Egy lakberendezési projektet úgy épít fel, mint anno egy reklámot, csak a szövegíró helyett a villanyszerelőnek küld infót — mondja interjúnkban korábbi szakmaváltásáról Járai-Szeglet Orsi, akinek shortlistes volt egy projektje az Év Lakberendezője versenyen, és több különdíjat is kapott. Oktatónkat arról is kérdeztük, mennyire nehéz szabadúszóként megélni, drágít-e a fenntarthatóság és esztétikusak-e a hazai otthonok. A cikket Orsi munkáival illusztráltuk.
Közel egy évtized reklámszakma után döntöttél a lakberendezői karrierépítés mellett. Miért váltottál, mennyire volt nehéz, és ha visszamehetnél az időben, ugyanígy döntenél?
Abszolút, soha nem csinálnám vissza! Az egyetem miatt kerültem a reklámszakmába, kommunikációt tanultam, kommunikációtervezésre szakosodtam a Műegyetemen. Nagyon szerettem, el is tudtam helyezkedni, remek kihívás volt, rengeteget tanultam. Ugyanakkor a váltás előtt már olyan mennyiségű ügyfél, projekt és munka lett rám rakva, hogy voltak napok, hétvégék, amikor 19 óráztam. Egy kicsit elfáradtam. Az akkor még barátom, most már férjem — Járai Márk, a Halott Pénz énekese — megpendítette, mi lenne, ha tanulnék valami mást, és szakmát váltanék. Nekem ez lehetetlennek tűnt, úgy szocializálódtam, hogy az ember elmegy egyetemre, tanul valamit, elhelyezkedik a szakmában, lépdel felfelé és meg is van az életútja.
Márk viszont fogorvosnak tanult, az egyetem utolsó évében hagyta ott és lett énekes-gitáros. Ami iszonyatosan nagy váltás, ráadásul akkor még nem lehetett tudni, hogy a zenekaruk sikeres lesz-e. Ez elültette a bogarat a fülembe. Elmentem szabadúszónak két évre, miközben a Junior Art Center Lakberendező Iskolát elvégeztem. Ez anno szintén a Műegyetem falain belül volt — voltak onnan oktatóink is —, ahová nagyon szerettem járni. Örültem, hogy találtam egy ilyen, jó reputációjú iskolát, ahonnan kiváló tervezők kerültek ki. Azóta is találkozókon, továbbképzéseken, ha megállapítjuk, hogy mindketten juniorosok voltunk, az egy erős összetartó erő.
Egy siófoki lakás hálószobája (forrás: jaraiszegletorsi.hu, fotó: Jaksa Bálint)
Honnan jött pont a lakberendezés?
Végiggondoltam, mit szeretek csinálni, mit kedvelek a reklámos munkáimban és mi hiányzik belőlük. Arra jutottam, hogy nagyon szeretem bennük, hogy emberek munkáját kell megszerveznem. Egy projekt- illetve account manager ugyanis végigviszi a teljes projektet. Kapcsolatban van az ügyféllel, a kapott infókat lefordítja a kreatívok nyelvére, aztán születik meg a kampányötlet és az anyagok. Ez csúnyán mondva postás szerep, de enélkül szét tud esni az egész. Gondoltam, a szervezőkészségem erős és ki tudom találni, az ügyfél mire is gondol. Arra is rájöttem, hogy ami hiányzik a munkámból, az az, hogy a kreatív tartalmakat én is hozzam létre. Maga a kreativitás hiányzott nekem a reklámszakmából.
Gondolkodtam, mi egyesíti a szervezőkészséget és a kreatív tartalmak készítését. Korábban több lakást üresen vettem ki és nagyon élveztem ezeket a minimális pénzemből berendezni, összevadászni a berendezési tárgyakat. Így jött igazából, hogy a lakberendezési iskola elvégzése jó lenne, mert ebben a szakmában mindkettő megvan. Megnéztem, a Magyarországon sikeres és nekem szimpatikus lakberendezők hol végeztek, jelentős részük a Juniorban, ezért a felmondásom után, keresztfélévben már kezdtem is. Közben visszadolgoztam még a reklámszakmába. A képzés felénél, egy év után meg is kaptam az első lakberendezési projektemet, egy 190 négyzetméteres családi házat.
A túlterheltséget később megoldotta a váltás, jobb most?
Jobb most, bár 2020-21-ben megtapasztaltam a határaimat, amikor egyszerre 10 projekten dolgoztam. Nem egyszerre érkeztek be, csak feltorlódtak. Egészen 2022-ig az az időszak egy aranykor volt lakberendezési üzletek tulajdonosai és kivitelezők szerint is.
Mindenki otthon volt és rájöttek, hogy csúnya a lakás?
Ez is, illetve akinek lakása volt, az vett nyaralót a Balatonon vagy valahol vidéken, természetközelben, így brutálisan sok munkája volt mindenkinek. Bár márciustól két-három hónapra elvesztettem az összes projektem, kiderült: azért nem állt földbe minden, sokaknak annyi változott, hogy nem tudtak bemenni az irodába. Tehát tudták folytatni az építkezéseket is, és arra is rájöttek ez idő alatt, hogy 2-3 gyerekkel egy lakásban, Budapest belvárosában lenni elég nehéz ügy.
Így sokakban felmerült: inkább vennének vidéken egy házat, ahol legalább a kertbe ki lehet engedni a gyerekeket. Sok nyaralós projektem volt ebben a két évben. Ott meg is tanultam, hol a határom: 5-6 projekt a kényelmes. Persze ez a mérettől is függ, valahol csak fürdőszobát vagy konyhát tervezünk csak, máskor 3-400 négyzetméteres házat. De ez az, ahol még tudok rendesen figyelni az ügyfelekre.
A reklámos tapasztalataidból mit tudsz felhasználni a mostani szakmádban?
Például az ügyfélkezelést. A lakberendezési projekt a szerződéskötés után egy interjúval kezdődik. Itt nagyon furcsa, sokszor intim kérdéseket is fel kell tennem, hogy olvasva a sorok közt tudjak tervezni. Furcsán hathat valakinek, amikor megkérdezem, ki melyik oldalon alszik az ágyban, ki mikor fekszik le, milyen a házaspár vagy család napi rutinja. De az ergonómia vagy éppen a világítás szempontjából ezek fontos kérdések.
Ha valaki 3-4 órával korábban kel, akkor az olvasólámpa mellett kell az ágy mellé olyan hangulatvilágítás is, ami nem vakítja el az alvó párja szemét. Az is fontos, ki megy előbb el mosdóba reggel, egyszerre készülődnek-e, vagyis kell-e két mosdó a fürdőbe. Ilyenek után térhetünk át a dizájn kérdésekre. Vagyis hogy mi a kedvenc színük, anyaguk – amit általában nem tudnak. Ezért gyakran áttérek arra, mi az, amit nagyon nem szeretnek és abból hámozom ki az interjú után, mi tetszene nekik.Ez általában működik.
Emellett az időmenedzsment is hasonló, mint ott volt. A saját rendszerem kialakításának jelentős részben a reklámos rendszerezés adta az alapját. Egy lakberendezési projektet úgy építek fel, mint régen egy reklám elkészítését. Ugyanúgy megvannak a mérföldkövek, csak itt nem a szövegírónak küldök infót, hanem a villanyszerelőnek. Pályakezdők egyébként, ha megkeresnek, azt tanácsolom nekik, minden legyen leírva, mert a szó elszáll, az e-maileket vissza lehet követni. Egy-két éves projekteknél külön lehetetlen emlékezni mindenre.
Mennyire nehéz szabadúszóként megélni ebben a szakmában? Mekkora nevet kell szerezni ahhoz, hogy működjön?
Nem gondolom magam sem nagy névnek, küzdök is az imposztor-szindrómával. Ugyanakkor jó érzés, amikor az árajánlat-kérésnél azzal kezdik a leendő ügyfelek, hogy látták a korábbi munkáimat és ők is hasonló otthont szeretnének. Az első néhány évben az volt a nehézség, hogy nem akartam weboldalt és tervezői Instagramot indítani, amíg nincsenek olyan referenciamunkáim, amelyekre tényleg nagyon büszke vagyok. A projektjeim nagyon kis százalékát teszem csak fel. Kicsit a suszter meg a cipője megy a saját felületeimmel exreklámosként. Ez csak részben van kapacitáshiány miatt, nem is szeretem magam annyira előtérbe nyomni, pedig jobban kellene.
Egy kezdőnek, ha még nincsenek ügyfelei és bemutatható referenciái, érdemes összeraknia fiktív projekteket, látványterveket, moodboardokat (hangulati táblákat egy adott stílusban). Találjon ki egy álomprojektet, hogy milyen nappalit szeretne mondjuk megtervezni, milyen ügyfeleknek! Ezeket már fel tudja tenni, megmutatva, hogy ért hozzá, már csak az ügyfelek kellenek.
Egy családi ház nappalija (forrás: jaraiszegletorsi.hu, fotó: Jaksa Bálint)
Ha már a suszter cipője: a saját otthon mennyire lehet demonstrációs eszköz?
Sokan használják arra is. Számos, volt egyetemi csoporttársam az első saját lakásuk berendezésekor is jött rá, hogy őket ez nagyon érdekli, szülés után az otthont csinosítva jutott arra, hogy nem menne vissza a korábbi cégéhez, inkább lakberendező lenne. És sokan kezdik úgy ezt a karrierjüket, hogy a saját otthonukat kezdik el bemutatni. Akár DIY megoldásokkal, köztük a nehézségekkel is. Az is jó kiindulási alap, mert emberileg közelebb hozza a tervezőt a célcsoporthoz.
Privát ügyfelekkel lehet katázni?
Igen, lehet.
Az alternatíva, hogy építészeti cégekhez megy el valaki alkalmazottnak?
Több út is lehetséges. El lehet helyezkedni egy tervező irodánál alkalmazottként. Emellett rengeteg lakberendezési üzlet szakosodik, például fürdőszoba-, konyha- és függönyszalonok, oda is el lehet menni értékesítő-tervezőnek vagy csak tervezőnek. Ott a feladat a cég termékeivel az ügyfeleknek segíteni tervezni. Több fürdőszobaszalonban a megrendelés mellé ingyen vagy minimális pénzért jár a tervezés, ehhez kell tervező. De ugyanez elérhető szokott lenni világítástechnikai üzleteknél is. Szóval sok irányba el lehet indulni egy lakberendezési végzettséggel.
Az is jó, ha valaki el tud mélyülni egy ilyen szakirányban és abban lépdel tovább, ha elsőre túl soknak tűnik, hogy az iskolából kilépve máris egy teljes építkezést vezényeljen le. Ez sokaknak lehet könnyebbség, én mondjuk nem szerettem volna ezt az utat választani, a magam ura akartam lenni. Annak előnyeivel és hátrányaival, mert — ne szépítsük! — vannak nehézségei is.
A lakberendező kulcsszóra a Profession.hu például több bolti dekoratőrt is kidob. Mennyire kell gyakran elmenni széklábfaragás-irányba, és hogy érintkezik a szakma az olyan határterületekkel, mint a belsőépítészet?
Vannak olyan lakberendezők, akik belsőépítészként aposztrofálják magukat, de nem végeztük el azt az egyetemi szakot, szóval nem vagyunk azok. Miután nem tanultunk statikát, ha egy átalakításnál tartófalat kell érinteni, statikus mérnök segítségét kérjük. Vannak kirakatok tervezéséhez is használható dekoratőr képzések is, a junioros csoporttársaim közül pedig többeket IKEA-dolgozóként küldték el hozzánk. Nem csak azért, hogy az üzletet szépen be tudják rendezni, hanem azért is, mert ott is lehet tervezési tanácsadást igényelni. Szóval ez sem egy rossz opció.
Olvasgatva a netes fórumokat, van olyan vélemény, hogy egyrészt lakberendezőt csak a gazdagok fogadnak és Budán lehet csinálni, Mohácson már aligha. Ez tényleg így van?
Nem. Egyre inkább látható, hogy a nem óriási büdzsével rendelkező ügyfelek sem érzik ördögtől valónak, hogy lakberendezőt fogadjanak. Szerintem szépen lassan, de kezd átmenni, hogy szakemberek vagyunk és segítünk. Aki már felépített egy házat, vagy felújított egy lakást, tudja, mennyi mindent el lehet rontani és azt a pénzt inkább kifizeti egy szakértőnek, mint hogy arra menjen el, hogy újra kell burkolni a fürdőt vagy újra meg kell venni az anyagokat. Mert egy hozzá nem értő hibájából simán el tudnak menni százezrek, milliók is. És nekem is sok a Budapesten kívüli ügyfelem.
Egy siófoki lakás nappalija (forrás: jaraiszegletorsi.hu, fotó: Jaksa Bálint)
Mennyire működik a lakberendezés visszafogott pénztárcával?
Ez főleg rövid távra kiadandó lakásoknál, illetve első, jellemzően nem olyan nagy alapterületű — amivel lehet játszani! — otthonoknál szokott felmerülni. A nagyobb költségvetésű projekteknél is szeretem keverni a dizájner bútorokat és kiegészítőket tömeggyártott termékekkel. Ha egy, az OBI-ban kapható, de izgalmasan kinéző mosdókagylót beteszünk egy láthatóan minőségi burkolatú fürdőszobába, akkor senki meg nem mondja, hogy az honnan származik. Élvezem ezt a játékot.
Kisebb költségvetésnél is az a cél, hogy ne egy IKEA-katalógust csináljunk. Vagyis a lakásba belépve ne az tűnjön fel, hogy a szomszédomnak ugyanilyen kanapéja van. Szóval mondjuk az IKEA berendezett tereit nem vesszük át egy az egyben. Inkább próbálok a Facebook Marketplace-en keresni egy régebbi, átalakítható konzol- vagy dohányzóasztalt, beteszek a nappaliba egy izgalmasabb függesztéket, ami egyfajta koronaként elvonja a figyelmet és emeli a hangulatot és a minőséget. Így már nem azt látod, hogy ez egy IKEA-s kanapé, hanem hogy úgy egyben van a tér. Szóval vannak praktikák, amelyekkel egy kisebb költségvetésű teret is személyessé tudunk tenni.
Mekkora a mozgástere egy lakberendezőnek, lévén mégis csak az ember legintimebb terét tervezi meg? Mit tud tenni, ha az ügyfél ízlése egyszerűen rossz és giccsel rakatná tele az otthonát?
Extra giccses dolgokat hál’ isten nem kértek tőlem, mert már látszódik a referenciáimon, hogy inkább a letisztult irányt művelem. De tény, hogy vannak lakások, amelyek nem olyanra készülnek el, mint ahogyan megterveztem. Nem feltétlen hibából, valamit például már nem lehet kapni. Minden projektemen tudnék valamit találni, de az élet történik és nagyon csőlátással nem szabad egy építkezéshez, felújításhoz, berendezéshez hozzáállni – sem nekem, sem az ügyfeleknek. Mindig azzal kezdem: ha probléma van, nem tetszik, szóljanak, én is szólok.
Van, hogy egy ötletnél azt javaslom, gondoljuk át. Főleg mintáknál, tapétáknál: kinéznek valami barokkosat, ami színben illik a koncepcióba, de mintájában köze nincs hozzá. Néha nagyon nehéz róla lebeszélni őket: ilyenkor próbálok alternatívát találni helyette, érvelni, miért nem illik az elején elfogadott koncepcióba. Mondjuk használjuk azt a dekort tapéta helyett egy kisebb felületen, mondjuk díszpárnaként. Az esetek nagy részében találunk is kompromisszumot. Ha ragaszkodik hozzá, akkor megcsináljuk úgy, maximum az nem fog felkerülni az oldalamra referenciaként. De azért van mozgástér.
Milyen skillekkel, érdeklődéssel induljon el valaki ilyen irányba, mire fókuszál a képzésed?
A türelem fontos. Lobbanékony természettel nem feltétlenül javaslom ezt a szakmát, mert emberekkel kell együtt dolgozni napi szinten. Nemcsak ügyfelek és tervező vannak, hanem millió kivitelező, üzletek és így tovább. Aki nem tud, nem szeretne rendszerben gondolkodni, annak sem. Sok feladatot kell átlátni párhuzamosan: mi mire épül, mik a határidők. Az ízlés szubjektív, abból mindenki meg tudja találni a saját célcsoportját.
A képzéshez nem kell feltétlenül előképzettség, de az jó, ha nem onnan kell kezdeni, mi az az alaprajz. Ha valaki ránéz egyre, akkor tudja, mik rajta a falak, az ágy és a konyhaszekrény. Aki érdeklődik a szakma iránt, de még nem tudja eldönteni, neki való-e, ez indulásnak remek. A szakmai dolgok közt a kurzus vége felé a projektek, a büdzsé és az ügyfelek kezeléséről is lesz szó. A házi feladatok pedig egy elképzelt tér felépítésének, megvalósításának a lépéseiről fognak szólni. A kurzus után már mindenki el tudja dönteni, hogy ez fekszik-e neki, szeretne-e ebben az irányban tovább fejlődni vagy nem. Ha valaki már végzett ilyen iskolát, de még vannak kérdései, nem mer belevágni, neki is jó lesz ez a képzés.
Egy budapesti, kiadásra készült stúdió lakás (forrás: jaraiszegletorsi.hu, fotó: Balássy Zsolt)
A fenntarthatóság kissé elhasznált buzzword lett mára. Mitől lesz egy lakberendezés fenntartható? Ez az anyagokra vonatkozik, vagy később a használatra is? Ez mennyire dobja meg a költségeket?
Ez sokrétű, lesz is erről egy óra a kurzus során. Ugyanis onnantól kezdve, honnan szerezzük be a bútorokat, odáig, hogy azok milyen eljárással készülnek, sok minden számít. És ez nem feltétlen növeli a büdzsét, mert már hál’ istennek rengeteg gyártó kiemelt hangsúlyt fektet a vízfelhasználásra, a hulladék újrahasznosítására vagy hogy a bontott anyagokat vissza lehessen hozzájuk vinni.
Ha a világítást nézzük, érdemes energiatakarékos izzókat használni és úgy kialakítani azt, hogy ne kelljen folyamatosan fényárban úsznia egy térnek. Sokkal inkább az adott feladathoz, illetve hangulathoz alakítsuk ki a megfelelő világítást. Ezzel a számlánkon és az ökolábnyomunkon is tudunk faragni.
Berendezési tárgyaknál sokféleképp lehet régi bútorokba új életet lehelni, nem mindig kell új bútorokat venni, kárpitok és függönyök is készülnek újrahasznosított anyagokból. Mára tényleg nagyon sok terméket a fenntarthatóságra odafigyelve gyártanak.
A hazai lakásbelsőkre a szocializmustól a funkciót az esztétika elé helyező modern tömegkultúráig rengeteg minden hatott negatívan. Hogy állunk most?
Valóban a magyar művészet sok rétegét érintette az uniformizálás, ami egy óriási probléma. Kezdve a kávéházi kultúra megszűnésétől, odáig, hogy a diktatúra alatt rengeteg művészeti ág tiltva volt. Olyan évtizedeken vannak túl a szüleink, nagyszüleink, amelyek nem kedveztek a kreativitásnak. Nekem is nehéz volt kitörni ebből, hisz nem olyan vizuális ingerek között nőttem fel, ami segítette volna a képzelőerőm fejlődését. Inkább az uniformizáltság volt a jellemző abban a kis bányászvárosban, ahol felnőttem, Komárom-Esztergom megyében, nem a leggyönyörűbb múzeumok és kézműves termékek között.
Az igény viszont szerintem már elkezdett megjelenni az idősebb korosztálynál is, hogy készítsünk valami mást, valami maradandót. De nem feltétlenül úgy, mint a szocializmusban — még most is találni otthonokat az ötven évvel ezelőtti fürdőszobával. Hiszen funkciójában tökéletesen megfelel. Mondhatnánk: micsoda úri hobbi öt évente szétverni. Tőlünk nyugatabbra valóban van olyan, hogy meguntam, öt évente újítsuk fel. Szerintem a kettő között kéne megtalálni valahol az egyensúlyt. Szóval igény van már, de még van is hová fejlődni.
Szoktál-e külföldről átvenni jó példákat?
Rengeteget utazom a világ különböző tájaira, nem csak nyugatra, keletre is. Nemrég értem haza a dzsungelből. Folyamatosan figyelem hotelek, magánházak, vendéglátóhelyek berendezését, felhasznált anyagait és kivitelezési szempontjait is. Teljesen más, akár gépészeti sztenderdeknek kell megfelelni akár Nyugat-Európában, Amerikában vagy Ázsiában. Nem mondom, hogy az egyik jobb, de néha rá szoktam csodálkozni. Vannak nagyon jó ötletek, amelyeket át is lehetne ültetni, máskor az az érzésem: valami nem lett átgondolva, nem kényelmes.
Szóval nyitott szemmel járok a világban, de nem csak úgy, hogy a dizájnt nézzem és inspirálódjak, hanem a technikai megoldásokat is figyelem. Egy az egyben nem szoktam átvenni ezeket, inkább inspirálódom belőlük, az anyaghasználatból például. Idehaza sokáig például szokatlanok voltak a nádból fűzött-hajlított lámpabúrák vagy fali dekorációk. Pedig a bohó stílusba abszolút passzol, főleg, ha egy nyaraló a Balaton partján fekszik, ahol ott a nád amúgy is. Ugyanis nagyon szeretem figyelembe venni egy belső tér külső környezetét is. Egy Kádár-kockába nem egy barokkos, túlcizellált enteriőrt teremtenék, mert az oda nem illő.
Épületmesék sorozatodban világszerte izgalmas építményeket mutatsz be. Egy lakberendezőt gondolom, általában érdekelnek az épületek kívülről is. Egy nagy társasház két lakásának lehet-e nagyon más belsője?
Persze, lehet! Én például modern stílusban tervezek, amelynek vannak különböző válfajai, elmehetünk bohó, eklektikus irányba, akár a minimalizmus felé, és így tovább. Nem dolgozom nagyon minimalista terekkel, mert jellemzően egy magyar családnak sokkal több dolga van, mint amit az megenged. Nem igazán tartom nálunk életszerűnek, nem ilyen a kultúránk, szeretünk családi képeket kitenni, dekorációkat, emlékeket. És ezzel nincs is gond! Egy tér otthonosságához ezek nagyban hozzájárulnak. Lehet ugyanabban a társasházban két különböző stílusú lakás is, de ha egy tervező dolgozik rajtuk, akkor szerintem valami össze fogja kötni őket.