Skvot Mag

Azt tanácsolták, hogy csukott szemmel járjunk a városban

Andorka Tímea és Csuport Andrea az olcsóság esztétikájáról, meg nem kötött kompromisszumokról, évszázados vizuális kódokról és a tervezőgrafikusok szabad kezéről.

Azt tanácsolták, hogy csukott szemmel járjunk a városban
card-photo

TKÁ -

a Skvot szerzője

22 január, 2024 Cikkek

„Eredetileg a nyomdász volt a tipográfus, a tördelő és a tervező is, mert neki volt hozzá papírja és nyomdagépe. Mára a digitalizációval ezek szétváltak, de hogy valaki tervezőgrafikus, de nem tipográfus, olyan nincsen, a betűkkel kapcsolatos ismeretek nélkül az egész folyamat elképzelhetetlen” – mondja Andorka Tímea szabadúszó tervezőgrafikus. Andorka egyébként tördeléssel, azaz a megtervezett kiadványok konkrét elkészítésével is foglalkozik, de ismer olyat, aki a tervfázis után átadja a stafétát. A gyakorlati kivitelezés ugyanis már kevésbé kreatív feladat, cserébe sok apró dologra kell benne figyelni. Ilyenek – teszi hozzá – az elválasztások, a behúzások, a kiemelések.

„Valaki tényleg elkerüli, hogy szöveggel dolgozzon, legalábbis kreatívan nem tud hozzányúlni. Sokszor elkülönülnek ugyanis az inkább illusztratív és tipográfiai beállítottságú grafikusok” – teszi hozzá Csuport Andrea, szintén szabadúszó tervezőgrafikus. Ők ketten tartják a SKVOT haladó kiadványszerkesztés kurzusát. Csuport sem választja szét a munkájában a tervezést és a kivitelezést, és úgy tapasztalja, ez is a gyakoribb a szakmában. Persze nagyobb létszámú cégeknél előfordul, hogy jobban szétválnak a feladatok, valaki jobban egy területre specializálódik. Főleg – emeli ki –, hogy a megvalósítás sem feltétlenül száraz munka.

„Nyilván egy több száz oldalas szépirodalmi műnél nem tud a tervező annyira sok finomságot belevinni, de vannak megnyerő pár oldalas kiadványok, ahol viszont jóval nagyobb a szabadság, a tervező is jobban meg tudja mutatni a stílusát, elképzeléseit” – fogalmaz Csuport Andrea, úgy összegezve a területet, hogy a tervezőgrafikus rendszerekben gondolkodik, képi elemekkel és szöveggel is tud dolgozni, arculatot is tervez.

Mint mondja, a szóban lévő „tervezés” komplex fogalomként utal arra is, hogy nemcsak művészi termékeket hoznak létre saját célra vagy egy kiállításra – mint ahogyan a grafikust gyakran érti a köznyelv –, hanem feladatokat, problémákat oldanak meg. Épp ezért a tervezőgrafikust sokszor alkalmazott grafikusnak is szokták hívni – teszi hozzá Andorka Tímea. „Nekünk mindig van egy megrendelőnk. Én azért szoktam az alkalmazott grafikust mondani, amikor megkérdezik, mit csinálok, hogy értsék, én nem itthon állok a festőállvány előtt, hanem a munkám valamilyen konkrét céllal, projekthez készül” – fogalmaz.

Webes dizájn az Artoid Studiónak. A kiadványszerkesztés logikája az ilyen munkáknál is használható (Csuport Andrea terve)

Bár a kurzusuk főleg a print termékekre koncentrál, a kiadványszerkesztés logikája használható egy digitális prezentáció készítésére vagy egy weboldal tervezésekor is – magyarázza Csuport Andrea. Ugyanakkor míg egy honlapot mára nagyon le kell egyszerűsíteni, hogy minden eszközön működjön, addig egy könyvet, egy brosúrát vagy egy kiállítás katalógusát úgy kapja meg az olvasó, ahogyan megtervezték, ez egy grafikusnak több döntési lehetőséget és a vizuális végeredményre nagyobb hatást ad – húzza alá. „Már egy e-book is nagyon más, hiszen sokszor a betűtípust és a betűméretet is átállítja magának az olvasó” – teszi hozzá Andorka Tímea.

Egy program mind felett

Arra a kérdésre, hogy az Adobe-féle InDesign kiadványszerkesztő szoftver mennyire mindenható, azt mondja: a főleg korábban elterjedt, QuarkXPress nevű programot is használják még, amely az InDesign egyfajta előképe is volt. Vetélytársának nagy előnye ugyanakkor, hogy az Adobe-termékek jól kommunikálnak egymással, tehát a Photoshopból betett illusztrációkat az InDesign automatikusan frissíti.

Bár némileg félrevezető, ha egy statisztika egy kalap alá vesz nagyon másra használható szoftvereket, az arányokat jól mutatja ez az adatsor, ahol a tavalyi, egész világra kiterjedő adatok alapján az InDesign piaci részesedése a különféle grafikai szoftverek piacán 27,6 százalék volt, míg a QuarkXPressé nem érte el a fél százalékot sem.

Ez különösen azért érdekes, mert a riválisok régóta tartó meccse a kilencvenes évek végén még ott tartott, hogy a QuarkXPress szinte kiszorította a piacról az InDesign elődjét, az Adobe akkori PageMakerét. „Az általam tanított textiltervező egyetemisták kapcsán merült fel a kérdés – akikkel órán a saját digitális portfóliójukat tervezzük meg InDesignban – hogy képi hangsúlyú, egyszerűbb szövegkezelésű kiadványnál lehet-e alternatíva a Figma webes alkalmazás. Digitális prezentációk, online kiadványok esetén igen, bár jóval limitáltabb tipográfiai lehetőségekkel. A kicsit is komplexebb, szövegfókuszú, grafikai igényességű nyomdai végcélú anyagok esetén pedig az InDesignnak nincs igazi alternatívája” – magyarázza Csuport.

Köztéri épületgrafika egy 2015-ös kiállításhoz(Andorka Tímea fotója saját munkájáról)

Akár száz évre is tervezzük

Hogy ténylegesen mekkora mozgástere van egy tervezőgrafikusnak, az igen változó. Például a sajtó tördelésében és megjelenésében komoly hagyományok vannak, a legtöbb megyei napilap logója ahhoz nagyon hasonló kék talpas betűkkel íródott, mint amilyen emblémája a Népszabadságnak volt.

A tengerentúlon pedig szinte a fél sajtónak olyan, a középkori könyveket idéző logója van, mint a New York Timesnak, amely lap olvasóinak egy része azon is felhördült, amikor a név végéről levettek egy pontot. De nem csak a logóról van szó: a hazai lapok arculata jelentős részben a már bevált nemzetközi példákból merítkezik, ritka az igazán formabontó küllem.

„Vannak olyan műfajok, ahol nagyobb a mozgásterünk. Ami már brandépítéssel párosul és egy olyan állandó termékről van szó, mint egy újság, ott viszont sokkal több mindent kell végiggondolni, mint mondjuk egy időszakos esemény katalógusánál. Egy újság küllemét akár száz évre is tervezzük, így ott sok szempontot figyelembe kell venni az olvashatóságtól az olvasók szokásain át a hirdetések elhelyezéséig. Ezek megkötik azért az ember kezét. A napilapok amúgy sem egy könnyed stílust képviselnek, amik viszont igen, ott lehet nagy szabadsága a tervezőknek” – fejti ki Csuport Andrea.

„Az újságoknál fontos a tradíció és hogy miként akarják magukat pozicionálni. Sokszor a megjelenéssel rögtön azt akarják üzenni, hogy ez egy komoly napilap, amely elkülönül a bulvárlapoktól, vagy éppen egy szakmai magazintól. A cél, hogy ha az újságosstand előtt állva látok kétszáz kiadványt, ez a komolyság rögtön kiderüljön, hiszen ránézésre tudom, mert már belénk van égve a vizuális kód. A Népszabadság nagyban meghatározta a magyar napilapok megjelenését, ezért nézhet ki sok lap hasonlóan, mert ezen az úton olvasói szempontból praktikus rajta maradni, és ezek a struktúrák jól ki vannak találva” – magyarázza Andorka Tímea.

Hozzátéve: úgy száz év alatt már kicsiszolódott, hogy lehet megkülönböztetni a különböző súlyú médiatermékeket. Az idő egyébként abból a szempontból is érdekes tényező, hogy egy weboldallal és egy napilapszámmal szemben egy könyv akár több évtizedre is készülhet. Ez meghatározza azt is, hogy mennyire kell az aktuális trendeket követni. Egyébként sem biztos, hogy minden nemzetközi megoldás működik idehaza is – teszi hozzá.

A Design Management Díj katalógusai (Csuport Andrea fotója saját munkáiról)

Amikor elvárás a kreativitás

Andorka szerint ugyanakkor egy szigorúnak tűnő keretrendszerben is meg lehet találni a mozgásteret, és ebben dolgozni is lehet jó kihívás. De – teszi hozzá – layoutszempontból a legjobb, ha egy egyedi, egyszeri termékről van szó, amihez kellő szabadságot is kap az ember. Persze ez sem határtalan. „Velem még olyan sosem fordult elő, hogy annyira szabad kezem lett volna, hogy senki nem szól bele semmibe. Ez nem is lenne jó szerintem, valami keret azért kell. Hiszen nincs rálátásom az egész projektre, minden résztvevő szempontjaira. A beszélgetésekből fakadó kompromisszum hasznos dolog” – fogalmaz.

„Én a munkám során inkább olyan irányba igyekeztem menni, ahol nagyobb a tervezői szabadságom. Ilyenek általában a kulturális területekről érkező felkérések, illetve például egy hazai dizájndíjjal kapcsolatos évek óta tartó együttműködésem a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával” – teszi hozzá Csuport. Úgy tapasztalja, amikor a dizájn és a kultúra területén mozgó embereknek kell tervezni, ők általában el is várják vagy erősen támogatják, hogy a tervező alkotóként, aktívan vegyen részt a folyamatban. Hozzátéve: itt is van kompromisszumkényszer, hiszen ezek nem feltétlenül a legjobban fizető területek a klasszikus gazdasági szereplőkkel szemben.

Kérdésünkre Andorka Tímea a kreativitást elváró és segítő példaként említi a mozis, színházas vagy múzeumi munkákat, például egy előadás plakátját vagy egy kiállítás arculattervezését. Valamekkora kötöttség itt is jelen van, hiszen az intézmény arculata, a kurátor koncepciója és a kiállító művész is megkötheti a grafikusok kezét, de összességében elég nagy a játéktér, és elvárás is az egyediség és a vizuális igényesség – teszi hozzá. 

Az Európa Könyvkiadó néhány kötetének borítója (Andorka Tímea fotói saját munkáiról)

További jó példaként hozza fel, amikor az Európa Könyvkiadónak dolgozott, ahol akkoriban Gerhes Gábor volt a művészeti vezető. „Gábor iszonyú szabadságot engedett. Akkor nagyon igyekeztek megreformálni a könyvek megjelenését, nagyon látványos tervek születtek, fantasztikus évei voltak a kiadónak azok az idők. Alkalmazott grafikusok és képgrafikusok tucatjai terveztek szuper dolgokat az Európának. Külön öröm volt emiatt könyvesboltba járni” – idézi fel.

Gerhes egy 2010-ben megjelent interjújában erről így fogalmazott: „Ma már érzékibben kell eladnia magát a könyvnek. A borítónak töredékmásodpercnyi esélye van megfogni a vásárlót, mialatt az végigfuttatja szemét a bolt polcain.” Azt is mondta, hogy „a könyvtervező is az érzelmek légtornásza.”

Egy éves jelentés is lehet izgalmas

Csuport Andrea is kiemeli a múzeumi világot – ebben a szcénában ismerte meg egyébként egymást a két szakember –, hiszen a kiállítások tervezése egy speciális műfaja a tervezőgrafikának. „Ez ugyanis a tipográfiát, a vizuális rendszereket, amelyeket tervezünk, már a térbe is kivetíti, hozzáad tehát egy plusz dimenziót, ez nagyon izgalmas” – fogalmaz. Hozzátéve: egy képzőművészeti kiállítás megjelenése általában szabad műfaj. De emellett készített éves jelentést a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) tanácsadó testületnek is, ahol szeretnek minden évben más grafikussal dolgozni.

Az MFT éves jelentéseinek borítói 2019-től 2022-ig (forrás: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, engedéllyel felhasználva)

„Ennél a jelentésnél a szerkesztők, amikor átadják a tartalmat, megbíznak az általuk választott grafikusban, folyamatos egyeztetés mellett a tervező szabadon valósíthatja meg az elképzeléseit. Pedig ez a műfaj alapvetően elég száraz lenne, de mégis bele lehet vinni az egyéni ötleteket és látásmódot.

Ez azt bizonyítja, hogy megrendelő függvényében még egy száraz műfaj is lehet izgalmas, és fordítva: egy amúgy izgalmas műfaj is lehet nagyon korlátozó, ha egy létező arculati rendszerhez nagyon ragaszkodnak” – összegez. De azt mondja, sokszor a minimalizmus is megköti a kezüket, mert előfordul, hogy egy galéria – a hely mérete mellett – azért nem akar látványos falfeliratokat, hogy azok ne konkuráljanak a kiállított képekkel.

Pont az ronda, amit a legtöbben látnak

A minket hatalmas méretben körülvevő óriásplakátok és a postaládáinkba bedobott akciós újságok, amelyek nagyon széles körhöz szólnak, talán tudatosan úgy vannak tervezve, hogy ne legyenek túlzottan igényesek és egyediek – véli Csuport Andrea. „Ezzel megteremtve az olcsóság és az elérhetőség vizuális nyelvét, de ez sem indokolná azt, ahogyan sokszor kinéznek. Mintha csak egy régről megszokott célközönségnek akarnának megfelelni” – magyarázza. 

A helyzeten nem javít, hogy míg tőlünk nyugatabbra ez kevésbé jelentős elvárás, nálunk egy kiadvány vagy plakát megrendelőjének gyakran az az igénye, hogy a logója nagyon nagyban jelenjen meg – teszi hozzá. (Igaz, grafikusok angol nyelvű mémoldalai is rendre élcelődnek a „make the logo bigger” instrukción.) Pedig a szakember szerint sok helyen kisebb méretű logókkal is működnek plakátok.

Andorka Tímea is a napi szintű tipográfiai felhasználásnál látja a legnagyobb gondokat. „Külföldön mániákusan fényképezem az utcatáblákat, a kirakatok feliratait vagy egy boltban, ha bármilyen felület jól van megkomponálva. Itthon ennek szinte nyoma sincs” – fogalmaz. „Ez azért nagy baj, mert ezek lennének azok a találkozási pontok, ahol lehetne az emberek vizuális érzékét fejleszteni, de jellemzően nincs meg erre az alapvető igény mondjuk a metróban vagy az üzletekben elhelyezett grafikák esetén” – mondja.

Egy kirakat Londonból (fotó: Andorka Tímea)

Azért pozitív ellenpéldákat is szokott látni egy-egy üzletben vagy olyan étteremben, ahol a napi menüt nem krétával írja ki a falra, aki reggel először beért. „Ám így is sok apró dolog nagyon zavaró. Amikor mész a metróhoz a mozgólépcsőn, kinn van rengeteg olyan plakát, amik rosszul vannak kitalálva, nagyon sok rajta az infó, el sem tudod olvasni, és jellemzően vacakul is néznek ki” – fogalmaz. A szakember sok helyen egyenesen vizuális környezetszennyezésnek érez bizonyos grafikai és tipográfiai megoldásokat.

„Napi szinten engem is meglep a kirakatok igénytelensége, gondolkodtam is, hogy nem lehetne-e a kerületi önkormányzatokkal felvenni a kapcsolatot, hogy legyen egy elvárt minimum legalább a történelmi jelentőségű városrészekben, ahogyan arra voltak törekvések korábban nálunk is Nagykörút Portálprogram néven, és működik hasonló más országokban” – mondja Csuport Andrea.

Szerinte például nagyon zavaró, hogy egyes, jellemzően kínai boltok kirakatán hivalkodó óriási fotók vannak kinyomtatva a termékekről. A település-, illetve utcakép védelmére hivatkozva bizonyos önkormányzati előírások szoktak egyébként lenni, ez olykor okoz is konfliktusokat, de olyan is előfordul, hogy cégek ki tudják tenni például a logójukat, de csak egyszínű változatban.

„Nem tudom, hogy a hipermarketek más országokban is így hirdetnek-e, de nekem beleégett a retinámba jó pár éve, hogy várok a metróra, és előttem két méterre ott van egy óriási csirkeszárny, még szinte a bőrét is lehet érezni, annyira hatalmas méretben van kitéve. Bécsben például nem láttam ilyet” – fakad ki. „Amikor elkezdtem grafikát tanulni több mint tíz éve, az első tanács, amit kaptam, az volt, hogy csukott szemmel közlekedjünk a városban, ne ezeket vegyük inspirációnak. Mégis ez az, ami belénk ég, ha valaki nem művészi beállítottságú családból jön, szóval ezt a bázist kell először elfelejteni” – jegyzi meg. 

The Viewer, kiállítás leaflet (Csuport Andrea fotója saját munkájáról)

Látható javulás vagy kiugró ellenpéldák?

A szakember ugyanakkor érzékel pozitív változásokat is, sok cég és intézmény ugyanis mára tudatosabban kommunikál vizuálisan is, és úgy frissíti a régi arculatát, hogy az jobban megfelel a mai sztenderdeknek, magasabb esztétikai színvonalat képviselve.

Szerinte főleg azok a cégek lépnek erre az útra, akik magasabb minőségű termékeket, szolgáltatást árulnak, illetőleg több a referenciájuk, mert világlátottabbak vagy külföldre is nyitnak. Ám a többség csak olyan szintet lő be, ami biztos átmegy, nem akar javítani esztétikailag a környezetén – véli, holott Csuport szerint valahol dolguk lenne ez is.

„A telekommunikációs cégek reklámjai például mindig is hoztak egy kicsit kommersz, de korrekt szintet. Ha azokból nem is tudunk inspirálódni, egészen jól működnek” – fogalmaz. Emellett a közösségi média is katalizálja az átalakulást, mert egy nagyon csicsás, „mindent bele” típusú logó nem nagyon jön át egy kicsi profilképen, és a fiatalabbak tetszését is aligha nyeri el. Sokszor az emiatt is szükséges egyszerűsítés jó megoldásokat hozhat – teszi hozzá.

Példaként említi Budapest önkormányzatának például a város egyesülésének 150. évfordulóján is megmutatkozó arculatát, plakátjait is, ahol szintén érez pozitív változást. Ezen túl a már sokat említett kulturális szféra is sok pozitív példával élen jár a hazai intézmények vizuális identitását és kommunikációját illetően – összegez.

A Budapest 150 rendezvénysorozat egyik köztéri dekorációja a Deák téren (art director: Borsi Judit, fotó: a Budapest Brand Nonprofit Zrt. Facebook-oldala, engedéllyel felhasználva)

„Én nem vagyok olyan optimista, mint Andi, mert amikről ő beszél, azok szigetszerű, egyedi jelenségek, és nem egy átfogó vizuális változás, hanem egyéni próbálkozások, amik, ha jól sülnek el, annak örülünk” – kontráz Andorka Tímea. Szerinte az ellenpéldák jellemzően ki is lógnak a környezetükből, és nem látja őket példaértékűnek. Pedig úgy látja, ha egy cég veszi a fáradságot a vizuális megújulására, az meg is térül, hiszen a mezőnyből kiugrik a megjelenése, ezzel felkeltve a figyelmet. Amikor arra kérjük, mondjon párat a pozitív ellenpéldákból, azt feleli: többnyire a kulturális megjelenéseknek szokott örülni, mint a Művészetek Palotája (Müpa) vagy a Magyar Zene Háza kakirampányainak, hiszen ezek „átütik az ingerküszöböt a metróban is”.

„De úgy néz ki, nagyjából a rossz vizualitás is működik, a cégek nincsenek rákényszerítve egy szebb arculat kidolgozására. Emellett hagyománya sincs mindennek, ráadásul pont most került ki a művészettörténet az alaptantervből, és az is kérdéses, hogy mondjuk az óvodában a gyerekek vizuális nevelése mennyire kreatív” – érzékelteti a kontextust.

Ő is úgy látja, hogy lenne dolga a hirdetőknek abban, hogy egy jobb esztétikára „neveljék” a közönségüket. „Van egyfajta felelősségük abban, hogy a megjelenésük mit üzen, a cégnek és a grafikusnak egyaránt. Ha a legvacakabb munkát kapom is meg, akkor is úgy vagyok magammal és másokkal szemben is tisztességes, ha azt is korrektül készítem el. Nem kell megváltani a világot, csak legalább ne hibázzak, legyen egy normális arányrendszere, egy áttekinthetősége és valami minimális esztétikai igényessége az egésznek” – summáz.

Budapest Design Map 2021 (Mohai Balázs fotója Csuport Andrea munkájáról)

Kiragasztott cetlik a váróban

Hogy a rossz esztétikájú falragaszok nem csak itthon és nem csak a hivatalos kommunikáció szintjén gyakoriak, azt illusztrálja a neten régóta terjedő, elvileg az Egyesült Államokban készült fotó arról, hogy a kedves kolléga ne Comic Sansszal írja már ki, hogy csukják be az ajtót, elvégre egy Fortune 500 listás vállalatnál van, nem egy limonádéstandon. Idehaza pedig az A4-es lapra kinyomtatott össznépi plakátolás olykor szürreális arcait külön Instagram-oldal dokumentálja.

„Rettenetesen tanulságos korkép” – fogalmaz róla Andorka Tímea, aki szerint még az esztétikára amúgy odafigyelő helyeken, például egy múzeumban is sokszor egy kolléga kinyomtat egy A4-es papírt, hogy ebédszünet miatt zárva vannak. Ő úgy látja, az egészet vagy a sietség okozza, vagy hogy a kollégák nem tudják, kinek kéne szólni. Viszont nincs mindenkinek minimális képzettsége sem mondjuk az iskolai rajzórákról – teszi hozzá.

„Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha valaki laikusként ki akar írni valamit az ajtajára vagy akár egy bolt feliratát készíti el, miért nem keres egy egyszerűbb betűt, miért érzik sokan szükségét a cirádás fontok használatának. Nincs bennük egy félénkség, hogy ha nem értek hozzá, kiválasztom a legegyszerűbb betűt?” – fogalmaz Csuport Andrea. Hozzátéve: amikor már ezeket a közösségi médiában röhögik ki, talán több visszajelzést kapnak, és ahol legalább egy külsős grafikust megfizetnek, ott azért ezek tabuk. De mindenhol idő, míg egy változás átmegy – teszi hozzá.

Erwin Wurm osztrák művész kiálltásának lépcsőfordulója a Müpában található Ludwig Múzeumban 2018-ból (Andorka Tímea fotója saját munkájáról)

Folyamatosan kell tanulni

Andorka szerint az olyan kurzusok, amelyet ők is tartanak, arra pont jók, hogy az ember alapvető vizuális igényességet szerezzen. Egyébként pozitív példának tartja, hogy számos jó grafikai képzés és szakember van az országban. Bár biztos van elvándorlás is, nem ártana, ha a szakemberek nagyobb mozgásteret kapnának, és megkérdeznék a véleményüket egy-egy grafikáról, nem csak végrehajtatnák velük a kész elképzeléseket – mondja arra, ez miért nem látszik sokszor az utcaképeken.

„Mindenki látott már olyat a praxisában, hogy figyelj, nincs most rá időm, összeraktam Wordben, valami ilyesmit csinálj, de nem kell túltolni” – érzékelteti. Csuport szerint akinek van már valamekkora rutinja, annak nem kell belemennie az ilyen rossz kompromisszumokba. Sőt, a maga eszközeivel igyekezhet, ha lépésenként is, de változtatni a rossz irányokon.

A képzésről azt mondja: jó, ha már tanult, végzett tervezőgrafikusok csatlakoznak, de nem kizárólag ők jöhetnek. Várnak bárkit, aki az InDesignt egy ideje már használja, de elakadt benne, vagy gyorsabbá tenné a munkafolyamatát, illetve új szemszögből közelítené meg a területet.

„Olyanoknak nem ajánljuk, akik soha nem dolgoztak még szöveggel, mert ők valószínűleg nem fogják tudni követni azt. Ugyanakkor, akik az eszköztárat már ismerik, értik a mesteroldalak funkcióját és formáztak már szöveget, de az InDesign bizonyos funkcióiban még bizonytalanok, azoknak arról adunk tudásfelfrissítő videókat” – mondja Csuport Andrea.

„Nagyon szép terület a tervezőgrafika, sok minden beletartozik, mi elsősorban a kiadványszerkesztés részét fogjuk tanítani, azaz a szöveges és képi elemek fogyaszthatóvá tételét és strukturálását. Nemes feladat, hiszen úgy kell az üzenetet tolmácsolni az olvasóknak, hogy egyszerre funkcionálissá és esztétikussá is tegyük azt. Ez pedig egy olyan skill, amire igény van és lesz is” – summáz Csuport.

Andorka Tímea azt teszi hozzá, hogy az új trendek – például a sokat emlegetett mesterséges intelligencia – mellett nem tekinthető lezártnak az ezzel kapcsolatos tudás: folyamatosan tanulni kell a szakmát, ők is szívesen cserélnek majd tapasztalatot a kurzus résztvevőivel.