Az esküvőszervező a párok életének az egyik legemlékezetesebb napját tartja a kezében. A ceremónia megrendezése komplexebb, mint elsőre tűnhet, rengeteg részletet kell összehangolni. Március 27-én indul a SKVOT Esküvőszervezés az alapoktól képzése, amit a több mint 160 lagzit maga mögött tudó Szabados Bettina, a Lovely Wedding alapítója tart, aki az Amber Bride by Sorg villában is dolgozik, így a helyszínbiztosítás oldaláról is ismeri a lagzikat. Előadónkat arra kértük, osszon meg 5 kritikus hibát, amit a szervezők elronthatnak a nagy napon, és azt is, miként ne fussunk bele mindebbe!
1. Vakon követed, amit a pár mond, mert a barátjuk akarsz lenni
A párok éppen azért veszik igénybe a munkádat, mert nem feltétlenül értenek a technikai háttérhez, vagy hogy jellemzően mi hogyan tud működni. Sokszor olyan elképzelésekkel jönnek, amik egy az egyben megvalósítva nem, vagy rosszul működnének – magyarázza. Példaként említi, hogy még ha nagyon szereti is az ifjú pár és a családjuk a rántott húst, nem érdemes azt tenni a chafing tálaló edénybe. Ugyanis 2-3 óra alatt, mire a vendégek elé kerül, a pára nedvességét felveszi a panír, és elvizesedik, nem lesz ropogós – mint amikor az ember dobozban beviszi a munkahelyére. Ha pedig hajnali 4-ig buliznának, esetleg élő zenekar lesz, amit nemigen tudnak lehalkítani, akkor hiába szeretnek nagyon egy helyszínt, ahol zajrendelet köti a rendezvényeket, érdemes másikat keresni – említi meg.

Rengeteg mindent kell megoldani ahhoz, hogy az ifjú pár és a násznép felhőtlenül ünnepelhessen. (Fotó: Boheme Lenses)
Gyakori mentalitás, hogy a szervező a menyasszony barátnőjeként igyekszik viselkednni, aki mellett a pár komfortosan érzi magát, és szinte fel sem tűnik nekik, hogy ő egy szolgáltató. Szerinte ez azonban nem lehet cél. „Ez egy nagyon jó mellékterméke lehet a munkánknak, nekem is van több olyan pár, akikkel majdnem baráti viszony alakult ki azóta, hogy megszerveztük az esküvőjüket. Ugyanakkor ha ez a cél, annak szakmaiatlanság lehet a vége: ne mondj igent bármire csak azért, mert jóban akarsz velük lenni, és nem akarod őket megbántani!” – fogalmaz. Ha egy ruhapróbán tanácsot kér, akkor meg kell mondani, ha inkább nézzen meg egy másikat, vagy ha több gombás főételt is szeretnének, érdemes szólni, hogy azt nem mindenki szereti, példálózik.
2. Nem ismersz apró, de fontos részleteket
Egy jó szervezőnek tudnia kell, kitől kell parkolási engedélyt igényelni, és tájékoztatnia kell a többi szolgáltatót, hogyan készüljenek, hogy ne büntessék meg őket, vagy például egy szűk utcából megközelíthető helyre nem hívhat oda egyszerre a bútorostól a dekorosig mindenkit egyszerre, mert nem fognak tudni odaállni – sorolja. Ilyen fontos szempont lehet, hogy ha egy rendezvényhelyszínen nem stabil az áramellátás, vagy egyáltalán, hogy miként lehet úgy lefedni a területet hosszabbítókkal, hogy a kábelekben ne botoljanak el a mulatozó vendégek, és azok az esztétikát se rombolják le – folytatja.
Tapasztalatból említi még, hogy egy külsős food truck is sok kérdést felvethet: például adnak-e ők is poharat, és azt hogyan egyeztetik össze az étterem sajátjaival, melyiket ki szedi össze, és hogyan lesz felismerhető, ha esztétikai okból nem akarnak papírpoharazni. Megoldás lehet, ha a food truck csak specifikusan koktélokat vagy kávét kínál. „Ezek egyrészt rutinból jönnek, másrészt viszont meg lehet tanulni, csak jellemzően nincsenek így összeszedve egy letölthető doksiban, azért sem, mert folyamatosan alakulnak” – húzza alá.
3. Nem figyelsz oda a többi szolgáltatóra
Szabados Bettina már az előző pontban a parkolásnál hangsúlyozta, hogy nem szereti magára hagyni a többi szolgáltatót, hogy oldják meg maguk. Inkább megigényli nekik a behajtási engedélyt, és azt is leírja, melyik mélygarázsba tudnak átállni azután az időintervallum után, amikor odaférnek. A fotós, a videós, a ceremóniamester, az énekes vagy a DJ jó esetben eszik a lagzin, de az az információ, ha egyikük mondjuk laktózérzékeny, gyakran elsikkad. Ez is mutatja, hogy sok részletre kell figyelni a gördülékeny közös munkához. Ilyen az is, hogy egy lemezlovas hova teszi a felszerelését.
„A helyszín oldaláról láttam olyat, hogy amikor a DJ megérkezett, gőze nem volt, mi hol lesz, a szervező nem volt sehol, és nem is érték el telefonon. Tőlem kérdezte, hogy hova kell pakolnia. De olyan is előfordult, hogy nem adták le, hogy a DJ-nek legyen asztala, és mi próbáltunk valamit összeeszkábálni. Máskor annyira nem volt semmi opció, hogy azt az asztalt adtuk oda neki, amiről a szolgáltatók kajáltak volna, mi meg ettünk az ölünkből” – idézi fel. Mivel a DJ-k a buli alatt 3-4 órán keresztül is a keverőpultnál állnak, érdemes odamenni és megkérdezni, mit inna, vigyünk-e neki valamit.

Szabados Bettina a szervezés mellett ceremóniamesterként és szertartásvezetőként is dolgozik. (Fotó: Natural Sentiments)
Ahogyan az is hasznos, ha a szervező tudja, milyen zenére vonulnak be és járják el a nyitótáncot, ha esetleg a DJ rendszerével valami gond akadna. A fotósok és videósok munkájához pedig nagyon fontos felmérni, hogyan tudnak mozogni a helyszínen és azok között, és a kreatív, készülődős fotózásra lesz-e elég idejük.
4. Az önmegvalósítást helyezed előtérbe
A jó szervező szívét-lelkét beleteszi az esküvőbe, de az a pár nagy napja, és nem lehet alárendelve a te referenciavideó-forgatásodnak. Persze lehet forgatni anyagokat például az előkészítésről, ha az nem vonja el a fókuszt magáról a munkáról. Bár oktatónk szerint még viszonylag kevesen fogadnak fel külön munkatársat erre, az egy jó megoldás lehet. „Nem is a saját esküvődet kell kiélni másokéban. Ne azért beszéljük rá a párt valamire, mert az szerintünk jópofa és trendi” – teszi hozzá.

Egy szép esküvő sok ember közös munkájának az eredménye.
(Fotó: Dajka Anita)
5. Sablonokban gondolkozol
Mindenképpen a párra szabva kell dolgozni, vagyis nincs igazán két egyforma menyegző, és ami valahol beválik, máshol nem feltétlenül fog. Nem jó, ha a forgatókönyv nagyon sablonszerű, és nem figyel a jegyesek igényeire, kultúrájukból adódó elvárásaikra, prioritásaikra. Az sem szerencsés, ha valaki mindenkinek ugyanazokat a helyszíneket és szolgáltatókat ajánlgatja, mert fél újak felé nyitni, vagy velük van megállapodása. „Minden esküvőnél érdemes azt nézni, mivel tudunk valami újat mutatni, megújulni. Ezzel is tud kitűnni egy szervező: hogy mindig máshogy áll a párhoz, és nem ugyanolyan az összes, általa szervezett ceremónia” – húzza alá.
______________________
Sokévnyi tapasztalat, sűrítve
Szabados Bettina 14 alkalmas képzése rengeteg bevált megoldást tartalmaz sok év tapasztalata alapján. „Nagyon örültem volna, ha a karrierem kezdetén valaki egy ilyen tudáscsomagot átad nekem. Sokat tudtam volna vele nyerni, rengeteg negatív tapasztalattól megmenthettem volna magam” – mondja előadónk. Lelkes, kíváncsi és a területben gondolkodó jelentkezőket vár, akik most kezdenék el az esküvőszervezés terén a karrierjüket, vagy máshonnan átnyergelnének oda.
Bemutatja, milyen belülről az esküvőszervezői munka, minden kihívásával és nehézségével együtt. „Sok személyes tapasztalatot, történetet meg fogok osztani a kurzus során, amelyekből sokat lehet tanulni, meríteni” – húzza alá. „Ha valaki azt érzi közben, hogy csináljuk már, hadd lássam és próbáljam ki, akkor könnyen lehet, hogy ez a neki való szakma.” A leginkább rátermettnek tűnő résztvevőknek pedig lehetőséget is ad, hogy ő és a kollégái mellett élesben tapasztaljanak meg egy lagzit.
A borítóképhez felhasznált fotók forrásai: Zak Chapman – Pexels (chafing), Erik Mclean – Pexels (parkolótábla és DJ-pult), Dajka Anita (nyakkendőkötés és terítékigazítás), Wedding is coming (pár gyűrűvel), Artem Saranin – Pexels (food truck).
