Sosem adtak ki korábban ilyen széles spektrumban könyveket, így – a gazdasági nehézségek mellett is – sokszor a még ismeretlen szerzőknek is van lehetőségük megjelenni, erről is beszélt interjúnkban Waldmann Szabolcs, azaz Michael Walden Galaktika- és – frissen – Monolit-díjas író, Sci-fi írás az alapoktól kurzusunk előadója. Szerinte előfordul, hogy egy szerző, bár remek világot talál ki és szuper akciójeleneteket ír, a könyv közepén jön rá, miről is fog szólni a történet. Ezért rövidesen induló képzésén a fiókban lapuló fókuszhiányos írásokat is megdolgozza a jelentkezőkkel, hogy mindenkinek legyenek acélból készült keresztgerendái, amelyek megtartják a sztorit.
„A kiadók talán jobban rálátnak az eladási számokra, de nekem úgy tűnik, hogy a kilencvenes évekhez képest alacsonyabb könyveladási számok ellenére a fantasztikus irodalom egyik aranykorát éljük, és egy jó történetnek mindig lesz helye a könyvespolcokon, zsánertől függetlenül” – nyilatkoztad öt éve a GeekVilág portálnak. Most hogyan látod a helyzetet?
Részben hasonlóan. Sosem adtak ki korábban ilyen széles spektrumban könyveket, még ha egyértelműen csökkennek is az eladási számok és bajban is vannak kiadók. Magyarországon egyrészt az a gond, hogy drága a papír és nagy az áfája, másrészt a terjesztők mintegy 50 százaléknyi pénzt kapnak meg a könyvekből. Persze egy kiadó maga is el tudja adni a könyveket vásárokon és az interneten. De ha bemész egy könyvesboltba, az ott vásárolt kiadványok árának a fele nem a kiadóé, nem az íróé, nem a borítókészítőé, hanem a terjesztőé. Ez rettenetesen magas, ami magyarázza azt is, miért kerül egy könyv 6-7 ezer forintba. Nagyon sok szép könyv van, és nagy a választék, nemcsak a klasszikusok, hanem új, még szinte ismeretlen szerzőktől is. Ugyanakkor a világ egy nehéz gazdasági helyzetben van, a vásárlóknak kevesebb a pénze Magyarországon is. Az e-könyvek aránya pedig egyelőre elég alacsony.
A magyar, különösen az elsőkönyves sci-fi írók mennyire tudnak érvényesülni a nemzetközi szerzők fordításai mellett? Vannak specifikus hazai olvasói elvárások, amikhez alkalmazkodni kell?
Az olvasói fórumokon van, aki azt mondja, hogy a magyarok jobbak, és magyar szerzők recenzióiban is előfordul az a gondolat, hogy de jó lenne, ha így tudna írni egyik vagy másik külföldi szerző is. Persze más meg éppen fordítva nagyon szigorú a magyar szerzőkkel. Nyilván, ha belegondolunk, hogy Magyarország hányszor fér bele az USA-ba, akkor világossá válik, hogy hányszor nagyobb esély van világklasszis szerzőket és műveket kitermelni egy 347 milliós országból, mint egy kevesebb, mint tízmilliósból. De ez mondjuk Németországra vagy Spanyolországra is igaz.
Ha egy szerző olyan kortárs történeteket ír, ahol egy jelenet mondjuk a Blaha Lujza téren játszódik, az nyilván más, mintha a Times Square-en lenne. De egy sci-fin is érződik, hogy egy honfitársunk írta?
Lehet, hogy pont azt veszed észre, hogy túl irodalmi. A magyar nyelv ugyanis bonyolultabb szerkezetű, változatosabb szóhasználatot, gazdagabb szabályrendszert és lehetőségeket kínál, mint az angol. Sok is múlik a magyar fordítókon. Varga Csaba, a kedvenc magyar fordítóm – aki például Robert A. Heinlein könyveinek magyarításán dolgozott – hihetetlen jó munkái szerintem világklasszisok, akár jobbak is, mint az eredeti. Ha viszont nem ennyire jó a fordítás, akkor észre is lehet venni, hogy a nyelvezet egyszerűbb. A Harry Potternek például híresen egyszerű a nyelvezete, bár az ugye gyerekkönyvnek indult, így ott nincs ezzel baj. Emellett egy kicsit mindig le vagyunk maradva az aktuális társadalmi témáktól. Amerikában sokkal régebben megjelentek olyan regények, amelyek az LMBTQ-emberekkel vagy éppen a feminizmus különböző hullámaival foglalkoznak. Amikor tíz éve az első könyvemet megírtam egy női főszereplővel, egyfajta emancipatorikus éllel, akkor a nyugati világ már előrébb tartott ebben, mire én például beértem ezt a fajta gondolatot.
Egy korábbi, a Kisalföldnek adott interjúdban arról is beszéltél, hogy – bár amikor elkezdted írni, ez még nem volt Európában olyan meghatározó kérdés, mint utána lett – mivel érdekelnek, írsz olyan aktuális témákról is, mint a migráció és a háború az olyan örök dolgok mellett, mint a sorsszerűség vagy az összefogás ereje. A fikciós irodalomnak mi inkább a dolga? Adjon menekülőutat a valóságból, vagy reflektáljon az életre?
Mindkettő, de nem egyszerre. Az eszképista irodalom arra van, hogy meneküljünk ki a világból. Ezek főleg kalandregények, viccesek, humorosak, szerelem van benne, lövöldözés és így tovább. Emellett vannak olyan sci-fi regények – valójában e kettőt nem is kéne egy polcra tenni –, amik épp az emberi kihívásokat és az élet problémáit vagy éppen a halált dolgozzák fel. A kurzuson ezekre ki is fogunk térni. A sci-finek az eszképizmuson kívül mindig is egy fő funkciója volt a kemény politikai kritika és egyfajta futurizmus, vagyis jövőbelátás, amikor megpróbáljuk megjósolni, mit fog hozni, ha az ember mondjuk robottestbe költözik. Bár ilyen a valóságban jelenleg nincs, a sci-fi már elkezdi regények formájában feldolgozni a potenciálisan felmerülő morális dilemmákat.
Kiket vársz az említett, rövidesen induló kurzusra, és mi lesz a fókusza?
A fókusz az lesz, hogy hogyan írjunk jó könyvet és váljunk íróvá, ennek lesz a körítése a sci-fi. Az érdekel, hogy aki arra hivatott, az találjon egy írói életutat. Arra szeretném őket megtanítani, hogyan tudnak sok könyvet írni, nem csak egyet. Várok kezdőket, akik még soha nem írtak semmit, de azokat is, akik már írtak és fejlődnének abban, hogyan néz ki egy tökéletes jelenet vagy befejezés, illetve hogyan építhetnek igazán jó karaktereket. Ugyanis azt veszem észre, hogy még a legtehetségesebb íróknak is néha szétfolyik a fókusza. Egy könyv – ami egy termék – közepére kell egy nagyon erős gerinc. Mi vezet rajta végig? Előfordul, hogy annak ellenére, hogy egy szerző bár remek világot talált ki és szuper akciójeleneteket tud írni, a mű tele van szerelemmel meg űrhajókkal, minden klassz, de valahogy a gerince nem áll meg. A könyv közepén jön rá az író, hogy miről is fog szólni valójában a történet, vagy nem jól vezette azt be. Szóval akinek vannak ilyen, még fókuszhiányos írásai a fiókjában, annak is érdemes jönnie. Fontos célunk lesz ugyanis felhúzni néhány acélból készült keresztgerendát, amelyek megtartják a sztorit.
Waldmann Szabolcs 15 könyvet írt az elmúlt évtizedben, emellett közgazdász, orientalista és sportoktató. (A kép mesterséges intelligencia felhasználásával készült.)
Te hogyan kezdesz neki a világépítésnek?
A világépítés két dolgot is jelent: hogy miként mutatjuk be a könyvben a világunkat, és hogy ténylegesen hogyan építjük fel azt a regényen keresztül úgy, hogy az olvasó megértse. Ezzel is fogunk foglalkozni a kurzuson. Mindezt ugyanis lehet jól és nagyon rosszul is csinálni. Nálam a karakteralkotás és a világépítés egymástól függetlenül jelenik meg. A jó karakter ugyanis nagyságrendekkel fontosabb, mint a világ. A plot és a karakterek viszik el a könyvet, a világ abszolút másodlagos. Ha írsz egy jó könyvet, és van egy igazán erős karaktered, akkor mindegy is, hogy ez most western vagy sci-fi. Nagyon ritka, hogy a plot annyira része a világnak és a karakternek, hogy egyik sem működik a másik nélkül. Én azt is meg fogom tanítani, hogy egy jó világ – mint a Csillagok háborújáé – működik a plot és a karakterek nélkül is, ez a storyworld.
Ha ugyanis el akarod mesélni a Csillagok háborúját, nem azzal fogod kezdeni, hogy Luke Skywalker mit csinál, hanem mesélsz a Jedi templomról, az űrhajókról, a birodalmakról és így tovább. Van miről mesélned anélkül is, hogy behoznál egy karaktert is. Persze mesélhetsz egy fiúról is, aki egy farmer nevelt fia, és egy napon felborul az élete, amikor találkozik egy öreg mesterrel, aki beleviszi egy lázadásba a birodalom ellen. Ám ez így elmondva lehetne akár egy második világháborús regény is, ahol a német birodalom ellen lázadnak, de sci-fi vagy western is. A világépítésnek nagyon komoly szabályai vannak.
Ha mágiát ír bele az ember, annak – akárcsak a technológiának – jó, ha nagyon szigorú szabályai vannak. Sokan ott rontják el, hogy nem veszik észre, hogy a világukhoz olyan technológiai megoldásokat írnak, amelyekkel pillanatok alatt megoldható lenne a történet. Okosan kell megcsinálni: ne legyenek mindenható fegyverek és pillanatok alatt utazó űrhajók! Azt szoktam mondani, hogy életszerű legyen a világ. Nagyon fontos azzal foglalkozni – még ha ez nem is feltétlenül jelenik meg a könyvben –, hogy hogyan él az átlagember. Hogyan boldog és boldogtalan, mi a napi dolga – ebből szépen fel lehet építeni egy hihető világot. Egy totális disztópia például nem hihető, mert ahogyan a pandák sem szaporodnak állatkertben, totális, 24/7 ellenőrzés alatt tartott, minden nap agyonvert emberek sem fognak szaporodni. Tehát kell bele valami realitás. Egy kicsit lehet kemény és kicsit lehet laza is, meg kell találni azt a logikai összekapcsolódást, ahol az államforma, a vallás és a technológia egyszerre működik.
A Herden által homályosan című regényedben fontos szerepet kap a keresztény misztikum. Mennyire kockázatos vagy ingoványos terep íróként vallási témákhoz nyúlni?
Szerintem nagyon menő dolog. A Herden által homályosan egy Mysterious Universe nevű gigantikus magyar sci-fi sorozat egyik része, amibe meghívást kaptam mint író. Ez egyébként méretét tekintve a világelsők között van, nagyon sok könyv a része, és mintegy 20 író foglalkozott már vele, jelenleg is évente 3-4 könyv jön ki. Ebből én csak az egyik író vagyok. Az én sztorimban valóban az űrtemplomos lovagrend egy keresztes hadjáratába csöppen bele a főszereplő mint világi katona és vezető, nagyon hamar összeütközésbe kerülve a vallással. Folyamatosan erről szól a könyv, ami eleinte vicces, majd rendkívül erőszakossá válik. Ezek jó, rejtői értelemben vett ponyvák: leül az ember, jól szórakozik, izgul a főhősért, sok az akció, nagy a szerelem. A kritikán, humoron és szkeptikus kérdéseken felül álló dolgok halmaza üres. Kultúremberek vagyunk, mindenki tudja, hogy minek hol a helye. Egy sci-fi regény az csak egy sci-fi regény.
Azt írod a weblapodon a mesterséges intelligenciáról (AI/MI), hogy „Remek. 100 könyvem megírása után a 101.-et az AI fogja megírni.” Ezt komolyan így látod?
Az AI-ról tíz éve kellett volna kemény törvényeket hozni, most már itt van és itt is marad. Senkit nem érdekel, hogy hat ember bojkottál valamit, miközben ennyire jó. Az AI egyébként egy olyan eszköz, amelyet minimum 50 éve használunk. AI-t használ minden szoftver, amelyik intelligensen körül tud rajzolni valamit, vagy ki tud egészíteni egy mondatot. Ám nemcsak ezek elég bénák, hanem a mostani AI-megoldások is, sőt szerintem az AI három éve volt a legokosabb, azóta pedig csak hülyül. Én úgy látom, az AI-lufi most pukkad ki. Hiába öltek bele cégek dollármilliárdokat, nem tudnak kirúgni minden harmadik programozót miatta. Közben gyakorlatilag mindent megevett már. Nincs több adat, amit oda lehetne neki adni, a jó adatokon kívül megette az összes rosszat is. Én naponta használom a ChatGPT-t – nem íráshoz –, de mindennapos a röhej, hogy mit hallucinál. Ha megkérdezem, hol kaphatok egy méter hosszú rudat, olyan boltot dob ki, amire utána leírja, hogy másodjára már nem találja.
Szerinted van létjogosultsága az AI bevonásának a kreatív alkotófolyamatba?
Mindenképpen van, de én összességében szkeptikus vagyok. Persze sokan tévedtek, akik valamire azt mondták a Ford-gyártól az érintőképernyőig, hogy azok nem fognak működni. Ugyanakkor úgy 15 éve ígérik az önvezető autót, de szerintem nem lesz soha olyan igazi önvezetés, amelyre rá tudom bízni magam egy faluban, amit még sosem látott, kihajthatok vele a földútra, eljut Budapestig és ott beparkol. Én úgy gondolom, azért nem lesz, mert olyan mértéktelen kapacitásra lenne ehhez szükség, ami nincs arányban azzal, hogy valakinek ne kelljen fognia a kormányt. Ugyanezért nem hiszek egyelőre abban az AI-ban sem, ami irányítás és segítség nélkül olyan könyvet tudna írni, aminek a hangzása egy íróéval azonos.
Ha kérek a ChatGPT-től – azzal, hogy könyvet írok – egy jelenetet a megadott paraméterekkel, minden harmadik mondata hülyeség lesz, amolyan se füle, se farka. Emellett ahelyett, hogy írna, költ. „A lihegése olyan volt, mint az aszfalt szuszogása a forró nap végén.” Teljesen nonszensz lesz az egész, és ez csak egy jelenet. Nem tudod azt mondani neki, hogy írjon egy könyvet, mert a könyvírásnak nem a jelenet lesz a lényege, hogy mondjuk ketten futnak egy aszfalton. Ha egy sokkal jobb nyelvi modellel már meg lehetne írni egy könyvet, az nem is ettől tetszene az olvasóknak, hanem attól, hogy jól vannak-e kitalálva a karakterek, találkozik-e a flow-juk és a drive-juk, a storyworld, a plot és a cselekmény, illetve mindez összeáll-e egy mondandóvá. Ezt irányítani kell. Lehet az AI-jal Van Gogh stílusában festményt generálni, de ha elmondasz egy festményötletet, amit kitaláltál, már gondban lesz.
Szóval az AI arra egy nagyon hasznos eszköz, hogy mondjuk egy felmondólevelet megcsináljon, de regényírásra nem alkalmas. És ha most nem, abból nekem az következik, hogy nem is lesz az. Ha a halálom után 100 könyvemet beleteszik, abból biztos fog tudni írni egy százegyediket. Most azonban nemcsak nem tudnám, nem is akarnám rábízni az írást. Hiszen nyilván azért csinálom, mert élvezek írni. Ki az, aki autóversenyző szeretne lenni, majd rábízza egy robotra, hogy vezesse az autóját? Nem azért végzett el egy tanfolyamot, vett egy autót és akart elindulni versenyeken, hogy utána átadja ezt egy robotnak. Ne vicceljünk már! Azért csinálta, hogy vezethessen! Aki így van az írással, azt sok szeretettel várom. Jó lett volna, ha a korai könyveimben mindent tudtam volna, amit most, és jó szívvel ajánlom mindenkinek a részvételt, hogy az első könyvében már el tudja kerülni azokat a hibákat, amiket én akkor még nem tudtam.