Vágás nem csak filmekben létezik. A montázs valójában egy univerzális kreatív technika, amelynek segítségével a különböző töredékekből alkotunk képet, új értelmet adva a részeknek. A következőkben megnézzük, hogyan és miért alkalmazzák a montázst az írók, a digitális művészek, a zeneszerzők és a designerek.
Rész és egész
Tágabb értelemben a montázs egy kép megalkotását jelenti töredékekből, részekből, amelyeket egymás mellé illesztünk, összeragasztunk. Tulajdonképpen bármilyen design vagy művészeti tárgy, amelyben az alkotó a részletekre, a különböző textúrákra, a látható varratokra összpontosít, az montázs eredménye. A szobrászok például esztétikai technikaként alkalmazzák: egy alak töredékeit, agyag- vagy más anyagdarabokat szándékosan egymástól elválasztva jelenítenek meg. A lényeg itt nem az, hogy „miből készült”, hanem hogy „mivé vált”.
Liza Portnova ukrán keramikusművész agyagszobrokat, agyagcserepeket, valamint vázákat és korsókat készít. Egyik montázsszobra egy női torzó, ami gyűrött kerámiadarabokból áll össze:
A fotó- és videokollázsok fő esztétikai eleme a ragasztás, amit a művész meg sem próbál elrejteni. Minél inkább különbözőek a töredékek textúrájukban, színükben vagy méretükben, és minél szokatlanabb módon kerülnek egymás mellé, annál látványosabb az eredmény.
Lance Oppenheim Some Kind of Heaven című dokumentumfilmje egy nyugdíjas faluról mesél, ahol az élet olyan, mint egy örök nyaralás. Eric Winkowski digitális művész kivágott dokumentumfilmes és kézzel rajzolt grafikai elemekből állította össze a film plakátját, ezáltal egy mézes-mázos, képeslapszerű, mesterséges paradicsomi világot hozott létre.
Dekonstrukció
A filmeknél a vágás elsődleges célja a részek összekapcsolása úgy, hogy a néző észre se vegye az átmeneteket, ne figyeljen fel rájuk. Néhány művészfilmben azonban szándékosan alkalmaznak látható vágásokat, amelyek szemantikai jelentéssel bírnak. Ingmar Bergman például a Persona című filmjében egy kritikus, feszültséggel teli pillanatot jelenít meg a filmszakadás segítségével. David Fincher a Harcosok klubjában többször is alkalmazza a látható vágás technikáját: a második hallucinációban, amikor Tyler Durden első alkalommal jelenik meg a főhősnek az irodában, majd a Durden kilétével kapcsolatos gyanú első pillanatában, amikor a filmet ledöntik, megrágják, és még a szélei is látszanak a képben.
A látható vágás remek módja a történet megbontásának, a válság és az érzelmek vizualizálásának. A mozin kívül a vágás a vizuális játék és a szürreális képek megalkotásának alapja is lehet. Az amerikai grafikus Ryan Karl dolgozott már a Nike-val, a Google-lel, a MoMA-val és más nagy ügyfelekkel – emellett pedig saját grafikai projekteket is készít. Ryan főként tipográfiát alkalmazva vizsgálja az ismerős kifejezések jelentését és játszik az összefüggésekkel, ütköztetve és megsemmisítve az ismerős szavakat. Néha pedig csak úgy, hogy összevissza keveri őket:
A japán művész, Koike Kenszuke régi fényképeket vásárol a bolhapiacokon, és ezeket használja fel destruktív kollázsaihoz. Ilyen például egy teáról szóló könyvhöz készített alkotása, amit az Alexander alkalmazáshoz készített. (Ez egy könyvek hallgatására, olvasására, vagy megtekintésére szolgáló applikáció, ahol videóelőadásokat láthatunk.):
Feloldás
A filmművészetben a feloldás is egy vágási technika, gyakorlatilag átfedést jelent: az egyik kép fokozatosan eltűnik, miközben a másik megjelenik rajta keresztül. Ezzel a technikával érzékeltethető a zökkenőmentes átmenet, a tartalmak kapcsolata vagy a lassan múló idő.
A zenében ugyanez történik, amikor az egyik hangsávból átvezet a szerző egy másikba. 2020-ban a francia művész és rendező Woodkid egy ütős kislemezt adott ki Goliath címmel, amelyben kulcsszerepet kapott a feloldás mint technika. A számban futurisztikus elektronikus és szimfonikus vonós részek keresztezik egymást, amelyek egy kemény ritmikus mintázat – a kerekek és az ipari hangzás – fölé kerülnek:
Silvia Levenson argentin művésznő üveggel dolgozik. Provokatív installációi és szobrai két összeegyeztethetetlen tulajdonság határán jelennek meg. Tündéri, romantikus tárgyak kegyetlen belsővel: pengék egy esküvői tortában, szögek a cipőben, tüskék egy teáskészleten, kés lebeg egy gyerekfotó felett, állatfejek a gyerekfigurákon.
Silvia Levenson a veszélyes és a hétköznapi tárgyak ötvözésével a mindennapi élet feszültségét és összetettségét érzékelteti. A gyermekkor nem egy gondtalan aranykor, és a romantikus mályvacukor-kapcsolatok sem mindig biztonságosak.
Egymásba fonódás
A filmművészetben a párhuzamos szerkesztés módszerét akkor alkalmazzák, ha két eseményt egyszerre szeretnének elmesélni, kapcsolatot teremtve köztük. Az egyik leglátványosabb példa Christopher Nolan Inception című filmjének montázsa: az alvó szereplők egy furgonban száguldoznak az esőben, miközben párhuzamosan kibontakozik egy második történetszál –- a közös álmuk.
A párhuzamos montázs mint narratív technika azonban nem a filmekkel jött létre, már jóval a mozi előtt megjelent. Az irodalomban régóta alkalmazzák: klasszikus módszer arra, hogy egy történetet ne lineárisan meséljünk el:
- #1. A szereplők történetei egymástól függetlenül bontakoznak ki, amíg aztán keresztezik egymást. Amitav Ghosh A pipacsok tengere című regényében például legalább hat ilyen történet van.
- #2. A számos történetszál egyáltalán nem keresztezi egymást, viszont egy időben vagy helyen játszódnak, így alkotva egészet. Florian Illis Az évszázad nyara című regénye például olyan történetek keveréke, amelyek arról szólnak, mit csináltak német és osztrák írók, politikusok és művészek 1913-ban, az első világháború előestéjén.
- #3. Az események két különböző időben (múltban és jelenben) zajlanak, és csak fokozatosan tárulnak fel a nézőknek. Jonathan Coe Az alvás háza című regényének előszavában külön figyelmezteti az olvasót, hogy a páratlan számozású fejezetekben a cselekmény 1983–1984-ben, a páros számozásúakban pedig 1996 júniusában játszódik. Coe azonban néha még ugyanazon az oldalon belül is összekapcsolja a párhuzamos idővonalakat.
A digitális művészetben az egymásba fonódás megjelenhet képként a képen belül, vagy történetként egy másik történeten belül. Ilyen a szerb művész, Sholim Pandemic days című alkotása, ahol a kollázs a magány és az elszigeteltség érzetét kelti. Ugyanazt a körforgás jeleníti meg nap mint nap:
Kombináció
A filmművészetben a képek kombinálása, egymás mellé helyezése szimbolikus átmenetet képez az egyik jelenetből a másikba. Például egy szereplő lehunyja a szemét, majd a következő felvételen már 10 évvel később nyitja ki. Kialszik egy lámpa az egyik szobában, majd újra felgyullad egy másikban. A kombináció középpontjában van egy elem, amely „világítótoronyként” köti össze az egyes részeket.
Az irodalomban egy „ilyen világítótorony-kép” teljesen különböző embereket köt össze egymástól független történetekben. David Mitchell Felhőatlasz című regénye hat történetből áll: az 1850-es évektől a jelenen át a távoli jövőig. Minden egyes történet hőse az előző történet hősének egy tárgyi emlékével találkozik: egy zeneszerző 1936-ban egy ügyvéd 1850-es évekbeli naplóját találja meg, egy újságíró az 1970-es években a zeneszerző leveleit olvassa, egy kiadó a 2000-es években egy újságíróról szóló kéziratot olvas, és így tovább. A Felhőatlasz filmadaptációjában Tom Tykwer valamint Lana és Lily Wachowski rendezőpáros remek megoldást talált a kapcsolat erősítésére: minden történetet ugyanazok a színészek játszanak. A kombinációt tehát itt nemcsak a vágásokban, hanem a narratíva és a koncepció szintjén is alkalmazták:
A montázs kulcsfontosságú lehet a grafikai tervezésben is. A Pentagram Studio tervezte a 2005 óta évente megjelenő, a még le nem gyártott filmek forgatókönyveit tartalmazó Blacklist digitális borítóját. A listán szereplő forgatókönyvek közül néhány később megvalósult, és számos díjat nyert, ilyen volt például A király beszéde, a Juno, a Spotlight és a Jojo nyuszi. A Pentagram tervezőcsapata úgy döntött, hogy a 2020-as kollekció borítójának témája a „2020” szám lesz, amely fordulópontot jelent az emberiség és a filmipar számára. A dátum többször is kódolva van a vizualitásban: római számként (MMXX), a piros pontokban a számolótáblán és maja számjegyekként, ahol a nulla emberi szemnek tűnik:
Összefoglalva
A montázst mint kreatív technikát már Picasso és Braque is alkalmazta kubista kollázsaikban, de megjelenik a Bauhaus művészeti irányzat fotókollázsaiban, a popművészek és a posztmodern építészek alkotásaiban. A módszer segítségével tudunk:
- #1. A kép egészét alkotó részekre fókuszálni,
- #2. Vizuálisan megjeleníteni egy érzelmi feszültséggel teli pillanatot, érzelmi törést,
- #3. Az ellentétes jellemzők metszetével új jelentést alkotni,
- #4. Több párhuzamos történetet mesélni,
- #5. A részeket összekötve egy közös képet alkotni.