Emlékszel, a legutolsó színdarabnak, amit láttál, ki volt a dramaturgja? Talán kéne, mert a színházi világ „láthatatlan kezei” – ahogyan egy korábbi kecskeméti színházi interjúban emlegették a szakmát – sokszor különösen nehéz kihívásokkal szembesülnek, amikor a rendezővel egyeztetve az ő koncepciójához alakítják a színdarabok szövegét a szövegkönyvek létrehozásához.
Ha kell, húznak a szövegből, ha kell, kiegészítik azt, olykor akár új karaktereket is beleírnak és időnként jelentősen megváltoztatják az alapművet, ha a rendezői koncepció úgy kívánja. Bár a munkáját jól végző dramaturgot a nézők jellemzően nem veszik észre, érdemes odafigyelni arra a munkára, ami ahhoz kell, hogy a színészek kiléphessenek a világot jelentő deszkákra.
Ehhez arra kértük Komán Attilát, a Vígszínház dramaturgját, aki hamarosan kezdődő dramaturg képzésünk oktatója is egyben, hogy gyűjtsön össze öt olyan helyzetet, ahol egy-egy szöveg színpadra állítása valamiért különösen nagy kihívást okozott az azon dolgozó dramaturgoknak, és mondja el, hogyan oldották meg ezt a helyzetet, és mit tanulhatnak ebből a pályakezdők. Toplista a SKVOT Magon!
Gianina Cărbunariu: A tigris; a Zoomon tartott előadás címe: Mihaela ügy (Manna Produkció)
Rendezte: Gardenö Klaudia, dramaturg: Komán Attila
„Nem csak arról volt itt szó, hogy a Covid-helyzetre reagáltunk, amikor nem lehetett élőben találkozni, ezért Zoom-előadást tartottunk. Hanem emellett a szöveg fókuszában is olyan kérdések álltak, amelyekről azt éreztük, hogy nagyon passzolnak oda és tovább is rétegezhetők egy zoomos keretben elkészítve” – számol be Attila saját munkájukról. Hozzátéve: ez egyébként egy diákokat megcélzó előadás volt.
A szövegben egy tigris megszökik egy állatkertből és azt követhetjük, miként reagál erre a város, milyen mendemondák kapnak szárnyra és hogyan működnek az előítéletek. „Ez egy társadalmi látlelet, amelyben a megszólaló emberek és állatok egy-egy sztereotípiát mutatnak be egy-egy társadalmi rétegről” – magyarázza. Mint mondja, a pandémia alatt nagyon érezték az információdömping és az igazságon túli (post-truth) világ hatásait, és úgy látták, ez nagyon jól rezonál az embereknél.
Miért okozott extra kihívást? Az eredeti szöveg etűdös jeleneteit, ahol emberek beszélnek a tigrisről vagy éppen az azt kezelő városvezetést bírálják, egy tévécsatorna élő adásába helyezték bele. Ehhez pedig meg kellett írni a meglevőkön felül két plusz karaktert, akik a hírműsort vezetik és a tigrist próbálják megtalálni. „Egy ponton a két bemondónk szétválik. Az egyik marad ezen a csatornán, a másik viszont átpártol egy rivális csatornához. Egyik csatorna ki akarja iktatni a tigrist, a másik pedig isteníti.” – fejti ki.
Hogyan oldotta meg ezt a dramaturg? Az egyik műsorvezető távozásától kezdve az előadás nézői választhattak, hogy melyikük műsorát nézik. „Ez a Zoomon két külön szobában volt technikailag megoldva. A végén a szétválasztásnak egy interaktív összesítése is volt, ahová javaslatokkal kellett érkezni, mi történjen a tigrissel” – mondja, megjegyezve: a diákok hamar aktivizálódtak. A Zoom chatfunkciójában terjesztették a különböző híreket vagy éppen támadták a másikat, a karakterek bőrébe bújva.
Az eredeti szövegben nem szereplő két karakter kitalálásához, megírásához nagyon figyeltek arra, hogy a pörgős szöveg ritmusát ne törjék meg azok túl részletes kibontásával, vagyis a műsorvezetők ritmusa hasonló legyen a többi karekteréhez. Emellett arra is ügyeltek, hogy két könnyen felismerhető sztereotípiát lássanak a nézők, amelybe a saját életünkből is beleláthatunk dolgokat, illetve „ne legyen túl konkrét ahhoz, hogy egy egyértelmű áthallása legyen egy létező csatornával”.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? „Érdemes úgy kezdeni a pályát, hogy az első egy-két szövegnél lehetőleg minimálisat, vagy semmit ne tegyen hozzá az ember, legalábbis nagyobb volumenű változtatásokkal ne éljen, hanem maradjon a húzásnál és az apró dolgok átírásánál, elsőre az is nagy falat” – kezdi Attila.
Viszont, ha az ember már szerez valamekkora rutint, elkezdhet azon gondolkodni, mennyire akar eltérni az eredetitől. „Ha erre nincs a rendezővel egy egyértelmű válasz, egy koncepció, akkor ez a kérdés minden kihúzandó szónál fel fog merülni. Szóval érdemes ezt az elején eldönteni. Persze közben módosulhat, de legalább már tudjuk, mihez képest módosul” – summázza.
Komán Attila amellett, hogy a Vígszínház dramaturgja, drámaíróként és szerzőként is alkot
De persze a Zoom-előadás is tanulságos lehet annak, aki a színházban képzeli el a jövőjét. „A később esetleg használandó technológiai újítások ismerete nagyon fontos” – húzza alá Attila. Érdemes képben lenni a platformokkal, eszközökkel, szoftverekkel, mert bármelyikhez kapcsolódóan jöhet egy ötlet egy későbbi előadáshoz – magyarázza. A darabot egyébként a járványügyi korlátozások feloldása után sem játszották hagyományos keretek között, mert annyira szerves része lett a bemutatás formája.
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima és más regények; az előadás címe: Secondhand-szovjetűdök (Örkény István Színház),
Rendezték: Bagossy László, Kovács D. Dániel, Antal Bálint e.h., Benkő Claudia e.h., Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté e.h., Vilmos Noémi e.h., Walters Lili e.h., dramaturg: Gábor Sára
A 2015-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett belarusz írónő műve úgy született, hogy az országát járva interjúkat készített embereket, a könyv is interjúrészletek monológjait tartalmazza egymás után – mondja Komán Attila. Az Örkény előadása több regényéből is dolgozott, leginkább az atomerőmű katasztrófáját feldolgozó Csernobili imából, de emellett az afganisztáni háborúról és a Szovjetunió széthullásának megéléséről írt műveiből is.
Miért okozott extra kihívást? „Ugyanaz, ami minden úgynevezett szkeccs, azaz kis etűdökből felépülő előadásnál probléma: hogyan tudjuk azt úgy összefogni, hogy a befogadók mégis azt érezzék, hogy valamilyen szempontból ez egy átgondolt egység” – érzékelteti. Majd siet hozzátenni, hogy ezzel együtt sem szabad a szöveget erőszakkal összekötni csak ezért.
Hogyan oldotta meg ezt a dramaturg? „Ezt az érzékeny libikókajátékot Gábor Sára dramaturg nagyon ügyesen megoldotta. Volt az előadás legelején egy jelenet, ahol sorban jöttek az emberek és minden karakter mondott egy-két mondatot a témához kapcsolódóan. Ennek a nagyon egyszerű ötletnek köszönhetően a néző már az elején megértette, hogy itt rövid, elválasztott, tematikusan összefűzött jeleneteket fog látni” – magyarázza. Mivel ezt kellően hamar tisztázták, nem volt megértési probléma.
Attila azt mondja, hasonlóan jól megoldották, hogy a jelenetek sorrendbeliségét úgy szervezzék, hogy ritmusban, szereplőszámban, tematikában változatos legyen, de az egészet nézve tartsunk egy tetőpont felé. „Ezt főleg feszültségben, a színészi játékon tudja érezni a néző, de a sorrenddel is lehet ezen segíteni” – magyarázza. A szövegek mind a „szovjet embert” vizsgálták, ez kötötte össze őket, az ívet pedig a feszültség növelésével tudták felépíteni, mondja.
A változatos jeleneteknek is átgondolt egységet kellett alkotniuk.
(Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház, engedéllyel felhasználva)
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? „Gyakran bevett módszer etűdös szerkezetnél, hogy az elején tisztázzák, min lesz a fókusz, mi köti össze, ami következik.” – összegez. Emellett érdemes figyelni a változatosságra – például hogy egy hangos tömegjelenetet egy magányos monológ követ – és a feszültségbeli építkezésre.
„Ez típikusan az, amit nehéz egy íróasztal fölött a szöveget nézve kitalálni. Nagyon sokszor abból tudjuk, hogy ez a fajta építkezés működik-e, hogy milyenek maguk a jelenetek. Ilyen szerkezetnél sok minden módosul a próbákon” – teszi hozzá. Ez azt jelenti, hogy a dramaturgnak érdemes minden próbán ott lennie és sok mindent ki kell próbálni, hogy lássuk: az egyes jelenetek hogy hatnak egymásra.
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem; az előadás címe: Ármány vs. szerelem (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)
Rendezte: Fehér Balázs Benő, dramaturg: Komán Attila
Miért okozott extra kihívást? Itt rögtön a fordítás! Van ugyanis belőle többféle is. „Az ember ezeket ilyenkor jellemzően összeveti és kiválaszt egyet, amit irányadónak tekint, de ahol nem érzi elég találónak azt, ott a többiből is beemel részeket. Mi is ezt tettük, ezzel is volt pluszmunka, de a fő kihívás a húzás volt” – idézi fel. Teljes terjedelmében ugyanis négy-öt órás előadás lett volna ritmustól függően.
„Az, hogy ilyen hosszú előadásokat ritkán tartanak, az még nem feltétlenül kizáró ok. Viszont ez egy relatíve régi dráma és azóta sokat változott, ahogyan történeteket befogadunk, mennyire gyors a történetfeldolgozásunk. Vagyis ez a dráma elolvasva vagy húzás nélkül előadva nagyon lomhának tűnne” – fejtegeti. Emiatt ma már egy befogadható előadáshoz többet kell a szövegből húzniuk, mint régen. Ezt viszont úgy kell megtenni, hogy miközben a nézők figyelmét fenntartják, a karakterektől fontos játéklehetőséget, jellemábrázolást ne vegyenek el és az sem biztos, hogy minden darabot feszes ritmusú előadásnak szántak.
Ma már egy befogadható előadáshoz többet kell húzni a szövegből, mint korábban.
(Fotó: Bereczky Sándor / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, engedéllyel felhasználva)
Hogyan oldotta meg ezt a dramaturg? A történetmesélésben több olyan „hajtást” találtak, amik ahhoz kellettek, hogy bizonyos mellékszálakat elvarrjanak. De, ahogy fogalmaz, ügyesen kitalált shortcutok segítségével ezeket sokszor át lehetett ugrani. „Ilyenek, mikor kiveszünk egy karaktert, vagy ha van jelenet egy terv megszületésére és a végrehajtására is, akkor ezek közül választani egyet.” – érzékelteti. Mint mondja, azt keresték, hol fulladnak ki a jelenetek, ahol annak a szikrája – például humor vagy ármánykodás – már kifutott, minden színész megmutathatta, ami a nézőknek fontos. Innentől kezdve már ismétlődő részek jönnének, ezeket pedig ki lehetett húzni.
(spolier következik!) Az ötödik felvonás végét – amikor a főszereplő visszament az apjához, teljesen kitörölték. Úgy érezték ugyanis, hogy az a befejezés, amikor a két szerelmes megissza a mérget és egymás mellett meghal, sokkal erősebb lezárás. „Az ötödik felvonás már olyan volt, mintha ki lenne fölé írva, hogy befejezés. El kellett minden szálat varrni, hogy az ármánykodó apával és a segédjével mi történik. Mi viszont azt éreztük, hogy ahová a negyedik felvonás végére eljutunk, az érzelmileg annyira megható és erőteljes, hogy már nincs értelme tovább mesélni” – summáz.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? Attila azt mondja, érdemes önmagunkra figyelni, amikor olvasunk egy szöveget. „Ahol elunod, ott nem érdemes tovább erőltetni magad, hanem meg kell keresni, miért untad meg. Lehet, hogy privát okból, de ha nem, hanem egy konkrét dramaturgiai problémát be tudsz azonosítani, azt máris meg lehet jelölni húzásra” – tanácsolja. Ha valaki nagyon hamar tudja, mi lesz a jelenet vége és nem köti le, hogy ez miként lett felépítve, akkor ott baj van, azt érdemes átgondolni, összegez.
Bertold Brecht: Baal (számos színház előadásában)
„Ez a klasszikus darab egyfajta mérce is, hogy a dramaturg szekció mit kezd vele. Ez volt a német szerző első drámája, amit élete során folyamatosan elővett, számos verzió létezik belőle. Azokat összehasonlítva látszik, hogy sokszor nem csak karaktereket dúsított fel vagy nyirbált meg, hanem sokszor a jelenetek sorrendjét is durván átírta” – magyarázza. Ez a sorrend pedig nagy kihívást jelent, nem csak itt, de például Georg Büchner Woyzeck című darabjánál is (utóbbi ráadásul a szintén német alkotó halálával befejezetlen maradt).
Miért okozott extra kihívást? „Bizonyos szempontból Brecht modernizmusa és epikus színháza kicsiben már itt megjelenik. Ez nem egy dramatikus darab, bár vannak benne drámai elemek is” – mondja. Ezért is tudott annyit módosítani a sorrenden, hisz nem kronológiai sorrendben építkezik a történet. Egy, a társadalmi normákon kívülálló költőzseni életéről van szó, akivel történnek különféle tragédiák, de valahogy végig a költészetnek él egész létével. „Könnyű kronológiai sorrendet felállítani, de ott túlzottan egyértelművé válnak ok-okozatok. Ez olyan, mintha kivasalnánk valamit, ami eredetileg grabancos lenne. Ha ezt nem is akarjuk, érdekes, hogyan jönnek létre az egymásutánisággal logikai kapcsolatok, hangsúlyozza.
Hogyan oldották meg ezt a dramaturgok? „Általában az első vagy az utolsó változatot veszik elő és használják alapként, de át szoktak venni Brecht más sorrendjeiből vagy simán meg is szokták cserélni a sorrendeket, mert ezzel lehet játszani” – osztja meg. Hozzátéve: így erre is érvényes, hogy nagyon fontos ott lenni a próbákon, mert bármikor jöhet egy új ötlet, amiről meg kell nézni, hogy működik-e.
Brecht Baalját számos színház műsorra tűzte már, itt a Pesti Színház egyik előadása látható, ahol 2019 márciusában mutatták be a darabot
(Fotó: Vígszínház, engedéllyel felhasználva)
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? Emellett ami fontos, hogy mielőtt nekiállnak a rendezővel közösen szövegkönyvet készíteni és kitalálni a sorrendet, meg kell legyen a koncepció. „A mi előadásunk miről akar beszélni, mit akarunk a Baalból megmutatni? Ha ezekre már tudjuk a választ, lesz egy támpont, hogy mi alapján rakjuk sorrendbe a dolgokat és mi alapján húzzunk. Ha koncepció nélkül összefarigcsál az ember valami sorrendet, az vagy működik, vagy nem és túl sok munkát hagy a próbafolyamatra, így pedig nem lesz másra idő” – húzza alá.
Arról, hogy egy modern üzenetet érdemes-e egy klasszikus darab keretében előadni, Komán Attila azt mondja, „ez egy valid megoldás, ezt lehet csinálni”, ugyanakkor ő inkább tovább keresne és a modern problémákra inkább egy olyan darabbal reflektálna, amely direktebb módon szól arról, esetleg írna, színészekkel imprózna egy új előadást. De ebben az esetben is a feldolgozott műveknek sok olvasata lehet, ahogyan a karaktereknek, a jeleneteknek is.
„Ha nem is feltétlenül egy echte modern problémát kap vagy határoz meg az ember fókuszpontként, akkor olyasmit, ami örökérvényű. Mint a Baalban, hogy az ember inkább követi a társadalmi normákat, betagozódik és sikeres költő lesz vagy pedig végig kitart amellett, hogy nem hajlandó azonosulni azzal, ahogyan a többiek élnek” – érzékelteti azokat a kérdéseket, melyek „kortól függetlenül ott motoszkálnak az emberben” és az előadással ezeket felteheti.
Wolfram Lotz: A politikusok (Katona József Színház)
Rendezte: Dohy Balázs, dramaturg: Komán Attila
Miért okozott extra kihívást? Attila úgy látja, dramaturgiailag a legnagyobb csemege és kihívás is ez volt. „Ez egy folyószöveg, egy sok ismétlődésen és ritmusjátékon alapuló szabadvers. Nincsenek benne karakterek, leírások, semmi. Ebből kellett etűdöket és ehhez szövegkönyvet készítenünk, kitalálnunk, mettől meddig tart egy jelenet, ott milyen karakterek jelennek meg, nekik nevet adni és így tovább” – osztja meg.
Hogyan oldotta meg ezt a dramaturg? „Ha nagyon szigorúan vesszük a hozzáadott karaktereket, akkor itt sokkal kevesebbet kellett hozzáírni, mint A tigrisnél. Az volt a nagy hozzáírásunk Nemes Z. Márió irodalmi munkatárs segítségével, hogy hozzátettünk egy magyar szálat a német író német szövegéhez, melynek alapból németországi referenciái vannak. A németségre reflektáltunk a magyar szállal” – idézi fel Komán Attila. A német kulturális referenciákat átírták magyarra. A polgárként definiált főszereplő, az írói én, aki szemlélődik és problémázik különböző társadalmi kérdéseken írás közben, és akit paranoid látomások is gyötörnek, ő megmaradt, a reflexió pedig arról szól, hogy a német jóléti szemüveg mennyire távol áll tőlünk.
A karaktereket és a jelenetek kitalálásához és a cselekvéseket leíró szerzői instrukciók megalkotásához igyekeztek abszolút szöveghűek maradni, mivel a mantrajellegű szöveg komponáltságát nem akarták azzal megtörni, hogy túlságosan elkezdenek belőle húzni. Az óvatosság jegyében a magyar szálat is úgy ékelték be, hogy ritmusban jó legyen. „A karaktereket mi találtuk ki, nem a szöveg, persze a szövegből indultunk ki, hogy mi mit képzelünk oda, mit ébreszt fel bennünk, de olyan értelemben nem közvetlenül a szövegből vettük, hogy annak egy beszélője van, minden mást mi adtuk hozzá, mi képzeltük el a karaktereket” – magyarázza.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? „Ha egy számára szokatlan, szabad szöveggel találkozik, akkor bátornak és szabadnak kell lenni a dramaturgi munkában is. Olyankor jó megengedni, hogy a szöveggel együtt létrejöjjön valami új, nem megijedni és félelemből előhúzni a klasszikus megoldásokat” – tanácsolja. Hozzátéve: inkább a szabadságfokot megtartva kell ráérezni, mit lehet kezdeni egy ilyen szöveggel.
Mielőtt belevetnénk magunkat
„Miután elolvastuk a szöveget a rendezővel együtt, mielőtt nekiállunk elemezni és felkutatni annak a hátterét, illetve mielőtt belevetnénk magunkat a szövegkönyv készítésébe, nagy vonalakban egy közös koncepciót el kell készíteni, ez elengedhetetlen” – összegzi a tanulságokat Attila a hatékonyabb munkához.
Hamarosan induló kurzusáról azt mondja, az többségében gyakorlati órákból áll, ahol közösen dolgoznak, emellett lesznek házi feladatok is. Itt a dramaturgia sok olyan területével fognak találkozni a résztvevők, mint a koncepcióalkotás, a húzás, az adaptáció.
Szóval amik most is felmerültek, azokkal élőben is lehet találkozni – húzza alá. „A résztvevők megismerik azt is, mik a nehézségek és mik az általános szempontok, amiket érdemes figyelembe venniük.” Külön előképzettség nem kell hozzá, a cél éppen az, hogy a nulláról felépítve egy teljes képet kapjanak a résztvevők a területről.
(Borítóképünkön balról jobbra Gianina Cărbunariu román drámaíró- és rendező, Bertolt Brecht német drámaíró, költő, rendező, illetve Wolfram Lotz német drámaíró, költő és rádiójáték-szerző látható. Az azokhoz felhasznált mindhárom képet a Wikimedia Commonsról töltöttük le, azok készítői, illetve forrásai a következők: Rafał Komorowski; a német szövetségi levéltár – németül a Bundesarchiv –; illetve Manfred Werner. Mindhárom képre a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! licenc valamelyik verziója érvényes, ennek megfelelően az abból készült grafikánk is felhasználható annak feltételei szerint.)