Létezik minden emberben ugyanúgy érvényes, univerzális kód? Mind jobban szeretjük Monet-t, mint egy fotót egy tavirózsás tóról? Létezik tudományterület, ami épp ezeket a kérdéseket kutatja: a neuroesztétikát érdemes közelebbről megismernie mindenkinek, akit a design, a reklám vagy az illusztráció világa vonz.
Az, hogy mi szép, önmagában könyvtárakat megtöltő esztétikai és filozófiai kérdés. Ismert például Immanuel Kant örökérvényű „szép az, ami érdek nélkül tetszik” gondolata, a szépséget nehéz nem szubjektív fogalomként értelmezni. Az viszont, hogy az agyunk például mitől termeli a boldogsághormonként is ismert dopamint vagy épp az endorfint, pontosan kutatható.
Technológiai kérdés
A tudósok először az 1990-es évek végén kezdték használni az fMRI-t (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) ingerekre reagáló agyi aktivitás tanulmányozására. Megnézték például, hogyan reagál az agy egy Rembrandt-tájképre és hogyan egy giccses, ugyanolyan tájegységeket ábrázoló képre: a remekmű dopaminhullámot váltott ki, míg egy átlagos képeslaptól gyakorlatilag semmi nem változott. Neuroesztétikai eszköz lehet még az fMRI-t kívül a légzésszám, a hőmérséklet, a szívverés vagy a bőrreakció mérése, de gyakran használnak szemkövető készülékeket is. A neuroesztétika másik információforrása lehet a szokványostól eltérően viselkedő agyak tanulmányozása, így az autizmussal vagy demenciával élő emberek reakcióinak vizsgálata.
Mit tudunk eddig?
- — Az agynak nincs olyan speciális része, mely az esztétikai érzékelésért lenne felelős. A „tetszés/nemtetszés” ugyanúgy alakul a művészet vagy a zene témájában, mint az ízekkel, emberi arcokkal, szagokkal és bármilyen, az érzékszervek által érzékelt tárgyakkal kapcsolatos „tetszés/nemtetszés”.
- — Az esztétikai ízlés az életcéljainktól is függ. Ahogyan az étel- vagy akár partnerválasztást is a személyes igényeink befolyásolják, úgy egy alkotás egyéni vonzerejét is az elvárásaink és vágyaink határozzák meg. Ugyanazt a számot érezhetjük például kellemesen hajtósnak, amikor aktívak akarunk lenni, de frusztrálónak is, ha épp pihenni szeretnénk.
- — A szépség mértéke mérhető. Minél jobban tetszik valami, annál erősebb a neuroreakció. Minden ember mást találhat szépnek, de szinte mindenkinek tetszik Michelangelo Pietàja. Michelangelo mellett Vermeerre, Mondrianra és Van Gogh-ra is tekinthetünk természetes idegtudósokként. Jóval az fMRI előtt intuitív módon azonosították, hogy az emberi agy hogyan reagál a szépségre, miben leli örömét.
- — A tapasztalat útján szerzett tudás újra és újra behozza ugyanazokat a reakciókat: az agyunk sokkal erősebben reagál egy képre, ha ismerjük annak értékét (hogy ezek történelmi, esztétikai vagy pénzügyi értékek, az mindegy).
- — Az emberi agy apró felismerések tűzijátékaként érzékeli a művészeti alkotásokat, ez pedig evolúciós következmény. Az emberek számára fontos, hogy ne csak az eredményeket értelmezze, hanem az afelé vezető lépéseket is. A rejtvényeket szeretjük szakaszosan, lépésenként megfejteni.
Törvények szerint huzalozva
Vilayanur Ramachandran idegtudós szerint az embereket általánosságban lenyűgöző képzőművészet univerzális esztétikai törvények alapján jön létre. A giccs ezzel szemben Ramachandran kutatásai alapján azért nem vált ki reakciót, mert csak leutánozza a remekműveket létrehozó törvényeket. A The Tell-Tale Brain: A Neuroscientist's Quest for What Makes Us Human című könyvében Ramachandran összesen kilenc általános, az evolúció során kialakult esztétikai törvényt azonosított.
1: Csoportosítás
A csoportosítás törvénye segített az őseinknek abban, hogy képesek legyenek egy egészben nem látható dolgot a látható töredékek alapján értelmezni. Ahhoz, hogy ki tudjanak szúrni egy jaguárt a fák lombjai között vagy egy nyulat a sűrű fűben, néhány különálló, csoportosítható színfolt alapján kellett kiegészíteniük a teljes képet (ez a szabály hasonlít a Gestalt-elvekhez. A csoportosítás ugyanúgy működik a képzőművészet, a design és a divat területén is, mint a nyúlvadászatnál: mikor azt mondjuk, a színek harmonizálnak a festményen, vagy a nadrág megy a pólóhoz, hasonló dolgokról beszélünk. Az azonos színű elemek csoportosítására edzett agyunk összefüggéseket, vizuálisan rímelő mintákat keres.
Nézzük csak meg Clemens Wenger osztrák művész Physics of Beauty című albumát, amit egy digitális projekt formájában jelentetett meg. A zenét hallgatva nem nehéz összekapcsolni azt a képernyőn látható alakzatokkal.
2: Kihozni a maximumot
Ezt a törvényt nem csak az ember követi. Tudósok megfigyelték, hogy a sirályfióka például az anyja csőrén lévő piros foltot bökdösi, mikor enni kér. Egy kísérlet során a fióka elé piros csíkokat tettek, amire a madár még erősebben kezdett bökdösni: több piros, több táplálék. Tárgyak tulajdonságait képesek vagyunk érzésekhez társítani. Minél erősebb (nagyobb, több, harsányabb, stb.) az a tulajdonság, az érzés is annál intenzívebbé válik. Ramachandran szerint Picasso a kubizmus létrejöttekor intuitív módon használta ezt a szabályt: a valós világ tárgyait a végletekig eltúlozta, majd geometriai formákra bontotta.
3: Kontraszt
A csoportosítás törvényéhez hasonlóan a kontraszt elve is az őseink igényei szerint alakult ki, segített megtaláln dolgokat a távolban és a sötétben. Míg a csoportosítás kiegészíti a hiányzó részeket és összeköti a hasonló elemeket, a kontraszt a háttérhez képest mutatja meg a keresett tárgyat vagy élőlényt. Egy zöld levelekből álló háttér előtt a táplálékot adó piros alma szinte vibrál, messziről is képesek vagyunk észrevenni. A művészetben ugyanezt a kontrasztot nem feltétlen csak a szín és a forma határozhatja meg. Kiadhatja például lágy és kemény vagy homályos és éles ellentéte is.
4: Felnagyított részletek
A tudatos figyelem korlátozott, nehezen összpontosítunk sokáig színekre, formákra vagy textúrákra. Emiatt fordul elő, hogy elsőre sokkal jobban esik befogadni egy vázlatos képet, mint egy óriási, részletes elemekkel teli festményt. A 20. század elején dolgozó modernista művészek pszichiátriai klinikákon kezdték tanulmányozni a betegek rajzait. Látták, hogyan lehet egy-egy tulajdonságot kiemelni, majd hangsúlyozni. Kandinszkij megfestette az első absztrakt akvarellt, Klee pedig színes négyzetekből és primitív sziluettekből álló képeiről vált híressé. A minimális részletekből is könnyen felismerhető design ugyanezt a szabályt használja ki. A Minimal Movie Posters régi Tumblr-oldalán például sok ilyen, kiemelt részleteket felnagyító munkát találtok.
Egy ágyneműket forgalmazó cég, a svéd SOVA is ezt a módszert használta, amikor az amerikai elnökválasztás idején indított egy kampányt „Készülj az álmatlan éjszakákra” headline-nal. A Garbergs ügynökség egy olyan ember portréját alkotta meg, akit nem nehéz felismeni úgy sem, hogy csak a haja és a nyakkendője árulja el, kiről van szó.
5: A rejtélyes izgalmas
Ez az elv azzal az örömmel függ össze, amit egy rejtvény megfejtése után érzünk. Mikor egy képet figyelünk, az agyunk apró darabokban fogadja be a sokféle vizuális információt. A kérdés, amire ilyenkor a választ keressük, minden esetben ugyanaz: mi lehet ez? A találgatást és a felismerést is örömmel díjazza az agyunk: a több találgatás több örömhöz vezet, ami végül nagyobb katarzist jelenthet. Például egy erdő, ami Monet színes foltjaiból áll össze, jóval rejtélyesebb, mint egy egyszerű körvonalakkal ábrázolt tájkép: a nézegetése ezért nagyobb örömmel jár. Ugyanígy az átlátszó szövettel takart festett test rejtélyesebb, több megfejteni valót tartogat, mint egy teljesen meztelenül ábrázolt alak.
6: Ami nem véletlen, gyanús
A nagyobb térben tervezetten, kiszámítottan elhelyezett tárgyak gyanút keltenek. Annak az esélye, hogy a természetben két ugyanolyan virággal találkozunk két ugyanolyan fa előtt ugyanabban a távolságban, szinte nulla. Az agy ilyenkor kérdésekkel tesz fel: mi az, amit lát, és miért így néz ki? Egy képet például, amin emberek szimmetrikusan állnak egyenlő távolságban egy középpont körül, elsőre veszélyesnek érzékelünk – épp ezért arra késztet, hogy jobban figyeljünk rá. Wes Anderson nagytotálban mutatott kompozíciói például híresek a mesterséges hangulatot keltő, precízen kiszámított, geometrikus és szimmetrikus elrendezéseiről.
7: Rend a lelke
Az agyunk amellett, hogy örömmel jutalmazza a rejtvények megfejtését, kedveli a kiszámíthatóságot és a ritmust is. Elsőre ellentmondásos lehet, hogy egyszerre szeretünk pörögni rejtvényeken és tálcán nyújtott megfejtéseket kapni, mégis mindkét szabály működik. Az egyensúly eltalálásra nincsen kész recept, az ideális művészi kompozíció minden alkalommal új.
8: Szimmetria
A szimmetria kedvelése szintén evolúciós következmény. Szeretjük, ami szimmetrikus, mert fontos információt közvetít. Az alma, ha megrohadt, már nem kerek. A fa, amelyiknek letörtek ágai, lehet instabil és veszélyes. Egy szempár, fülpár és a páros végtagok felismerése azt jelenti, élőlénnyel találkozunk, aki lehet barát, ellenség vagy zsákmány – és mivel megvan mindene, nem deformált a teste, valószínűleg nem is beteg. Tehát míg a nagyobb térben szimmetrikusan látható dolgok gyanút keltenek, egy-egy konkrét tárgy vagy élőlény szimmetriája örömet okoz.
9: Metafora
A vizuális metaforák a fent leírt folyamatokat segítik: örömet okoznak megfejtés közben. Például egy friss paradicsomként ábrázolt ketchupos doboz reklámja azt az érzetet kelti, hogy a ketchup friss paradicsomból készült és így egészséges.
Egy másik jó példa a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány arculata, amit a Pentagram tervezett. Ez a Moholy-Nagy által használt fotogram-technikán alapul, aminek során egy tárgyat fotópapírra helyezünk, majd megvilágítjuk. Az alábbi betűképet nézve egyből egy olyan emberre asszociálunk, aki fotótechnikákkal kísérletezett.