Nőként állt helyt építészként akkor, amikor még kevesen voltak a szakmában és amikor még egy-két oktató is inkább a bébiszitterkedést ajánlotta a női hallgatóknak. Ennek ellenére sikeres építész lett, részt vett az ArchiCAD szoftver fejlesztésében, és saját értékrendje szerint vállalja el projektjeit. Paukó Enikő építész tervezővel beszélgettünk.
Ha jól tudom, már 20 éve dolgozol építészként. Mennyire volt más a munka akkor, mint most?
Én az egyetem után rögtön építészként kezdtem dolgozni, ez volt vagy húsz éve – de inkább ne is számoljunk utána –, és igen, akkor még elég más volt sok minden. Vannak dolgok viszont, amik nem változtak. Ilyen maga a gondolkodásmód, ahogy a tervező fejében a megrendelői igények, a helyszín és az ötletek halmazából megszületik egy ház. Az építészek egyfajta belső vezérelv alapján dolgoznak, ez sem sokat változott. Van, aki praktikusabb, gyakorlatiasabb megközelítésű, és van, aki a művészi irányt képviseli, van egy saját stílusa, ami alapján meg lehet mondani, hogy melyik épületet tervezte.
Ami viszont sokat változott, az egyrészt az elérhető építőanyagok típusa. Ma már rettenetesen sok építőanyag van ahhoz képest, mint amikor én kezdtem. Ezek ismerete egy soha véget nem érő tanulás. Annyira a tudomány és technika világában élünk, hogy szinte minden nap találnak fel valami új dolgot, ami mondjuk jobban hőszigetel, jobb ebben vagy abban. Mind az energetikai, mind a műszaki követelmények sokat szigorodtak, ezeket is figyelemmel kell kísérni. A technika fejlődésével pedig az is együtt jár, hogy ma már szoftver nélkül házat tervezni szinte lehetetlen.
Kézzel, papíron vagy akár olyan szoftverrel, ami csak vonalakat tud húzni, nagyon-nagyon sok idő lenne a kellő műszaki részletességet belevinni egy tervbe. Ehhez jön még, hogy ma már az ügyintézés is elektronikusan megy, mindent így kell beadni a hatóságnak, úgyhogy semmiképp sem lehet elkerülni, hogy az ember digitálisan készítse a terveket. A tervezői módszertan, a gondolkodásmód viszont továbbra is a tervező sajátja.
Folyamatosan jelennek meg új anyagok, technológiák, hogyan lehet ezzel lépést tartani? Honnan értesülsz róla, ha mondjuk megjelenik egy újfajta szigetelés?
Rengeteg proaktivitás kell hozzá, nagyon-nagyon sokat kell olvasni, mintákat, folyóiratokat vagy akár mások épületeit nézegetni. Kell, hogy legyen az emberben egyfajta állandó szakmai kíváncsiság. Az építőanyag-gyártók és az építész kamara is mindig szervez továbbképzéseket. Van kötelező továbbképzési rendszerünk is. Ha az ember meg akarja tartani a tervező jogosultságát, nem tudja elkerülni, hogy néhány ilyenen részt vegyen, de ezek szükségesek is ahhoz, hogy tényleg korszerű épületet tudjunk tervezni. Az is nagyon jó, hogy az építőanyag-gyártóknak vannak alkalmazástechnikai emberei – akik egyébként általában szintén építészek –, akiket fel lehet hívni, hogyha az ember valami olyan szerkezetet tervez, ami egy kicsit eltér a hagyományostól. Elmondjuk nekik, hogy mit akarunk, hogy ez mondjuk így csavarodik, úgy tekeredik, ilyen magas, jó lenne, ha besütne a nap, de ne is ázzon be stb., ők pedig elmondják, hogy a termékeik közül mi az, ami erre alkalmas.
Húsz év alatt sokat változott a világ, de az építőipart még ma is maszkulin területnek tartjuk. Milyen volt nőként elindulni ezen a pályán? És milyen a helyzet most?
Az egész pályakezdés szerintem nemtől függetlenül egy nehéz dolog, mert az egyetemen nagyon sok mindent tanítanak, de pont azt, ami utána az életben történik, azt nem. Nem tanítják meg, hogyan kell interjúzni egy megrendelővel, elkészíteni egy olyan tervdokumentációt, ami megfelel a hivatali előírásoknak, és azt sem tanítják meg, hogyan kell szerződést kötni, vagy hogyan kell beárazni a tudásunkat. Ezeket mindenki akkor tanulja meg, mikor az első munkahelyén belecsöppen.
Az ember frissdiplomásként azt érzi, hogy itt vagyok, ide nekem az összes feladatot, és akkor megkérnek, hogy tervezz meg egy kukatárolót. Az első gondolatod, hogy én diplomás építész vagyok, miért ezt kell csinálnom, de persze megtervezed. Aztán jön a vezető építész, hogy nagyon jó, de akkor most tervezd újra, mert ez, meg ez, meg ez nem jó. Te meg ott ülsz teljesen megsemmisülve, hogy diplomásként még egy kukatárolót se tudsz tervezni.
Ez az ilyen első nagy szembesülés általában nemtől független. De az igaz, hogy nőként – és eleve fiatalként – nehéz érvényesülni. Azok, akik már öreg rókának számít a szakmában, általában kicsit belemerevednek a saját világukba, és ha jön valaki a friss ötleteivel, akkor az a válasz, hogy nagyon jó, de mi ezt nem így szoktunk csinálni. Az ember meg megőrül, hogy de hát miért ne lehetne másképp „szokni” vagy legalább elgondolkozni rajta.
Fiatalként tehát mindenhol nehéz elindulni, nőként viszont inkább a kivitelezési oldalon nehezebb érvényesülni. Itt megesik, hogy az ember odamegy egy építkezésre fiatalon, nőként, és megkapja, hogy „Kishölgy, ne mondja már, mi így csináljuk harminc éve!”. Ezeket a játszmákat le kell játszani, folyamatosan megy a vizsgáztatás, és igen, van, hogy valaki nem ért a kedves szóból, amíg az ember vissza nem bontat ezt-azt, mert hibásan lett kivitelezve. Ez volt velem is, de belőlem mindennek ellenére sem veszett ki soha az izgágaság, a status quo megkérdőjelezése, az újdonságok iránti érdeklődés, a kihívások holisztikus megértése iránti vágy.
A mai napig ezt tapasztalod?
Én már öreg róka vagyok ahhoz, hogy ezt velem megcsinálják, és manapság azért már sok női építész van, hozzászokott a szakma. Amikor én voltam építészhallgató, akkor még az oktatók között is csak egy-két nő volt, és talán egy vagy két híres magyar női építész. A mi évfolyamunknak viszont úgy a fele nő volt. Valamikor akkor kezdett ez felfutni, sok nő jelentkezett a szakra, néhány oktató nem is fogadta annyira jól. Név nélkül említve, volt olyan, aki azt mondta, nem tudja, mit keres itt ez a sok nő, de sürgősen menjenek vissza bébiszitternek, mert ez nem nekik való szakma. Mi meg ott ültünk megsemmisülve az első napon az egyetemen. De aztán ezen az ember túlteszi magát. Biztos az oktató sem gondolta komolyan. Ma már nincs ez a fajta ellenállás a női építészekkel kapcsolatban, és nagyon sok végzett női építész nem is tervezőként dolgozik, hanem kormányhivatalokban, főépítészi irodában – olyan helyen, ahol szükség van a szaktudásra, de kevesebb ez a fajta szakmai feszültség a kivitelezési szakaszban.
Mennyiben más egy mostani, friss diplomás építész helyzete, mint mondjuk a tied volt?
Nem tudom, hogy sokat változott-e azóta, nem nagyon ismerek most frissen végzett építészeket. Ami akkor is és most is nagy segítség, az a kapcsolatrendszer. Ez szerintem minden szakmában így van. Nekem annak idején nem volt ilyen fajta kapcsolatrendszerem, a családomban sem volt egyáltalán építész. Később hallottam a történetet, hogy Olaszországban a bizonytalan fiataloknak, akik még nem tudják, mik akarnak lenni, ezt a szakmát javasolják, mert annyira szerteágazó, hogy válhatnak a végén az ipari formatervezőtől a művészig gyakorlatilag bármivé. Igazából nem is emlékszem, hogy találtam ki, hogy építész leszek, vagy mi volt az inspiráció. Aztán az egyetem alatt sem igazán tudtam kapcsolatokat kiépíteni. Dolgoznom kellett ahhoz, hogy finanszírozni tudjam a megélhetésemet, de akkoriban a gyakornokok nagyon keveset kerestek, ezért nem építészirodában helyezkedtem el. Már akkor is vonzódtam egy kicsit a számítógépekhez, így egy szoftverekkel foglalkozó cégnél dolgoztam, ahol ugyan volt építész szoftver, de mi a tervezőszoftverek magyar fordításán dolgoztunk. Az itteni kapcsolatrendszeremet az építész szakmámban kevésbé tudtam aztán hasznosítani. A munka mellett igazából csak vizsgázni volt időm bejárni az egyetemre. Vannak évfolyamtársaim, akikkel jóban vagyok, de közel sem ismertem meg közelről olyan sok embert, és az egyetem után sem válogattam a tervezői lehetőségekben annak ellenére, hogy a diplomám jeles lett.
Az, hogy részt vettél az ArchiCAD tervezőszoftver fejlesztésében, az ennek a munkának az eredménye?
Van hozzá köze, igen. Ha időrendi sorrendben nézzük, akkor az egyetem elvégzése után egy kis építészirodában kezdtem dolgozni mint kezdő építész. Őket hamar „kinőttem” abban az értelemben, hogy az ottani vezető építészekben nem volt meg a vágy, hogy kineveljék az utódaikat. Teljesen megtartották maguknak a munka üzleti részét, hiába kértem, hogy vigyenek engem is tárgyalni, kooperációs értekezletre vagy egyeztetésre. De nem vittek. Egy idő után pedig azt mondtam, hogy akkor nekem kell továbblépnem. Ekkor jött a gazdasági válság előszele, és én úgy éreztem, biztonságosabb lesz egy multicégnél dolgozni. Főállásban ugyan nem építészként dolgoztam, de volt egy fix fizetésem, és mellette azért magánpraxisban – mivel addigra megvolt a tervező jogosultságom – már tudtam saját építész munkákat vállalni. Ilyen szempontból a szoftveres hátterem miatt könnyű volt beilleszkedni a Graphisoftba, és megtalálni a helyem a fejlesztési folyamatokban. Később pedig ennek az ellentétét is tudtam kamatoztatni. Mivel a Graphisoft az ArchiCAD fejlesztője, nagy segítség volt, hogy van aktív tervezői gyakorlatom. Termékmenedzserként saját tapasztalataimmal is segítettem a fejlesztési folyamatokat, mivel pontosan tudtam, hogyan gondolkozik egy építész, milyen szabványokat kell figyelembe venni, mi a szakmai elvárás a grafikai megjelenítésben, a tervezőeszköz képességeivel kapcsolatban stb.
Mi az ArchiCAD előnye, miben más, mint a többi elérhető szoftver?
A Graphisoft is ezt szokta mondani – és ez tényleg nem csak marketing szöveg –, hogy az ArchiCAD egy „szoftver építészektől építészeknek”. A cégnél nagyon sok építész dolgozik számos pozícióban. Emiatt a szoftver nagyon jól támogatja a teljes tervezési folyamatot. Nemcsak különálló eszközök vannak, amikkel lehet mondjuk falat, tetőt meg ablakot rajzolni, hanem ki van találva a teljes tervezési folyamat. Mennyivel változik egy adott elem részletessége a projekt előrehaladtával, mi az a többletinformáció, amit bele kell illeszteni, ha egy hatósági engedélyezési eljárásra készülő tervet vagy kiviteli tervet készítünk, stb. Mindezt egy komfortos, jó grafikájú felhasználói felületen. Ez nagyon fontos! Szakmától függetlenül igaz, hogy nem mindegy, milyen minőségű a munkaeszközünk, amivel naponta elég sok órát eltöltünk. Ha kényelmetlen, alkalmatlan vagy egyszerűen rossz ránézni, nehéz lesz kreatív és hatékony munkát végezni vele. Szerencsére az ArchiCAD ezekben nagyon jó.
Mennyire igényel ez mondjuk extra vagy speciális tudást? Egyáltalán tanítják ezt az egyetemen?
Igen, az egyetemen is lehet tanulni róla, és is tanítottam néhány szemesztert valamikor nagyon régen. Ha jól emlékszem, néhány éve, amikor még a Graphisoftban dolgoztam, pont a kollégáim tanítottak a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egy nagyon jó oktatási tematikát raktak össze az egyetemisták számára. De azért azt hozzá kell tenni, hogy ez egy nagyon bonyolult szoftver, a sok tízezer, százezer négyzetméteres felhőkarcolótól kezdve a nagyon furcsa geometriájú organikus épületekig mindent is tudunk vele tervezni, emiatt az avatatlan felhasználó könnyen elveszhet a beállítások és eszközök rengetegében.
Előbb-utóbb persze biztosan megtanulod használni, de nem biztos, hogy az a leghatékonyabb módja lesz annak, ahogyan tervezhetnél vele. Ezért szoktuk azt javasolni, hogy legalább az alapokat mindenkinek érdemes egy tanfolyamon megtanulnia, hogy megértse magát a logikát, ahogy a rendszer működik. Utána már könnyebben megtalálja majd a saját speciális igényeihez igazodó funkciókat.
Sok olyan véleményt hallottam, hogy valaki nem szereti a tervezőszoftvereket, mert a korlátozott funkcionalitás visszafogja a gondolkodását. Szerintem a szoftver működésének ismerete pont a tervezői szabadságot adja vissza, hiszen a funkciók keresgélése helyett azzal foglalkozhatunk, amit a legjobban szeretünk: a tervezéssel.
A szoftver mindenre alkalmas függetlenül attól, hogy mondjuk valaki egy faházat tervez, vagy, ahogy te mondtad, egy kukatárolót, esetleg egy felhőkarcolót?
Igen, abszolút alkalmas mindegyikre. Vannak nehezebb és könnyebb utak arra, hogy az ember tervezzen benne. Sokat dolgoztam úgynevezett szoftverbevezetési tanácsadóként, és több nagy cégnél is voltam kint az Egyesült Államokban hosszabb időre is. Egy nagy tervezőirodánál bevezetni a szoftvert közel hasonló, mint ahogy mondjuk a Microsoft Sharepointot bevezetik – részletes tervet kell hozzá készíteni, ki kell találni a módszert, egyeztetni az időpontokról, szóval minden aspektusát végig kell gondolni. Nyilván a kukatároló tervezéséhez, vagy annak, aki csak családi házakat tervez otthon, nem kell ez a komplexitás, de a gondolkodási logika ugyanaz.
Vannak ebből a húsz évből jó vagy rossz példáid? Van, amit mondjuk 99%-ban elrontanak? Kőhalmi Zoltán humoristának van egy-két ilyen poénja, amit sokan ismernek.
Zolival az első évben évfolyamtársak voltunk. Emlékszem az előadások alatt ő kint ült a büfénél az egyik asztalnál, és úgy nyomta a szöveget, mint most a műsoraiban. Mi meg ott ültünk és hallgattuk, aztán hopp eltelt egy előadás, aztán még egy, aztán eltelt egy egész nap. Csak ültünk és hallgattuk – szinte függőséget okozott.
Az ő egyik poénja, amikor a vizsgán nemcsak az ő háza, de még a szomszédban lévő is összedőlt. Tényleg vannak ilyen bakik?
Igen, persze, vannak tervezési hibák az életben is, de legtöbbször nem ilyen súlyosak azért. Az építészet egy furcsa határterülete a mérnöki és a művészeti alkotómunkának, és mint ilyen, tele van kísérletezéssel, iránykereséssel. És persze, nem minden irány jó… Tipikusak viszont a szoftverhasználati hibák, amik leginkább abból adódnak, hogy az ember magára van hagyva a tanulási folyamatban, különösen az elején. Például elég sokféle kétdimenziós tervezőeszközt ad a felhasználó kezébe. Ha nagyon akarom, akkor – nagy idézőjelbe téve a kijelentést – a hagyományos kétdimenziós módon is meg tudok benne rajzolni egy házat. Húzok vonalakat, készítek kitöltéseket, ráírok mindenféle szövegeket. Egy hagyományos alaprajz-metszet-homlokzat jellegű építészeti tervdokumentációt végül is meg lehet vele csinálni. Viszont itt pont a lényeg vész el belőle, a teljes épületmodell felépítése, amiből ezek származtatva is létrejönnének. Utóbbi esetben viszont van egy konzisztens tervem, ahol ha az egyik részén valamit változtatok, az a másik részén is automatikusan megváltozik, majd a létrejött információt változatos formában nyerhetem ki, aminek csak egy eleme a tervrajz. Fantasztikusan kreatívak tudnak lenni az emberek ezen a téren. Tanácsadóként sok ismétlődő rossz praktikát láttam már, ami elég nagy pazarlásnak tűnik, ha arra gondolunk, hogy ezek a programok nem olcsók, és mégsem használjuk ki a teljes bennük rejlő potenciált.
Neked van kedvenc épületed?
Ez érdekes kérdés, szerintem nincs. Amikor fiatalabb voltam, voltak kedvenc épületeim, de mára már nincsenek. Inkább az összhatás harmóniáját keresem. Nagyon szeretem azokat az épületeket, amik egyébként azon kívül, hogy érdekesek akár a geometriájuk vagy az anyaghasználatuk miatt, megmaradnak emberléptékűnek, és összhangban vannak a környezetükkel. Az egyik oka annak, hogy én nem dolgozom nagy irodánál, vagy hogy nincsenek nagy projektjeim, az, hogy iszonyúan válogatós vagyok ezzel kapcsolatban. Nem szeretnék tájsebeket tervezni, így például nem vállalok el olyan projektet, ami úgy kezdődik, hogy kivágunk mondjuk 100 fát, elhordjuk a hegyet, elpusztítjuk a területen kialakult ökoszisztémát. Inkább részesítem előnyben a barnamezős vagy felújítási projekteket, megújuló anyagok használatát. Hiszek abban, hogy az ember is és az épület is az ökoszisztéma része. Ahol ezt látom megvalósulni az általában tetszik, de nincs konkrét kedvencem. Az érdekes ebben az, hogy ezek általában nem híresek, mert valószínűleg nem nagy területű, nagy volumenű, látványos épületek, hanem inkább emberléptékű dolgok. Én ezekhez jobban vonzódom.