Aki illusztrátorral dolgozik, a stílusát is megvásárolja | SKVOT
Skvot Mag

Aki illusztrátorral dolgozik, a stílusát is megvásárolja

Kránicz Dorottyával, Labrosse Dániellel és Valló Bertával kézjegyekről, titkos projektekről, hülye feedbackről, önplágiumról és szocreál esztétikáról is beszélgettünk.

Aki illusztrátorral dolgozik, a stílusát is megvásárolja
card-photo

TKÁ

a Skvot szerzője

3 április, 2024 Cikkek

Az illusztrátoroknak nagyobb a szabadságuk, mint a grafikusoknak, igaz, alkalmazott művészként az utóbbi területen is találkozhatunk nem túl merev, alapvetően feladatfüggő szabályokkal. Ez is kiderül a három ismert ilusztrátorral, oktatóinkkal, Kránicz Dorottyával, Labrosse Dániellel és Valló Bertával készült nagyinterjúnkból. Melyben szó esik még:

  • – visszautasított projektekről,
  • – átbeszélt árazásról,
  • – nemzetközi példákról,
  • – a szakma hiányzó közösségéről,
  • – a briefek tartalmáról,
  • – meghaladott gügyögésről
  • – és az elfeledett régi csomagolásokról is.

A cikket a három alkotó munkáival illusztráltuk, természetesen az ő engedélyükkel.

 

Mennyiben különbözik a digitális illusztráció a kézitől, milyen eszközökkel érdemes dolgozni? 

Valló Berta: Sokkal gyorsabb a digitális, ezért is tértem át rá. Könnyebb például törölni és ha valami nem tetszik a kliensnek, nem kell az egészet újrakezdeni. A felhasznált eszközök is tükrözhetik a stílusunkat. Én egy mezei Wacom Intuos Pro digitalizáló táblát használok kétszáz éve és Photoshopban dolgozom. 

Balról jobbra: Labrosse Dániel, Kránicz Dorottya és Valló Berta

Balról jobbra: Labrosse Dániel, Kránicz Dorottya és Valló Berta

Kránicz Dorottya: Az analóg és digitális rajzoláshoz ugyanazok a készségek kellenek, egy digitális tollat is ugyanúgy fogsz meg. Én a Procreate iPad-appot használom, ami jóval egyszerűbb, mint a Photoshop. A digitális rajzolás több teret ad a kísérletezésnek az időbeli hatékonyság miatt. A késleltetett megjelenés csak régen volt probléma, ma már egyre jobban lekövetik az eszközök, amit rajzolunk. A Wacom-táblák felületének sokkal nagyobb az ellenállása, mint az iPadnek, mert nem üvegből van, hiszen kifejezetten rajzhoz készültek. De megszokás kérdése, kinek mi áll kézre, az üveget is meg lehet szokni, valakik festményszerű munkákat is készítenek rajta. 

Miben más az illusztrátori munka, mint a grafikusi és hogy válik el a klasszikusan definiált képzőművészettől? 

Labrosse Dániel: Ez egy alkalmazott művészeti ág. A grafikával szemben itt sokkal több a szabad tér a saját stílusod kibontakoztatására, az ötletek szabadabb kifejezésére. Hiszen ez nem csak pusztán információközlésre szolgál, hanem gazdagíthatja, szépítheti a meglévő anyagot – márkát, cikket, bármi egyebet. Viszont, miután alkalmazott, nem magadnak készítesz egy műalkotást, hanem valakinek, aki fizet érte. 

A Lees Brothers szőlőskert borkóstolójának népszerűsítéséhez készült illusztráció, Kránicz Dorottya munkája

KD: Van olyan elkülönítés, hogy a grafikus 15 dolgot csinál és egyikről sem lehet megmondani, hogy ő készítette, az illusztrátor szintén, de nála mindről meg lehet mondani. Egy grafikusnak inkább az a feladata, hogy különböző arculatokhoz alkalmazkodjon, az illusztrátoroknál a stílus, a kézjegy sokkal fontosabb. Pláne az elmúlt években vált ez fontossá. Aki egy illusztrátorral dolgozik, az ő stílusát is megvásárolja. Így az árazásban is van különbség.

Ha valaki tud és szeret rajzolni, alkotni, de még nem illusztrált a szó klasszikus értelmében sosem, neki mit üzentek? Nem kell félnie attól, hogy széklábfaragásnak fogja érezni a munkát, hogy olyasmit kell megalkotnia, ami távol áll tőle?

KD: Bizonyos szempontból ez benne van. A kurzuson végigmegyünk a leggyakoribb alkalmazott területeken, mint a szerkesztőségnek végzett munka (editorial), a csomagolástervezés, vagy a mesék illusztrációja, karakterek tervezése. Nyilván nem mindenkinek lesz minden egyformán érdekes és komfortos. Ez a kérdés az előző kurzuson is felmerült. Volt olyan diákunk, akinek azt tudtuk mondani, hogy neki láthatóan van egy nagyon erős vizuális világa, ami inkább képzőművészeti irány. Az illusztrációnál ugyanis azt igenis el kell fogadni, hogy bizonyos feladatok, bizonyos helyzetek bizonyos szabályokat írnak elő. 

Ezek nem nagyon merevek, van ezeken belül mozgástér és ezeket sokféleképpen meg lehet valósítani. De például amikor egy női magazinba kell illusztrációt készíteni, az stílusokat is meghatároz, de ez is lehet izgalmas kihívás. Mindenkinek érdemes viszont tudatosítania, hogy ez alkalmazott műfaj, nem mindig szárnyalhat a fantáziája úgy, ahogyan szeretné. Ez illusztrátorként nekünk is okoz néha rossz érzéseket és kellemetlen helyzeteket, nagyon gyakori, hogy megkérnek, hogy valami legyen kicsit másmilyen. Néha félre kell tenni az egót és az elképzeléseket.

Labrosse Dániel munkája

Ez gondolom, az elején nehezebb.

LD: Annyiból, hogy nem tudod még megszabni a határaidat, hogy mire mondasz még igent és mire nem. Hülye feedbacket mindig fogsz kapni. Pár napja egy tavalyi kliensem megkeresett, akinek a projektjét direkt erős, fekete körvonalakkal építettem fel. Utólag nem tudok már hozzányúlni úgy, hogy ne legyenek ott. Ám miután leadtam és ki is lettem fizetve, sőt egy kört már nyomtattak is belőle, felhívtak, hogy vegyem le róla, mert szerintük túl sötét és inkább körvonal nélküli rajzot szeretnének. Ha ezt a karrierem elején kapom meg, akkor lehet, hogy lettem volna annyira mimóza, hogy megcsinálom, most már nem. Később, ahogy épül a portfóliód és egyre több a tapasztalatod, rájössz, hogy a munkádnak van értéke és nem kell mindenre rábólítani. 

Voltak olyan projektek, amiket visszautasítottatok?

KD: Idehaza gyakori a grafikusi és az illusztrátori kompetenciák téves összemosása. Amikor egy fesztivál teljes arculatának megtervezésére kértek fel, mondtam is, hogy keressenek meg egy grafikust. Hogy mit és mennyiért vállalsz be az rengeteg mindentől függ. Nézni kell az alapértékeket: kikkel, milyen céggel, egyesülettel szeretnék együtt dolgozni. Ez az első szűrő, volt, hogy emiatt nem vállaltam el egy munkát. A politikai becsatornázottság például nálam nem fér bele. De a héten volt, hogy az általam mondott árat sokallották. Régen lehet, akkor megcsináltam volna feleennyiért is, de most már azt mondtam, hogy sajnálom, keressenek akkor, ha mégis belefér.

A díjszabásotok független az ügyfelektől?

VB: Ha ugyanazt kéri egy privát megrendelő, nyilván tőle kevesebbet kérek, mint egy nagyobb cégtől. Egy potenciális felkérésnél kell egy kis kutatómunkát végezni, hogy ki az, aki megkeresett. Mellé lehet lőni, ha nem vesszük figyelembe, hogy egy-egy cégnek milyen lehet a büdzséje. A legtöbb megrendelőnek fogalma sincs, mennyi idő egy ilyet megcsinálni és milyen ár reális ehhez. Itthon sokszor belefutok abba, hogy egy átlag fizetéshez viszonyítva soknak tűnhet az ár, de nyilván mi meg ebből élünk. 

Valló Berta munkái

KD: Sokan még mindig hobbinak tekintik ezt a szakmát. Ennek az az alapfelvetése, hogy egy illusztrátor azért választotta ezt a szakmát, mert nagyon szeret rajzolni. Ez idáig rendben is van, csak ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy örüljön, legyen hálás, ha csinálhatja, amit szeret. Amúgy is a rajzolás olyan, mint a főzés: mindenki csinálta vagy csinálja, minden gyerek szeret rajzolgatni, ebből is következhet ez a hozzáállás.

Ez más országokban is így van?

VB: Én Londonban jártam egyetemre és dolgoztam nyolc és fél évig. Ott több pénz van ezekre a projektekre és az illusztrációt is olyan területként értelmezik, ami értéket tud hozni egy cégnek a kliensekkel, vevőkkel való kommunikációjába. Ez a hozzáállás szerencsére már hozzánk is kezd beszivárogni. Nyilván a hazai cégek jellemzően nem ugyanolyan büdzsével dolgoznak, mint külföldön. Nekem például elég sok idő elkészíteni a rajzaimat, mert elég részletesek. Így egy bizonyos összeg alá nem tudok menni, mert ha tudom, hogy egy hét megcsinálni valamit, akkor számolgatok, hogy egy hónapban mennyit kellene megkeresnem.

KD: A magazinvilágban szembesültem azzal, ami egy tipikus jelenség itthon, hogy mindig megpróbálják lenyomni az árat. Sokszor kiderül, hogy van több, de azt csak annak adják oda, aki nagyon pattog és azt mondja, hogy ennél kevesebbért nem csinálom meg. A nagy cégek is sokszor ott spórolnak, ahol tudnak, ezért öntudatosnak kell lenni. Ez nehéz, mert kiszolgáltatott vagy a projektalapú munkákkal, nem mondhatod mindenre, hogy egymillió alatt nem emelem fel a tollamat. Ugyanakkor fillérekért sem szeretnél dolgozni, így a kettő között kell evickélni. Ráadásul a bértárgyalások mindig kínosak egy olyan országban, ahol eleve tabutéma, hogy ki mennyit keres.

Emberi Jogi Kártyajáték (KIO) az Emberség Erejével Alapítványnak,
Kránicz Dorottya munkája

VB: Ilyenkor az ember mindig kínosan érzi magát, hogy milyen anyagias, de az első-második e-mailben rá szoktam kérdezni az árra, előbb-utóbb úgyis meg kell beszélni. Dolgoztam már olyan klienssel, aki magától soha meg nem kérdezte volna. Volt, hogy egy ügynökséggel dolgozva – hasra ütésre – azt mondtam volna, hogy 1200 font (554 ezer forint – a szerk.), ők viszont kiharcoltak nekem 14 ezret (6,5 millió forint – a szerk.). Szóval van még ott pénz általában.

Nincs valami közössége a magyar illusztrátoroknak is, ami akár az árazásban is segíthet?

KD: Nincs szakszervezetiség ebben a szektorban, pedig amúgy mi határozzuk meg a piacot. Ha tíz illusztrátorból nyolc megcsinál egy munkát valamennyiért, akkor nehéz többet elkérni érte. Ezért nagyon jó, ha beszélünk egymással, miközben a szabadúszó munka a home office-szal kombinálva nagyon izolál. Danival és Bertával most sokkal élőbb szakmai kapcsolatunk van, rá is csekkolunk csomószor árazási kérdésekre. 

VB: Nincs ilyesmi. Pedig jó lenne valamilyen ügynökséget indítani, az elején nekem ugyanis nagyon sokat segített, hogy reprezentált engem egy, illusztrációra szakosodó ilyen cég. Nyilván cserébe ők általában elkérnek 30-35 százalékot. De rajtuk keresztül könnyebb a kliensekkel kommunikálni, a potenciális stresszhelyzetek jó részét is megspórolják nekünk – mint az árazást például –, és az ember anyagilag még így is jobban jön ki belőle.

Valló Berta munkája

Hogyan kell elképzelni egy ilyen folyamatot, mi mindent kap meg egy ember a briefben, mielőtt nekikezd a munkának? Ki mindenki lehet az ügyfél?

LD: Ügyfél kábé bárki lehet, aki megkeres egy melóval. Akár cég, akár magánszemély. Volt már dolgom vegyszercéggel, zenekarral, étteremmel, most épp egy francia startupnak dolgozom. Készítettem illusztrációt lemezborítóra, cikkek mellé, könyvekbe. Pont az a szép ebben a szakmában, hogy rengetegféle projektet el lehet vállalni és minden hónapban valami újon lehet dolgozni.

KD: Előbb-utóbb mindenkinek kialakul egy profilja, hogy miket szeret, miben ügyes és mit vonz az ő stílusa, világa. Én például a nagy cégek mellett sok civil szervezettel is dolgoztam. Ott sokkal kevesebb a pénz, viszont én jobban be tudok vonódni, ha a munkámmal egy jó ügyet segítek. Engem gyermekjóléti projektekkel, mint amilyeneket a Hintalovon Alapítvány vagy az InDaHouse visz, bármire be lehet hülyíteni. Ezeknek a projekteknek általában jó sztorija, fontos üzenete van. Ezek egymástól függetlenül azzal szoktak megtalálni, hogy az én stílusom, az én karaktereim éppen félúton vannak az aranyos és vicces között. 

Kultúra Vizítúra Edukatív Társasjáték az Emberség Erejével Alapítványnak,
Kránicz Dorottya munkája

VB: Ezt is kliense válogatja, de nekem az az ideális eset, ha a projekt elején rögtön leírják, hogy mire kérnének fel, mit képzeltek el vizuálisan. Vagy legalább támpontokat adnak – leírást a szervezetről, mi vág a profiljukba, mi a konkrét feladat, mikorra kell és így tovább. Ez az ideális felállás. Általában olyan támpontokat kapok, hogy az én stílusomon belül mit tudnak elképzelni. A legutóbbi szerkesztőségi anyagnál pedig megadták, hogy egy konkrét énekesnőt kell lerajzolnom egy újonnan megjelenő albuma kapcsán. Meg volt adva, nagyjából milyen hangulatok, témák jelennek meg. Viszont általában a szöveg még sehol nincs, amikor már elkezdek dolgozni az illusztráción. Ha van már valami belőle, azt elküldik, de inkább kulcsszavak mentén szoktunk elindulni.

KD: Előfordul, hogy azt mondják, „csinálj bármit és tök jó lesz” és néha tényleg így lesz, vagy utólag azt mondják, hogy nem erre gondoltak. Ez utóbbi a legrosszabb. A kezdeti nagy szabadság lehet szuper, de sokan csak nem tudják, mit akarnak, vagy tudják és a végén jönnek csak rá, hogy az nem ez. 

VB: Aki sokat fizet, azzal az ember nyilván engedékenyebb. De az is nagyon fontos, hogy legyen a kill fee is meghatározva. Ez azt jelenti, hogy ha egy projekten dolgozol már egy ideje, de végül mégsem megy tovább, akkor is általában 30 százalékot el lehet kérni. 

Valló Berta munkái

Ha mondjuk egy mesekönyvnek gyerekek a célközönsége, az mennyiben más?

KD: Már a gyerekkönyvek is sokkal kísérletezőbb vizuális világgal készülnek, ami örömteli. Nyilván vannak kerülendő dolgok, nem rajzolnék mondjuk cigiző karaktert gyerekkönyvbe. De a gyerekeknek sem kell gügyögős világ, pont a közelmúltban kezdtek a gyerekekre megint értelmes lényként tekinteni. A saját gyerekem is fogékony sok izgibb vizualitásra. Ráadásul a magyar hagyományokban is például Reich Károly illusztrációi nagyon jól néznek ki. A klasszikus mesekönyvekben sokszor egészen elborult rajzok vannak! Aztán jött a cukiságkultusz és a modern rajzfilmek nagyszemű figurái és ez lett azonosítva a gyermeki vizuális nyelvvel. Most viszont van egyfajta visszatérés az indie-vonalon, míg a fősodor még mindig a cukiságot tolja. Független, kisebb kiadók gyerekkönyvei –  akár a vizuális kultúrájuk gyökereiből sokkal erősebben merítő szláv kiadóké – kifejezetten izgalmasak. 

A magyar kiadók munkái kevésbé izgalmasak?

VB: Igen, mert mindig nyugati trendeket követünk. Minden kurzusváltásnál teljesen kiirtjuk, ami előtte történt és nem tudunk rá semmilyen szempontból építkezni.

KD: A szlávok bátran építenek a szocreál esztétikára, ami nálunk tabutéma. Pedig azt is lehet jól csinálni, én imádom a termelési képeket asszonyokkal a mezőről. 

Két illusztráció a legfrissebb Glamour Bookhoz, Kránicz Dorottya munkái

VB: A régi csomagolások is inspirálók lehetnek.

KD: Én merítek is belőlük! Szeretem a robosztus figurákat.

VB: Persze vigyázni kell, mennyire megyünk el ilyen irányba. Valaki triggerelődhet tőle.

LD: A képzés előző streamjének egyik óráján régi plakátokat nézegettünk és direkt bemutattam egy csomó régi magyar reklámot is. Mondjuk cigaretta hirdetéseket és mást, amik teljesen elavultak már, de a vizuális nyelvükben rengeteg a kreativitás. Igyekeztem ösztönözni a résztvevőket, hogy tekintsenek vissza a régi magyar reklámokra, mert sokszor nagyon ötletesek és ez a vonal szinte teljesen hiányzik a magyar illusztrációból és vizuális nyelvből.

Labrosse Dániel munkái

KD: Ráadásul a hagyományőrzés nálunk jellemzően jobboldali dolognak számít, ki lett sajátítva. 

Tudtok mondani néhány olyan intézményt, médiaterméket, ahol viszont kifejezetten értik a jó illusztrációt, van mozgástér és szép anyagok szoktak megjelenni?

LD: Ez meglepő lehet, de nekem a BKV volt ilyen. Amikor a Dózsa György úti metrómegállót felújították, és egy falat közben el akartak takarni, de nem sima ponyvával, hanem illusztrációval. Nem is teljesen értettem, de nagyon örültem neki, sok szabad teret adtak benne, hogy azt csináljak, amit szeretnék.

A Dózsa György úti metrómegállóba készített illusztráció, Labrosse Dániel munkája

VB: Én jó régen a Stansted repülőtérnek készítettem szintén egy fal dekorációt, ott is kábé bármit csinálhattam. Mondjuk ma már nem mutatnám meg senkinek, ha el nem megy mellette, mert már más dolgokat készítek. Kicsit túlzás, de hajlamos vagyok bármit leszólni, amit két héttel ezelőtt csináltam. Az embernek változik a stílusa, sokkal jobban rajzolok most, mint akkor és máshogyan oldom már meg a feladatokat. De akkor nagyon elégedett voltam a projekttel. Persze a reptéren is oda kellett figyelni dolgokra, például a diverzitásra, mert olyasmi kellett, amihez mindenki tud kapcsolódni. De ezen kívül nem nagyon szóltak bele, mit csinálok. Pedig elvihették volna olyan irányba is, hogy valami nagyon konkrét dolgot akarnak, hisz mégis nagyon sok ember fogja látni.

KD: Nekem a már említett egészségügyi illusztrációk ilyenek. Jó, hogy lehet out of the box megoldásokban gondolkodni. Sajnos ennek a részleteit nem árulhatom el, de szerkesztőségi jellegű tartalomról van szó. Emellett a Budapesten is megnyílt Madame Tussauds kiállítással is dolgoztam együtt, készítettem az ajándékboltjukba budapestes dolgokat és nyitottak voltak a humorra is. Szerintem jó irány, hogy a turisták ne szokásos pirospaprikás tasakot vásároljanak, én például magyar szólásokhoz, közmondásokhoz készítettem illusztrációkat. 

Open Letters – egészségügyi témájú illusztráció külföldi cégnek, Kránicz Dorottya munkája

Egy illusztrátor különböző helyeken megjelenő munkái közt nyilván lesz hasonlóság a stílusából fakadóan, de lehetnek-e más-más helyeken például visszatérő karakterek? Van-e kölcsönhatás a saját stílusotok és a megrendelőké között?

VB: Arra érdemes odafigyelni, hogy az ember ne plagizálja saját magát. Ha különböző cégeknek kísértetiesen hasonló munkákat adunk le, abból adódhatnak problémák. A két céget így könnyedén össze lehet keverni. Minden cégnél más lehet, amire a saját stílusából az embernek érdemes lehet ráerősítenie, hogy minél autentikusabb legyen az ő kommunikációjukban. Dodó nyilván más illusztrációkat készít az egészségügyes munkájához, mint egy borcímkéhez.

KD: Persze, ilyen szempontból a stílus lehet tök fluid. Az a kurzuson elő is kerül, hogy mindenki törekszik megtalálni a stílusát, de ez inkább egy kategória, nem egy nagyon limitált keret. Jó, ha van benne mozgástered akár az eszközhasználatban, akár, hogy egy flat jellegűbb esztétikát teremtesz vagy ennél lazábban dolgozol, például az arányok terén. Aki hozzám hasonlóan torzított arányokkal dolgozik, kérdés, hogy mennyire tolja ezt el. Ha nagyon radikálisan, az megosztóbb, mint mikor jobban közelít a realitáshoz. 

A feladatok között érdemes egy skálára helyezni magad, így lehetsz egyfajta svájci bicska, ami hasznos. A különböző kihívásokhoz ugyanis többféle eszköz kell. Illetve az idő során organikusan is változik a stílusunk, hiszen az személyes, minket pedig az évek során érnek hatások, amik azt formálják. Rendben van, ha bizonyos dolgoktól eltávolodunk. Nekem például van a Nestlével egy régre visszanyúló munkám, másnak már nem készítenék olyasmit, csak nekik folytatom a kontinuitás miatt. 

Borcímke, Valló Berta munkája

VB: A kurzuson is említjük, hogy fontosak a személyes projektek, amelyeket csak a saját kedvünkre készítjük – ezekkel lehet a legtöbbet fejlődni szakmailag és emberileg is. Hisz ezek sem időben, sem stílusban nincsenek megkötve. Szóval fontos ilyeneket megtartani, beiktatni az évek során, komolyabban foglalkozni ezzel is, mert ez a professzionális megrendelőinket is tudja informálni, akár jobb irányba terelni.

Milyen előképzettség kell a hamarosan induló kurzusotokhoz és mi lesz annak a fókusza?

VB: Ez egy kezdő illusztrációs kurzus, sokféle háttérrel várunk jelentkezőket. Többen kérdezték, hogy a rajztudás mennyire fontos, erre azt mondtuk, hogy inkább az a lényeg, hogy az embernek legyen valamilyen víziója. A képzés lényege az is, hogy a készségeket tudjuk fejleszteni, sokféle stílus irányába el lehet indulni. A cél az, hogy az illusztráció alkalmazott világába vezessük be a résztvevőket. Ezen belül többféle különböző témában tudják majd kipróbálni magukat: csomagolások, plakátok tervezése és így tovább, reméljük, mindenkinek lesz valami, amiben megtalálja önmagát.

Szeretnénk a résztvevőket olyan skillekkel és tippekkel, praktikus dolgokkal ellátni, amikkel el tudják kezdeni a saját pályafutásukat a kurzus végén, ha ez az ő irányuk. Az első stream alatt megtanultuk, hogy nem minden résztvevő akar ezzel megélhetés szintjén foglalkozni, inkább a saját világukban fejlődnének. Úgyhogy fontos, hogy az illusztrációval képzőművészeti irányból foglalkozókat is támogassuk a saját útjukon. A fókusz azonban az alkalmazott felhasználáson lesz, de senkit sem zárunk ki.

LD: Az alkotói magabiztosság növelése a másik fontos szempontunk. Ha megvan már valakinek a saját kialakult világa, akkor a cél az, hogy megtaláljuk, hogy abban mi a menő, mi az erősségük és arra gyúrjunk rá, a gyengeségeket pedig fejlesszük. Ha pedig még nincs meg a választott irány, akkor igyekszünk segíteni abban, hogy megtalálhassák

Labrosse Dániel munkája

Szabadúszóként vagy alkalmazottként érdemesebb-e belevágni? Előbbinél mennyire döcögős az első pár év, honnan jönnek az ügyfelek?

KD: Nincs igazán lehetőség alkalmazottként csinálni, mivel idehaza nincsenek ilyen ügynökségek, az inkább a grafikusoknak adott – illusztrátorként szabadúszóként lehet érvényesülni. Ez nem könnyű, viszont előnye, hogy amikor valaki – ahogyan sok diákunk is tette – valamilyen szakmáról szeretne váltani, tud egy ideig párhuzamosan is dolgozni. Nem kell ugyanis elköteleződni egy cég mellett, el lehet kezdeni csinálni a korábbi munka mellett is. 

Nyilván amíg az ember ismeretlen, ez nehéz, de az Instagram segíthet ebben. Mindenki megoszthatja a munkáját zéró költséggel, igaz, nagyon telített a terület. Persze vannak szakmaibb, célzottabb felületek is, mint a Behance. Az elején különösen érdemes nem csak várni a megrendelést, hanem saját projekteket csinálni, akár fiktív megrendelőknek. Ha készítünk például egy csomagolást, a jövőbeli megrendelőknek mindegy, hogy valójában nem került soha forgalomba. Azt látják, hogy megcsináltál egy jó illusztrációt, a portfóliódban ugyanolyan jól fog kinézni.

(Kiemelt kép: Kránicz Dorottya-tervezte Nosalty-termékek 2023-ból, Valló Berta boros címkéje és Labrosse Dániel Eternal Sunday című munkája.)