„Magyar hangok…” – szinte biztos, hogy a te füledben is ott van a jól ismert narrátori hang, amely felsorolja egy film vagy sorozatepizód végén, kik azok, akik az anyanyelvünkön szólaltatták meg a képernyőn feltűnő színészeket. Abba viszont már kevesen látnak bele, hogy zajlik ez a munka, és milyen váratlan pillanatokat hozhat.
Rövidesen induló Szinkronszínészet az alapoktól képzésünk ezt mutatja be. Előadónk, Penke Bence hangja szintén jól ismert, hiszen gyerekkora óta szinkronizál, és két évtizedes tapasztalattal bír ezen a területen. Dolgozott például a Pingvin, a Phineas & Ferb, a League of Legends: Arcane, a Két pasi meg egy kicsi és a Tulsa királya sorozatokon is. A SKVOT Mag kérésére most 5 kihívást jelentő munkáját idézi fel, és elmondja azt is, melyik miért tanulságos.
A szomorúság háromszöge
Mi volt benne a nehéz? A film kétharmada környékén feltűnő, utcai árusként a szigeten vándorló fekete srác nem volt egy jelentős szerep, ugyanakkor nyelvileg kihívást jelentett – árulja el. A szereplő sokat beszél ugyanis valamilyen afrikai nyelven, amelyet az eredetiben sem fordítottak le, angolul pedig akcentussal, rossz kiejtéssel és ragozással kommunikál. „Az alapján, hogy mennyi megszólalása volt, normál esetben egy ilyennel 5-8 perc alatt végez az ember. Ám mi dolgoztunk ezen egy fél órát Szalay Csongor szinkronrendezővel, hogy pontosan át lehessen ültetni magyarba az angolul rosszul kiejtett és ragozott dolgokat” – emlékszik vissza. „Fontos, hogy ez ne menjen át paródiába, még ha szatíra is a film.”
Hogyan oldották meg? Az eredetiben nem angolul megszólaló részeket magyarra sem fordították le. „Váltakozva mondtam számomra magyarul értelmetlen és furcsán kiejtett magyar szavakat. Ugyanis ami az eredeti film célnyelve számára sem érthető, azt érdemes nekünk is meghagyni, hiszen azzal ültetjük át megfelelően a magyar közönség számára. Ha egy angol filmben valaki megszólal svédül, amit az angolok nem értenek, akkor rosszul tesszük, ha a svédet is szinkronizáljuk magyarul, hiszen így elvész a különbség.” A lefordított részben pedig magyarul is erős akcentussal és rossz ragozással kellett beszélnie.
Mennyi mozgásterük van változtatni? „Ez a része már a dramaturg és a fordító dolga, de nem ritkán a stúdióban valamit felül kell írni, mert – a szinkronrendezővel megegyezve – szerintünk jobban hangzik, ha még valahova beteszünk egy plusz tárgyragot.” A szöveggel ugyanis a stúdióban találkoznak, ugyanakkor a szinkronrendező és -színész azért alakíthat még az anyagon. Nemcsak félrefordítások és elírások miatt, de stilisztikai okból is, a fülében hallott eredetihez viszonyítva. Ilyen volt például, hogy egy harlemi utcagyereknél nem tűnt életszerűnek, hogy azt mondja, hogy a francba, és angolul is egy erősebb vulgáris kifejezést használtak – idézi fel.
Bár olyan is előfordul, hogy valamelyik megrendelő médiacég alacsonyabb karikával, napközben adná le a filmet, ezért azt kérik, hogy tompítsák a nyelvezetet. Néha a fordítók beleraknak magyarul érthető poénokat, egyébként tudatosan nem változtatnak jelentősen az eredetihez képest. A megrendelő irányából olyan kérés érkezik még időnként, hogy mondjuk törekedjenek a szinkronszínészek diverzitására, még ha a viszonylag kicsi magyar piacon korlátozottak is erre a lehetőségek.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? „Nagyon sokszor azt hisszük, hogy attól lesz valaki jó szinkronszínész, hogy szépen és tisztán tud beszélni. De bármikor előfordulhat olyan, hogy pont nem ez a cél, így ugyanúgy dolgoznunk kell azon is, hogy különböző akcentusokkal és változatos módon rosszul is tudjunk beszélni” – hangsúlyozza. Ezért érdemes sokféle, akár eltérő nyelvjárásban kommunikáló emberrel beszélgetni, és megtanulni ezeket használni.
„Sokan mondják, hogy szeretnének szinkronizálni, de Észak-Magyarországról vagy Felvidékről származnak, és van egy másfajta kiejtésük. Ezt tényleg tudni kell levetkőzni, hogy az úgymond irodalmi magyart beszéljük a színpadon és a szinkronstúdióban, de egy ilyen adottság egy erős eszköz is tud lenni, ha alkalomadtán vissza is tudja azt kapcsolni” – teszi hozzá.
„Ha egy olyan nyelvjárást kell majd használni, akkor jó, ha az ember nem csak az irodalmi magyart tudja beszélni. Ezt úgy tudja megtanulni, ha elmegy különböző tájegységekre, figyel az ottani sajátosságokra és megpróbálja használni is azokat. Az nagyon ritka, hogy egy amerikai filmben palóc tájszólással kellene beszélni. Ám ha valaki tud arra figyelni, hogy miként tudja érthetően a saját beszédét úgy módosítani, hogy az nem feltétlenül a szép, tiszta beszéd, és ezt ki-be tudja kapcsolni, az egy óriási eszköz. Erre nem ritkán szükség is van.”
Felhők
Mi volt benne a nehéz? A film egy ritka betegség miatt fiatalon elhunyt amerikai zenész életét dolgozza fel. A betegsége a beszédhangjában is megmutatkozik – a végén már alig tud megszólalni, és nehezen veszi a levegőt –, ezt kellett eredetiben a színésznek hitelesen alakítania, majd Bencének jól átültetnie magyarba. „Megvolt az a nehézség, hogy egy hosszabb monológ során, ahol a karakternek már a levegővétel is fáj, meg kellett találni, hogy melyik szóba akad bele, melyik lélegzetvétel tűnik hosszabbnak. Vagy hogy mik azok az apróbb nüansznyi rezdülések, amikor két megszólalás között csak éppen nyikkan egyet, de az arcán ott van a világ fájdalma.” Ez egy hosszú munka volt, emlékszik vissza.
Hogy oldotta meg? Azt mondja, egy szinkronszínésznek kötelező érzelmileg azonosulnia a karakterével. „Mi leképezünk, nem önálló kontentet állítunk elő, hanem azt próbáljuk meg a lehető legpontosabban megszólaltatni magyarul, amit az eredeti színész csinált” – fogalmaz. Úgyhogy leginkább az ő alakítását kell nagyon figyelni, ha kell, sokszor megnézni egy jelenetet, és egy mini verbális és vokális koreográfiát felépíteni fejben, mondja. „És megtanulni, hogy miután a második mondatomat elmondom, lesz egy pici szünet, majd egy nagy levegő, aminek a végéből már egyből indul a következő szó, de az ott egy picit begyorsul, majd megszakad” – érzékelteti. Ezért a szinkronhoz nagyon kell trenírozni a rövid távú memóriát, hiszen nem elég kizárólag a szöveget vagy a színész arcát nézni. Ha viszont a szöveg minél nagyobb része fejben megvan, ugrálhat a szemünk a kettő között.
Van idő ezeken többször végigmenni? Azt feleli, igen. „Arra, hogy valaki jót csináljon, mindig van idő, bár néha akadnak ellenpéldák is. Ennek a munkafolyamatnak a hibázás a része. Nem elsőre kell jól csinálni valamit, hanem utolsóra” – magyarázza. „Benne van, hogy elkezdjük, a monológ negyedik mondatáig minden nagyon jó, az ötödikbe pedig belebakizom. Vagy annyira a képet nézem, mert tudom, hogy itt jön egy nehéz grimasz, amit le akarok követni hangban, hogy megcsinálom, majd a következő megszólalásánál annyira a képet nézem, hogy elfelejtem a szöveget.” Ekkor innen folytatják, nem kell újravenni az elejéről, bár ilyet is lehet kérni, ha a színész úgy érzi, akkor jön át az érzelmi töltet, ha egy ívben mondja fel az egészet.
11
Mi volt benne a nehéz? Ebben a dél-amerikai Disney-sorozatban – más ott készült alkotásokhoz hasonlóan – nagyban különbözik a beszéd dallama és tempója a magyartól. Az általa szinkronizált karakter kommentátor a főszereplő csapat focimeccsein. Nála különösen gond volt, hogy spanyolul hadart. Ráadásul ezen a nyelven gyakran váltakoznak a lassabb és gyorsabb beszédrészek.
Penke Bence két évtizede szinkronizál.
Hogy oldották meg? A szinkronszínészek rá vannak utalva a fordítóra és a dramaturgra. (Ezért nem csak olyan nyelvű filmet lehet szinkronizálni, amit ért is az ember, bár nyilván könnyebbség, ha legalább bizonyos szavakat ismerünk, így kábé tudjuk, hol tartunk. Mint mondja, vannak nem hivatalos listák, ki melyik nyelvből perfekt, de elvileg ez nem kell, hogy előnyt jelentsen, legfeljebb akkor, ha több le nem fordított rész van egy műben.) Akik lecsökkenthetik a szöveg hosszát, rövidebb szótagszámú magyar szöveggel leírva ugyanazt, a gond ezzel csak az, hogy „le fog esni’ a képen látható színész szájáról, magyarázza. Ha viszont hasonló hosszúságú magyar szöveget írnak, az nem biztos, hogy időben belefér. Így ezeket a megoldásokat váltogatva kellett összerakni a jeleneteket.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? Összességében azt mondja, a tanulság, hogy tudni kell jól váltogatni a beszédtempót, és játszani azzal, hiszen a szinkronszínész nem hangoskönyvet olvas fel. Néha érthetően, de kvázi hadarni kell, majd le kell lassítani. „Ha megtanultunk szépen beszélni, utána már könnyen be tudom pörgetni ezeket felhasználva a szavaimat, és a következő alkalommal úgy lelassítani, hogy kijöjjön a színész szájára, ahogyan a képen beszél” – összegez.
League of Legends: Arcane
Mi volt benne a nehéz? Bence itt Silco szinkronhangja volt. Úgy választották ki, hogy a szinkronrendező kapott a szereplőről egy egyperces videót, amelyhez castingolt 2-3 embert hangtesztre, amelyek közül végül a Netflix kelet-közép-európai központja döntött mellette. A probléma az volt, hogy a mintavideó egy visszaemlékezés volt a főgonosz fiatalkorára, a történet nagy részében viszont egy Bencénél 15-20 évvel idősebb karakter hangját kell adni.
Hogy oldotta meg? Végig egy megugrandó feladat volt a mélyebb hangot hozni. Közelről, amikor lehetett, rárekesztve (a rekeszizmát erőteljesen használva, a levegőt ott tartva, a hangját kontrolláltan kipréselve) beszélt, sokkal több zöngével, azon sziszegős hangokat megtalálva, amelyek tudják mélyíteni az összképet.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? Ismerni kell a hangunk határait, és hogy mi mindent tudunk még belőle kihozni, ami több és más, magasabb, mélyebb a normális, kényelmes beszédnél attól függően, hogy egy jólelkű 18 éves srácot vagy egy Jafar-szintű gonoszt kell hozni – hangsúlyozza. „Fel kell ismerni, mik azok a technikák, gyújtópontok valamilyen beszédszervben – nazalitás, rekesz, torokszorítás, több vagy kevesebb levegő használata –, amellyel ez elérhető. Ezernél is több technikával módosíthatjuk a beszédhangunkat. Ezzel tisztában kell lenni, hogy gombnyomásra működjön, és minél jobban tükrözni tudjam, amit az eredetiben hallok.”
Ezt lehet akár tükör előtt próbálgatni, folyamatosan fejleszteni, kialakítva egy jó utánzóképességet. Akár internetről letöltött képekhez lehet társítani, szerintünk az illetőnek milyen hangja lehet. „Ha az ember tisztában van a saját hangjával és annak használatával, akkor azzal is el tud kezdeni kísérletezni, hogy mit tud még kihozni magából, ami nem a saját hangja, de nem torzít, mint egy rajzfilmben.” Tehát nem spongyabobosan beszél, hanem úgy, mint egy ember, de mégis más stílusban, magyarázza.
Török szappanopera rossz fordítással
Mi volt a nehézség? Egy török szappanoperában – de azt mondja, ez más hasonló produkciókra is jellemző – hat évadon és több száz részen át végig nagyon rossz volt az általuk megkapott szöveg, és azt csak kiindulópontként tudták használni. Valószínűleg a fordító nem beszélt törökül, ezért egy angol változatot ültethetett át magyarra, esetleg szimplán túl volt terhelve. Így néha elvesztek dolgok a fordításban, máskor 3 szótagos megszólalásra kaptak egy 8 szótagos magyar szöveget, vagy fordítva. Máskor értelmetlen, nem egyeztetett szószerkezeteket használt a szöveg, vagy kimaradt olyasmi, hogy mondjuk felnevet egy karakter a két tagmondat között.
Mit lehet ilyenkor tenni? Ha angolul van az eredeti, akkor könnyen össze tudják rakni az érthetetlen részeket, ha például török, az már nagyobb gond. Van, hogy vissza tudják küldeni a fordítónak a jelenetet, hogy írja újra, de sokszor erre nincs idő – mondja. Olyankor a szinkronrendezővel közösen, futtában megírják a magyar szöveget a felvétel előtt.
Mit tanulhat ebből egy pályakezdő? „Ez egy olyan láthatatlan munka, amiről nem feltétlen gondolja az ember, hogy dolga egy szinkronszínésznek. Kreatívnak is kell lenni, tudni kell jól magyarul, nem csak fel kell olvasni a szöveget, mert időnként annak nincs értelme” – summáz. Olyankor tudni kell, hogy egy magyar igének mi a vonzata, vagy azt, hova kell -ba, és hova -ban.
Bónusz kihívás: Olyan is megesett, hogy nem írtak meg egy megszólalást, mert csak a háttérben halkan, nem tisztán érthetően volt hallható, így imprózni kellett oda egy szöveget. A szituációban egy hotelszobát akart kivenni a szereplő, de elutasították, ám a következő 90 másodperces beszélgetéshez nem volt megírt szöveg, ezért rögtönözni kellett egy vitát. Itt is könnyebb angol vagy más, általuk értett eredetivel dolgozni, hiszen fel lehet tekerni azt a sávot annyira, hogy hallják legalább egy részét.
_______________
Telített a piac vagy nem?
A tudatosított beszédhang azoknak is hasznos, akik nem állnak mikrofon mögé, hiszen előadhatnak iskolában, munkahelyen vagy egy családi rendezvényen. A rövidesen induló Szinkronszínészet az alapoktól tanfolyam célja az is, hogy egyes mítoszokat és legendákat leromboljon a szinkron világával kapcsolatban, és egy reális képet adjon a szegmensről. A terület ugyanis egy egzotikus világ, mert egy nagyon pici szakma – hozzávetőleg 1500-an dolgozhatnak benne Magyarországon – ahhoz képest, hogy lényegében mindenki találkozik a produktumaikkal, magyarázza Penke Bence.
Ha valaki ezzel foglalkozna, az bár aligha lesz a 14 alkalmas kurzus utáni héten egy filmfőszereplő hangja, elindulhat ezen az úton, készíthet rajongói szinkront, vagy ha egy kontaktja már jelezte, hogy lát benne fantáziát, le tudja rövidíteni a kezdeti időszakot, amikor még azt keresi, hova nézzen, magyarázza előadónk. Ez a képzés irányba helyezi azokat, akik utána akár a garázsukban, akár kereskedelmi szinkronstúdióban dolgoznának, amihez megismernék az eszközöket és a lehetőségeket.
„A szakma egyszerre telített is és nem is. Valójában amiatt nehéz bekerülni, hogy nincs egy intézményesített és kijárt útja annak, hogy miként lesz valakiből szinkronszínész, hanem minden út egyedi, és kell a szerencse is, hogy mondjuk mikor csörgünk rá egy szinkronrendezőre vagy gyártásvezetőre” – osztja meg. „Megvan az esélye annak, hogy bekerüljön az ember, mert akik végigjárják a ranglétrát, előbb-utóbb kitörnének abból, hogy csak kis szerepeket csinálnak, magyarán kell az utánpótlás, aki kezdetnek megcsinálja az úgymond kis szerepeket. Évente ötven ember bekerülésére nincs szükség, ötére viszont van.”
(A borítókép hátterét fotózta: Jonathan Velasquez, Unsplash)