Egy, a hazai filmszakma megújításáról szóló „white paper” javaslatcsomag főbb pontjait ismertették május 8-án az első budapesti Eurocine szakmai expón – ahová a SKVOT is kitelepült –, ahol az új kormány képviseletében Nagy Ervin kultúrpolitikus is jelen volt. A képviselő meghallgatta a 27 szakmai szervezet javaslatait, illetve ismertette saját céljaikat, a kettő között pedig komoly átfedések mutatkoztak. A rendezvényen Bagota Béla rendező-vágó-forgatókönyvírót, a Filmreform2026 egyik szervezőjét kérdeztük a magyar film jövőjéről. A felhasznált fotókat Kálló Péter fotós tanfolyamának résztvevői készítették a helyszínen.
Hogyan indult el ez a kezdeményezés?
A Filmreform2026 alapítója, Kolozsi László, akivel nagyon régóta barátok vagyunk, a választások után, április 14-én reggel irgalmatlanul másnaposan felhívott, hogy hogy vagyok. Mondtam, hogy két napja nem tudok magamról. Ebben a beszélgetésben merült fel először közöttünk, hogy a rendszerváltás-kormányváltás egy lehetőség lehet a magyar filmszakmának, így nagyon gyorsan kezdjünk el azon gondolkodni, hogy össze kellene hívni az egyesületeket. Fel is hívtam Kocsis Ágit, a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének elnökét, hogy mit gondolna egy ilyen egyeztetésről, mert azt tudtuk, hogy vannak egyesületek, akik már régóta dolgoznak egy szakmai javaslatcsomagon. Az volt az elképzelésünk, hogy ne várjuk meg, amíg feláll az új kormány, hanem menjünk elébe, és kezdjünk el gondolkodni, alakítsunk ki egy rendszert, amivel a nagyon sok különböző véleményt be lehet csatornázni egy konstruktív irányba, hogy az új kulturális vezetéssel már egy konszenzuson alapuló javaslatcsomaggal a kezünkben vehessük fel a kapcsolatot.
Ez olyan jól sikerült, hogy Nagy Ervin személyében jelen is volt az új kormány kulturális képviselője, amikor az Eurocine rendezvényen ismertettétek az elkészült white paper lényegét. Az ő beszédében elmondottak ráadásul sok tekintetben átfedésben is voltak a szakmai javaslatcsomag tartalmával. Optimisták vagytok a magyar film jövője kapcsán?
Szerintem egy egészen libabőrös és mérföldkőszerű pillanat volt ez a rendezvény. Az önmagában optimizmusra ad okot, hogy ennyire gyorsan össze lehet hangolni a szakmai egyesületek munkáját. A Filmreform egy keretrendszert ad ahhoz, hogy legyen tere, ideje és rendszere a közös gondolkodásnak. Többen elmondták, libabőrös pillanat, hogy a leendő kultúrpolitikai vezetés, akit Nagy Ervin képviselt, teljesen egy irányba gondolkodik a kerekasztal tagjaival a transzparencia, a demokratikusság, a szakmai döntéshozatal és a nézőközpontúság szempontjából a filmszakma jövőjéről és megújításáról. Ez egy nagyon különleges pillanat. Fontos, hogy az új kormány reálisan felmérje az átadás-átvételi és az átvilágítási fázisban, hogy hogyan is áll jelenleg gazdaságilag és szerkezetileg a magyar filmgyártás és -finanszírozás. Oda kell figyelni arra, amit Nagy Ervin mondott a beszédében, miszerint türelemre lesz szüksége a szakmai egyesületeknek, az alkotóknak, egyáltalán a filmes ökoszisztémának, hiszen rengeteg kihívással kell szembenézni. Ám ezekre most közösen lehet megoldást találni. Szóval a rendezvény egy nagyfokú optimizmusra ad okot.
A budapesti rendezvényen 27 szakmai szervezet képviselői ismertették a magyar film megújítására tett legfontosabb javaslataikat (fotó: Ónodi Vivien)
Nyilván nem lehet a szektor összes problémáját pár hónap alatt megoldani, de mik azok a konkrét dolgok, amiket a leghamarabb meg lehet valósítani?
A közvetett támogatási rendszer, a 30%-os filmes adókedvezmény rendberakása. Egy tavaly június 6-án meghozott kormányrendelet alapján raktak ugyanis rá egy plafont. Emiatt kialakult egy bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mekkora keret van bent a rendszerben. Több mint 300 milliárd forintnyi függőben lévő adókedvezmény van jelenleg a fIlmirodai regisztráció alapján a rendszerben – külföldi és magyar filmek produkciós cégeitől egyaránt –, amelyek még nincsenek megítélve. Ahhoz, hogy tovább tudjon gördülni a magyar filmfinanszírozás, ezt meg kell oldani.
Vissza kell nyerni a bizalmát a külföldi szerviznek, a nagy külföldi stúdióknak és finanszírozóknak, akik idehozzák a nagy szervizmunkákat. Emellett vissza kell állítani a bizalmát a magyar filmeseknek is azzal kapcsolatban, hogy a közvetett támogatásra pályázó magyar filmek ugyanúgy, ugyanakkora esélyekkel kapják meg ezt a támogatást, mint a szervizek. Ehhez különösen fontos, hogy mindez transzparens és akár sorrendiségalapú legyen, illetve legyen valamilyen garancia nemcsak a Filmiroda, hanem a gazdasági és a kulturális tárca részéről is ennek a politikamentes működésére.
Emellett olyan alapvető szerkezeti és a pályázati rendszerre vonatkozó átalakítások szerepelnek a white paper rövid távú céljai között, hogy a Nemzeti Filmintézet jelenlegi struktúrájához hozzá kell nyúlni, politikamentessé és szakmai alapúvá kell tenni a döntőbizottságok munkáját. Ezeket a Filmintézetnél meg kell előzze egy átvilágítás az átadás-átvétel keretében, a függőben lévő pályázatok átvizsgálásával. Minden, ami ma elhangzott, rengeteg jogi és közgazdaságtani vonatkozással bír. Nagyon fontosak az üzenetek és a közös csatorna, de ezen filmszakmai munka mellett ki kell alakulnia annak a jogi és közgazdasági munkafolyamatnak is, ami ezt az egészet majd keretrendszerbe teszi és becsatornázza, hogy működőképes legyen minisztériumi, állami szempontból.
A közép és hosszú távú javaslatoknál milyen időtávokban lehet gondolkodni?
Nem szeretnék egyik szakmai szervezet nevében sem beszélni, mert mi a Filmreformmal a keretrendszert adjuk, de bár egyeztettek arról, hogy meg legyenek jelölve időintervallumok, tudomásom szerint abban állapodtak meg, hogy nem tesznek bele most konkrét határidőket. De annyit azért el lehet mondani, hogy a rövid távú javaslatok nagyjából a következő 1-3 hónap, a középtávúak pedig a következő 1-1,5 év céljai. A hosszú távú reformok pedig olyanok, amelyeket már most el kell indítani, csak hosszú kifutási folyamattal tudnak majd ténylegesen megvalósulni.
Az is elhangzott, hogy a közmédia, a kereskedelmi tévék, illetve a streamingszolgáltatók is jobban támogassák a filmipart. Van erre külföldi példa?
Franciaországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában például a köztelevízió jelentős szerepet vállal a sorozatok, a tévéfilmek és más filmes kulturális termékek elkészítésében. Nyilván külön kell venni a közpénzből támogatott médiát, a piaci alapú broadcastereket és a streaminget. Az sem mindegy, hogy milyen tartalmakról beszélünk, és ezek a tartalmak milyen nézőkhöz szólnak.
Az állami és a kereskedelmi média szétválasztását értem. A kertévéktől a streaming mennyiben tér el ilyen tekintetben?
A jogi keretek és megállapodások szempontjából teljesen más a disztribúció és a terület, amit megcéloznak. Egy hazai broadcasternél, mint az RTL, más piaci szempontok diktálnak, és más típusú tartalmakat szeretne látni a platformján – amellett, hogy már ott van az RTL+ streamingfelületük is –, mint mondjuk a Netflix vagy az Apple TV, ami viszont teljes mértékben egy nemzetközi tartalomgyártásra tör.
Fotó: Velkei Lilla
És ezekkel a piaci cégekkel szemben elképzelhető egy szigorúbb elvárás, ami valamilyen módon a magyar filmet kedvezőbb helyzetbe hozza?
A közszolgálati médiánál mindenképp. A hazai broadcastereknél is egy szabályozási kérdés is az, hogy mennyire vannak bevonva és még jobban arra sarkallva, hogy mondjuk magyar filmeket támogassanak, szálljanak be azok készítésébe médiapartnerként. Ennek egyébként létezik már egy bevett gyakorlata, ami a mai napig működik. Van, hogy például az említett RTL beszáll mondjuk egy független filmbe médiapartnerként vagy támogatóként. Magyarul ennek megvannak már a kialakult formái, az a kérdés, hogy ebből fel lehet-e állítani egy rendszert.
A magyar állam egyébként eddig is jelentős összegeket költött filmkészítésre, a kritika tárgyát nyilván az képezi, hogy azt hogyan osztotta el. Hogy hatna a magyar filmre, ha ez javulna? Csak a most minimálbüdzséből dolgozók költségvetése nőne, vagy több alkotónak láthatnánk a filmjeit?
A magyar filmes alkotók egy jelentős része a politikai döntéshozatal és az NFI politikai becsatornázottsága miatt nem kapott igazi lehetőséget. Ez a helyzet egyébként megmutatta a független film immunitását, és különböző modellek születtek. A Vertigo Média például egy kifejezetten enigmatikus modell, ők ugyanis elkezdtek önfinanszírozásból gyártani filmeket, és az első nagy mozisikerükből, a Futni mentemből folyamatosan visszaforgatják a pénzt. Tehát vannak olyan tendenciák, amik megmozgatják a piaci szektort, kialakulnak új modellek, amik működnek az állami finanszírozás mellett. Az állami finanszírozásnak abban lesz szerepe, hogy rengeteg olyan hazai alkotó van, egyrészt a pályakezdő és a fiatal filmesek, akik még nem kreditáltak, így az egy tojáshéjon lépkedés, hogy miként tudnak finanszírozáshoz jutni.
Ennek egy kifejezetten megfelelő rendszere volt az inkubátorprogram, csak aztán annak a döntési szabályzatát is felülírta az NFI, és az is be lett csatornázva egy meghatározott kör alá, miközben korábban a nézők és egy szakmai grémium döntött arról, melyik inkubátorfilmek kapjanak lehetőséget. Ezeket az anomáliákat, politikai döntéseket és önhatalmú, személyes háttérlobbiból fakadó tevékenységeket és döntési helyzeteket kéne megszüntetni. Ezzel sokkal több és jobb lehetőséget kapnának a fiatal alkotók. Ahogyan azt se felejtsük el – ebben én is érintett vagyok –, hogy nagyon sok itthon a nemzetközi koprodukciós lehetőség mind az alkotókban, mind a témákban. Európa pedig kifejezetten nyitott és befogadóképes a magyar filmre. Ez tökéletesen látszik mondjuk Enyedi Ildikó, Nemes Jeles László, vagy Mundruczó Kornél filmjeiből.
Ugyanakkor most nagyon komolyan kreditált neveket említettem, más alkotók, akik nem tartanak itt, egy normális támogatási és finanszírozási rendszerben, ha állami támogatáshoz jutnak, könnyebben el tudnának indulni egy koprodukció felé, hogy több oldalról építsék fel a projektjüket, és így később gyártásba is kerülhessen a filmjük. Ez egy nagyon nagy különbség lenne. Nagyon sok olyan filmterv, projekt volt az elmúlt években, ami itt akadt el, hogy valójában külföldön tárt karokkal várták volna, de nem kapott itthonról támogatást, ami megadta volna a kezdőlökést.
Az expón a legmodernebb filmtechnikát is bemutatták az érdeklődőknek (fotó: Ónodi Vivien)
Az is elhangzott, hogy a vidéki, regionális filmkészítést is meg kellene erősíteni. Mennyire vagyunk ebben lemaradva? Sok olyan kreatív alkotó lehet, aki egyébként mondjuk Budapesttől távolabb él, és mondjuk nem kap lehetőséget jelenleg?
Ez abszolút megalapozott. Van itthon egy Budapest-centrikus gondolkodásmód, a főváros valójában már szanaszét lett forgatva, mind hazai, mind külföldi filmek által. Ráadásul itt sokkal nehezebb lett a logisztika, sokkal drágább lett az engedélyeztetés, a területfoglalás. Ugyanakkor Budapestre és az agglomerációba vannak becsatornázva a nagy stúdiók, ez a szervizfilmek központja. Ám az is igaz, hogy utóbbi szélesebb spektrumon nézi a dolgokat, és rengeteg szerviz forog vidéken, akár heteken, hónapokon keresztül is, én több ilyenben is dolgoztam.
Nekem az első nagyjátékfilmem, a Valan – Az angyalok völgye egy Erdélyben játszódó és forgatott történet volt. Ezen a forgatáson és munkamódszeren keresztül megtapasztaltam, hogy olyan alkotóknak, tehetségeknek, színészeknek, mint akik a Valan szereplőgárdáját is alkották – tehát nemcsak a vidékről, hanem a határon túliakról is beszélünk – egy hatalmas nagy lehetőség volt, hogy elmentünk Erdélybe, hogy mi helyi, autentikus színészekkel szeretnénk forgatni. Így be lettek csatornázva egy filmbe szereplőként, és ha ez működik, akkor megismerik és továbbviszik őket. Több színész is később komolyabb lehetőségekhez jutott, miután látták a Valanban, hogy milyen jó karakter.
Egy ilyen forgatás emellett a helyieket is megmozgatja. Szó sem volt magyar-román ellentétről, tárt karokkal vártak minket. Egy nagyobb részt románok lakta bányavárosban forgattunk Balánbányán. Mindenben segítettek, minden utat le lehetett zárni, csak a polgármesterrel és a helyiekkel meg kellett egyezni. Sokkal gördülékenyebben, szabadabban tudsz elkezdeni gondolkodni és forgatni. Ennek van egy olyan tematikus oldala, hogy melyik szociológiai, társadalmi csoportok, etnikumok azok, akikről szeretnénk beszélni. Ilyen szempontból is az, hogy a vidéki és a határon túli témák nagyobb hangsúlyt kapjanak, szerintem fontos a kulturális színességünk szempontjából is.
Fotó: Tormási Judit
Hogy lehet elérni, hogy az elkészülő magyar filmeket mindenféle politikai nézetű magyarok magukénak vallják?
Ez is messzire vezet. Az elmúlt 16 év kormányzása és annak a magyar lakosságra gyakorolt pszichológiai, társadalmi, gazdasági hatásai mellett nagyon nehéz lesz nem politikáról beszélni, az ugyanis mindent átitatott. Az egy fontos kérdés, hogy hogyan lehet nem politikamentessé, de nem politika- és megosztáscentrumúvá tenni a társadalmi közbeszédet. Ha az embereknek sikerül felismerniük, hogy a politika nem arról szól, hogy hogyan fordítanak egymás ellen minket, sokkal inkább egyfajta felelősségről. Erre szerintem jó példa a Filmreform2026 is, ami egy alulról szerveződő filmszakmai egyesületi munka. Nyilván ezt követően a lényeg az lesz, hogy a javaslatokat hogyan csatornázzák be a döntéshozók. Ez egy tanulási folyamat lesz. Most nem lehet azt mondani, hogy akkor hirtelen legyen minden politikamentes.
És nagyon nehéz levetkőzni ezt a pszichológiai hatást, hogy ne az indulat, a düh, a bosszúvágy határozzák meg ezt a folyamatot, tehát ne azok az érzelmek, amik ezt nagyon eltorzíthatják és negatív irányba vinnék, ugyanúgy megosztottságot eredményezve. Szerintem az lenne a fontos, hogy felismerésekre jussunk, megoldásokra, és ehhez nagyban hozzá tud járulni bármelyik kulturális szektor, az irodalom, a film, a színház, a zene. Csak meg kellene próbálni egy kicsit érzelemmentesebben kezelni a dolgokat, de ezt nem lehet első lépésben kérni az emberektől. Egyelőre ugyanis szerintem az érzelemmentesség elfojtással járna, így jelenleg szerintem meg kell élni és ki kell adni magunkból ezeket az érzelmeket annak, aki szeretné. Majd venni egy nagy levegőt, és a felismerésekkel, illetve a konstruktív konzekvenciákkal továbbmenni.