rossz és ehhez hasonlók. Hanem be lehet mutatni, hogy mindennek van két oldala. Ha pedig egy főhös dühös valamiért, ordíthat óriási torokkal, azt is túl lehet rajzolni, ha sír egy gyerek.
Rátkai Kornél munkája
Nyilván az sem mindegy, hogy valamit 3 vagy 13 éveseknek szánnak. Mennyire vannak rétegezve az illusztrációk e szerint?
Van rétegezve. 3 éves korig vannak a keménytáblás könyvek és leporellók, ott is vannak szép, részletgazdag rajzok, de általában azok inkább sematikusak, egyszerűbbek, ahogyan a történetek, mondókák is azok, inkább az a fontos, hogy szép színes legyen. 3-6 éves korig vannak a klasszikus képeskönyvek, ahol a szülő mesél elsősorban, ott még jó, ha megnyugtatóbb rajzok vannak. A 6-9 éveseknek szánt könyvek teteje már a Rumini, annak a nagy könyvei is. 9-től felfelé viszont már alig olvasnak a gyerekek sajnos. Van most egyfajta reneszánsz, de ezt szerintem a kiadók egy buborékban látják. Már az én gyerekkoromban is kevesen olvastak az osztályban, pedig akkor 3 forint volt egy könyv és sok mindent lehetett volna. Az illusztrációban annyi a különbség, hogy a 9 évesek már az ifjúsági és meseregényeket olvassák, amiben ha van is rajz, az is fekete-fehér és sokszor nem egész oldalas. Ez a korosztály a színes könyveket már dedósnak érzi.
Egy gyerekkönyv mindenképpen normaformáló, neveljen-e az illusztráció maga is?
Mindenképpen nevel, ha mondjuk egy – bár nem szeretem ezt a szót – érzékenyítő könyvről beszélünk. Ha egy könyv a diverzitást mutatja be, nyilván a rajzok is ezt erősítik. Ám ha nincs benne a sztoriban, hogy a kisfiú szemüveges, akkor nem feltétlenül kell rá szemüveget rajzolni, de ázsiai gyereket sem muszáj rajzolni az osztályba. Nem kell túlgondolnia az illusztrátornak a sztorit. Bár ha egy osztályközösséget rajzolunk, ahol sok gyerek van, ott érdemes mindenféle színű és formájú gyereket ábrázolni a valóság keretein belül. A Sárkányovi jó példa arra, amikor a sokszínűség nem túl direkt módon van ábrázolva. A mesekönyv egy óvodát mutatnak be, ahova gyerek korú fura lények járnak, például kis troll vagy kis sárkány. Formailag is egészen mások, a tulajdonságaikban, méretükben is eltérnek és mégis egyfajta közösséget tudnak alkotni.
Rátkai Kornél munkái
Mennyire érdemes valamilyen nevelő-érzékenyítő célt direkt módon beemelni, mint mondjuk megtette a Meseország mindenkié, akár konfliktusokat is felvállalva, vagy jobb a békesség, be lehet tenni mondjuk az azonos nemű pár helyett két csigát, amit lehet többféleképp is értelmezni?
Szerintem mindkettő működik. Én a Meseország mindenkié illusztrátorával jóban vagyok, úgyhogy nem fogok arról rosszat mondani. Számomra kicsit túl direkt volt, de az nem is feltétlenül nagyon kicsiknek íródott, hanem volt ott vicces koncepció, amelyben átírtak meséket a mostani szituációkra. Ha ez rendszeres lenne, akkor szerintem a kiadók már nem ugranának rá. Nem nagyon direkt módon érdemes ugyanis elmagyarázni dolgokat, mert az túl didaktikus lesz. A Sárkányoviról például nagyon kevés embernek jut eszébe, hogy az arról is szól, hogy mindenki különböző, de mégis ugyanúgy óvodás és hogy miként tudnak együtt dolgozni, hogy rekesztenek ki, majd fogadnak be valakit. Mindez ugyanis nem direkt, szájbarágós módon van benne.
Az analóg vagy a digitális alkotást preferálod, melyiket ajánlod a pályakezdő fiataloknak?
Most már mindenképpen analóg módon szeretek rajzolni, de az munkaigényesebb, például a színezés miatt. Általában kézzel vázlatolok, néha iPaden, de inkább papíron. Vannak ugyanis folyamatok, amelyeket egyszerűbb papíron végiggondolni, például az első kompozíció kitalálását. A gyors skiccet befotózom vagy beszkennelem és azon dolgozom tovább. Színezni és kontúrozni mindig digitálisan szoktam. Hosszú távon viszont fáraszt a digitális alkotás, más a flow-ja, legalábbis nekem. A számítógépen ott van minden, főleg, hogy általában két monitoron dolgozunk, az elkülönített rajzasztalt ezért is szeretem. Fontos, hogy tudjanak kézzel, hagyományos eszközökkel rajzolni és jó, ha valamiben – grafit, színes ceruza, akvarell – elmélyítik a tudásukat. Ugyanakkor a részletezés, kivagdosás digitálisan könnyebb és utána már nyugodtan dolgozhatnak élből is digitálisan.
Rátkai Kornél munkája
Viszont a végeredményből még mindig nagyon lejön, ha digitálisan készült és tovább tart az effektezés, hogy úgy tűnjön, mintha mégsem. Az analóg rajzok ugyanis, főleg egy részletgazdag alkotásnál szebbek. Ráadásul a digitális verzióval olyan könnyű bármit visszavonni, hogy folyamatosan hurkokat képezünk a munkánkban. Nem lineárisan megyünk előre, hanem újra és újra visszatérünk. Aki csak digitálisan rajzol, az nem tanulja meg, hogy a papírban benne van a hibázási lehetőség. Meg kell tanulnod, hogy ha egy kész rajz végén elrontasz egy szakállat, akkor hogy tudod megoldani digitalizálás nélkül is. Mert digitalizálva jön a végtelen számú módosítgatás.
A gyerekkönyveken kívül az Operaháztól a Budaörsi Latinovits Színház plakátjain át az Epson nyomtatócég hirdetéseiben és a Medve sajt dobozain is találkozhattunk már a munkáiddal. Mi alapján döntöd el, hogy mit vállalsz el?
Az idei évben már annyira telített lettem, hogy már vissza kellett mondanom felkéréseket. Reklámos munkákat azért előszeretettel utasítok vissza, mert ott bele lehet futni végtelenített javítási körökbe. A Medve sajtnak készített fedők egy jó projekt volt, javítás sem nagyon volt benne és bár reklámos illusztráció volt, imádtam. Könyvet csak akkor rajzolok, ha kiadói a megkeresés, mert látom, a kiadás mekkora meló. Ha valaki zéró tapasztalattal nekiáll könyvet kiadni, az tízből egyszer biztos bejön, de utasítottam már el felkérést, mert nem akartam a másik kilencben lenni.
Rátkai Kornél munkái
Hosszabb távon maradsz az Instagramon vagy átmész te is mondjuk a Carára? Mit gondolsz arról, hogy – bár ez az EU-szabályozások mellett egyelőre nem lehetséges – a Meta a például az Instára feltöltött tartalmakkal tanítsa be a saját mesterséges intelligenciáját (MI/AI)?
Létrehoztam fiókot a Carán, de egyelőre nem fogok átmenni. Nagyon sokat köszönhetek az Instának, sokan követnek és szeretek nekik rajzokat adni és szeretem a visszajelzéseiket. Amit a Meta csinál, annyira nem meglepő, hiszen eddig az időnket rabolták el a hirdetésekkel. Ettől még nagyon gáz, az egész MI-dolog számomra beláthatatlan még. Az Instagram megjelenésekor mindenki ki lett kiáltva fotósnak, de később ez visszarendeződött: hiába jó az iPhone kamerája, az esküvőd egy fotóssal fogod megörökíteni, aki egy Nikont vagy egy Canont fog használni. Az MI viszont ennél sokkal ijesztőbb.
Magam ellen beszélek, de bár az lenne a legnagyobb gondunk vele, hogy lelopják az alkotók képeit! Az amerikai elnökjelölti vitához hasonlót már például lehet hamisítani, az ilyesmi sokkal veszélyesebb. Ha egy alkotó stílusát megtanulja és imitálja a rendszer, azzal is nehéz mit kezdeni, de ha elképzeljük, hogy az MI majd azt is visszafejti, hogy készül a Tesla, ez lesz a legkisebb gondunk. Az MI-generálta grafikák miatt egyébként felértékelődhet a kézi rajz ereje. A kertészetben is megjelentek a régi módszerek, a kreatív területeken is hasonlóra számítok. Szerintem a társadalom aszerint fog kettéválni, hogy ki pártolja a technológiát és ki ellenzi. Az utóbbi már rendszerellenesség is egyben.
Rátkai Kornél munkája
Ki lehet belőle maradni? Mert a te munkáidat is megtalálja a Google képkereső, jó eséllyel lehet már olyan képgenerátor, ami használt is fel belőle.
Amit már feltettünk az internetre, az ott van, ilyen értelemben nem lehet. Lehet lázadni, csak ugyanazzal a problémával szembesülünk, mint a politikában is: ha valaki igazi baloldali akar lenni, az nem költheti folyamatosan a McDonald’s-ban a pénzét. Lehet, hogy eljön az a pont, amikor már azt mondom, hogy nem töltök fel digitálisan rajzokat, mert nem látom biztosítva, hogy ki használja fel. Most mint a birkák, úgy állunk minden technikai dologhoz. Én is tiltakoztam a Metánál, kitöltöttem a kis formot, visszaküldték, hogy oké, vették. És akkor mi van, ha a Meta átadja a szerverei tartalmát egy másik cégnek, ami jogilag már nem az övé? Ki fogja ellenőrizni? De tényleg úgy gondolom, hogy ez lesz a legkisebb probléma.
Milyen előképzettséggel és érdeklődéssel, kiket vársz a november 27-én induló képzésedre?
Akik szeretnek rajzolni. Az a legfontosabb, hogy valamilyen kötődése legyen a rajzokhoz. Nem kell, hogy magas szintű rajztudása legyen, de valamennyire tudjon rajzolni, mert arról keveset fogok beszélni, hogy hogyan hegyezd ki a ceruzádat. De egyébként a totál kezdők is jöhetnek, nagyon az alapokat mesélem el. Mesekönyvet már mindenki látott, mindenkinek van valamilyen kapcsolódása hozzá. Jöhetnek anyukák is, gondolom, sokukban van egy olyan szándék, hogy milyen jó lenne rajzolni egy saját könyvet a kisgyerekének. Ahogyan azokat is várom, akik illusztrációs vagy bármilyen más vizuális képzésben vesznek részt. Az alapoktól megyünk végig a gyermekkönyv-illusztráción. A feladatok nem lesznek nagyon nehezek, mindenki a saját szintjén rajzolja meg és nincsenek súlyos elvárásaim. Korábban tartottam már workshopot, a közönség ott is sokszínű volt.