„A kurzus segített, hogy rendszert lássak ott, ahol korábban csak eszközöket láttam” – SMM10-pályázatunk nyertese már túl is van az első megkeresésen | SKVOT MAG
Skvot Mag

„A kurzus segített, hogy rendszert lássak ott, ahol korábban csak eszközöket láttam” – SMM10-pályázatunk nyertese már túl is van az első megkeresésen

Bozsár Csillát díjmentes képzéssel segítettük abban, hogy visszatérjen a közösségi médiás marketinghez, ami mindig is érdekelte. Hadacs Bálint, kurzusunk előadója közben rangos szakmai díjjal zárt le egy nyolcéves socialös időszakot.

„A kurzus segített, hogy rendszert lássak ott, ahol korábban csak eszközöket láttam” – SMM10-pályázatunk nyertese már túl is van az első megkeresésen
card-photo

Tarnay Kristóf Ábel

a SKVOT szerzője

2026. febr. 26. Cikkek

Ahogyan arról LinkedIn-oldalunkról is értesülhettetek, a Social Media Manager kurzusunk tizedik alkalma apropóján pályázatot hirdettünk meg, hogy egy lelkes pályakezdő, diák vagy munkába visszatérő szülő lehetőséget kapjon azzal, hogy díjmentesen vehet részt ezen a képzésen. „A jelentkezők között hárman voltak kimagaslóak. Ők láthatóan sokkal több erőfeszítést tettek a nevezési anyagukba, így azok voltak minőségileg, tartalmilag, történetmesélésben és a célok definiálásában a legerősebbek” – idézi fel előadónk, Hadacs Bálint

Közülük választotta ki végül Bozsár Csillát a háromfős zsűri, amelynek rajta kívül tagja volt még Szűcs Virág Natália, a magyar Laba-csoport social media managere és Rádonyi Anita brandkommunikációs vezetőnk is. „Ez egy visszatérés volt ahhoz, ami mindig is érdekelt. Pénzügyi diplomát szereztem, és hosszú ideig ezen a területen dolgoztam” – idézi fel Csilla. „Stabil, kiszámítható út volt, ami biztonságot adott, de közben valahogy mindig éreztem, hogy bennem több van kreatív oldalról. A pénzügyi diplomám mellett elvégeztem egy marketing- és reklámmenedzser képzést is, szóval ez az irány már akkor is érdekelt, csak még nem éreztem magamban elég bátorságot ahhoz, hogy teljesen átlépjek rá.”


Felidézi: amikor az egészsége miatt kénytelen volt abbahagyni a munkát, egészen máshogy kezdett nézni arra, mivel töltené az idejét, így jött felszínre újra a marketing. „Amikor megláttam az SMM10 pályázatot, azt éreztem: ez nem véletlen. Hálásan köszönöm a SKVOT csapatának, hogy lehetőséget is kaptam. Nemcsak egy képzés volt számomra, hanem egy kapaszkodó az újratervezésben – hogy legyenek biztos alapok, valódi tudás és egy új lendület, amire építhetek.”

Sokkal kreatívabb volt annál, amit előtte csinált

„Az ő történetében az volt izgalmas, hogy azt mondta, sokkal kreatívabb annál, amit csinál a munkájában, miközben egyébként a pénzügyi területen sikeres volt” – emeli ki Hadacs Bálint. „Azért neki ítéltük meg végül, mert azt írta le, hogy szeretne egy kanyart a karrierjében, hogy egy kicsit újradefiniálja magát.” Nagyon szimpatikusnak találták, hogy vissza akart térni a kreatív vonalhoz, főleg, hogy előadónk azt mondja, ezzel tudott azonosulni, hiszen az első végzettsége könyvelő, majd marketinget tanult, ebből jött a reklám, majd egy ügynökségnél accountként már socialös feladatokon is dolgozott, és végül 5 év után kezdett el kizárólag a közösségi médiával foglalkozni.

„A kurzus leginkább abban segített, hogy rendszert lássak ott, ahol korábban inkább csak eszközöket láttam. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a socialmedia-marketing nem abból áll, hogy »posztolgatunk, amikor épp eszünkbe jut valami« és »egyébként is bárki képes rá«, ahogy a legtöbb ember gondolja” – összegzi a kurzus tapasztalatait Csilla. „Ha jól akarjuk csinálni, akkor stratégia kell mögé, célok, mérés, tudatos építkezés, kreativitás. Nekem ez a fajta strukturált gondolkodás sokat adott.”

A projektfeladatnál direkt nem a könnyebb utat választotta. Bár a családi vállalkozásuk marketingjén is tudna fejleszteni, inkább a Flyskyleader EU marketingstratégiáját dolgozta ki. Ez egy, a Benelux és a nyugatnémet régióban ultrakönnyű, prémium-sportrepülőgépeket értékesítő cég, azaz nem egy „könnyen eladható” terület, és épp ezért érdekelte. „Szerettem volna kipróbálni magam egy összetettebb, nehezebben kommunikálható piacon. Az oktatói visszajelzések alapján sikerült is jól átültetnem az elméleti részeket a gyakorlatba, ami nagyon sokat jelentett nekem.” A beadott anyagot, melyből, úgy érzi, használható stratégia lett, azóta tovább is gondolta.

A saját útját építi 

Résztvevőnk kiemelte, hogy az előadó, Hadacs Bálint nagyon profi módon vezette a kurzust, érezhető volt a szakmai mélység és a tapasztalat. Tetszett neki, hogy teret adott a kérdéseknek és a gondolkodásnak, nem akart kész válaszokat rájuk erőltetni. Szerinte világos volt, hogy a kapott anyagok lehetőségek, a munka végső soron rajtuk múlik, és azon, ki mennyit tesz bele. „Ez engem kifejezetten motivált” – mondja.

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e végül a visszatérés, azt feleli, ez még folyamatban van. „A kurzus alatt érkezett egy megkeresés két étterem socialmedia-jelenlétével kapcsolatban, most még egyeztetünk az együttműködés részleteiről. Emellett a Flyskyleader EU számára kidolgozott stratégiát sem szeretném fiókban hagyni. Ha van rá igény és lehetőség, szívesen dolgoznék velük hosszabb távon is” – árulta el. A projektet referenciaként más cégeknek is elküldte – hogy ez mennyire hasznos megoldás, arról nemrég megtartott rendezvényünkön is szó esett –, a váltást pedig egy építkezési folyamatként fogja fel.

A legnagyobb változás azonban, úgy érzi, benne zajlott le. „Teljesen máshogy nézek ma egy márka socialmedia-jelenlétére. Elemzem, rendszert keresek benne, látom az erősségeket és a hiányosságokat is” – avat be. „Most azon dolgozom, hogy a megszerzett tudást minél több gyakorlati helyzetben tudjam alkalmazni, és lépésről lépésre építsem fel az új szakmai irányomat. Ez, ahogy említettem, még alakul, de úgy érzem, hogy tényleg a saját utamat építem.”

Hadacs Bálint összességében hálás, hogy megvalósult a pályázat, ami azt is megmutatta, hogy sok szintje van annak, ha valaki nem engedheti meg magának, hogy részt vegyen egy tanfolyamon: a pénz mellett tényező az idő és a bátorság is. „Az volt a célunk, hogy azt mondjuk, hogy most ezeket tedd félre, jelentkezz, és nézzük meg, ezzel mennyire tudjuk meglökni az ambícióidat” – összegez. „Sikeresnek gondolom a kampányt, hiszen találtunk egy olyan embert, akinek jó szívvel oda tudtuk adni ezt a lehetőséget.”

Nyolc év keretezése

Előadónk munkáját az elégedett kurzusrésztvevő szavai mellett egy szakmai díj is elismerte nemrég. Az Agency People of the Year versenyen Hadacs Bálint kapta ugyanis a 2025-ös Social Media Expert of the Year címet. Ez az első olyan díj, amit nem egy csapatban, hanem egyedül ítéltek oda a szakembernek. A brit Campaign magazin egyik legelismertebb szakmai elismerését a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) vezette be a hazai piacra, és nálunk februárban osztották ki másodjára. Ez az egyetlen olyan díj a hazai reklámszakmában, ami az individuális szakembereket díjazza, nem pedig kampányokat.

Hadacs Bálint az Agency People of the Year díjátadóján (fotó: Balogh János)

Persze így is olyan projektekkel érdemelte ki az elismerést, amelyeken sokan dolgoztak, ezt ki is emelte a nevezésében és a díj után közzétett LinkedIn-bejegyzésében. Kérdésünkre elmondta, hogy számára ennek van egy szentimentális része, hiszen ez a díj 8 év keretezése. „Mielőtt teljes állásban socialös lettem, mindig is foglalkoztam a területtel, de nem ez volt a pozícióm. Ám amikor már majdnem csak socialprojektek és -kampányok voltak nálam, akkor egy év után bevittem az éves értékelésemre az akkori főnökömhöz egy prezit, hogy úgy érzem, hogy válaszúthoz értem. A következő szint egy account directori dolog lenne, de én nem abban akarok kiteljesedni” – idézte fel. 

Ezért jelezte: inkább a specializációs utat választaná. Vitt egy pitchet, hogy miként hozna létre egy socialcsapatot a Mitón belül. „Nyolc évig építettem, gondozgattam ezt a víziót, és nekem ez a díj ennek a keretezése.” Volt ugyanis egy víziója, amely rengeteg munka árán végül sikeres lett, olyan ügyfelek közösségi médiás jelenlétén dolgoztak, mint a Coca-Cola, a Telekom, a Wizz Air és az RTL. Tavaly év végén munkahelyet váltott, így tényleg egyfajta lezárás számára a kitüntetés. Azóta a The Deep Creative Collective Chief Operating & Social-First Strategy Officer munkatársaként stratégiai cégvezetéssel foglalkozik. 

Ettől még persze a közösségi média világát továbbra is figyelemmel kíséri, ahogyan az önképzést, illetve a tudás- és tapasztalatátadást is folytatja. A kurzusán van is külön óra arról, hogyan érdemes közösségimédia-menedzserként karriert építeni. Itt előadónk arról is beszél, hogyan tud belevágni az is, akinek még nincs portfóliója, hogy tudja már a CV-jével differenciálni magát. 

A proaktivitása pedig másoknak is inspiráló példa lehet, persze hozzáteszi: az már a cégtől függ, annak milyen lesz a fogadtatása. Ám neki jók a tapasztalatai, és úgy látja, ha egy ötlet a cégnek valóban értéket teremt, abban sok a lehetőség. „Nem egyszer néztem végig, hogy ezt megcsinálja más is. Nyilván semmi sem garantált, nem biztos, hogy mindenkinek sikerül, de ez egy létező dolog.” Hozzáteszi, fontos, hogy mindezt ne kezeljük pátoszosan, az eredmények mögött ugyanis brutál sok meló van, és az egésznek az alapja, hogy folyamatosan képezze magát az ember.

A borítóképhez felhasználtuk Balogh János fotóját a díjátadóról.