Mostanában sok alkotó teszi közzé saját művészeti hitvallását, de a gyakorlat korántsem új. A nagy művészeti mozgalmak alapítói gyakran foglalták össze céljaikat és értékeiket manifesto (manifesztó, manifesztum, kiáltvány) formájában, több ismert gondolat pedig a mai napig releváns maradt. Ahhoz, hogy megválaszoljunk néhány kérdést kreatív alkotófolyamatokkal kapcsolatban – hogyan érdemes a művészettörténethez viszonyulni, honnan lehet tipikusan inspirációt meríteni és mit várhatunk egy-egy kreatív terméktől – megnéztük a dadaisták, Lucio Fontana, Guy Debora, Marina Abramović, illetve Lars von Trier és Thomas Vinterberg manifesztóit.
A dadaisták // Tristan Tzara
A dadaisták háborúellenes, avantgarde mozgalma az első világháború után alakult. Csoportjuk különböző nemzetek képviselőiből állt és a semleges Svájcban jött össze. A dadaizmus legismertebb képviselői a költő Richard Hülzenbeck, Hugo Ball és Tristan Tzara; a képzőművész Hans Arp, Max Ernst, Raoul Hausmann, Hanna Höch és Marcel Janko; illetve a fotós Man Ray. A dadaisták csináltak színházat, írtak verseket, de készítettek kollázsokat és absztrakt festményeket is. Nagyra értékelték a spontaneitást, ami szerintük megszabadítja a kreativitást a racionális, logikus gondolkodásmódtól. A dada emellett igencsak szerette a kiáltványokat: a mozgalom több manifesztóval állt elő, mint bármilyen más művészeti alkotással.
Az egyik fő dadaista manifesztót Tristan Tzara írta 1918 decemberében. Nála jelent meg először, hogy a dada valójában újfajta gondolkodásmódot jelent. Maga a szó Tzara szerint nem jelent semmit, így szimbolizálhatja a lehető legegyszerűbb hozzáállást a minket körülvevő valósághoz. A kiáltványban a dadaisták megkülönböztetik magukat az őket megelőző avantgarde mozgalmaktól – így az expresszionizmustól és a szimbolistáktól, – illetve újraértelmezik a versalkotást a halandzsanyelvű, hangzavaros, szimultán hangverseikkel.
A dadaisták szinte mindenkire hatással voltak. Utánuk terjedt el mindenféle abszurdra építő, naivitást kultiváló, előzetes és mechanikus gondolkodást elutasító hozzáállás, többek között a szürrealizmus és a posztmodern is. A futuristák és az olyan abszurd drámaírók szintén sokat kölcsönöztek Tzaráéktól, mint Samuel Beckett vagy Eugene Ionesco.
A dadaista manifesztó lényege:
1. Bízz a random-faktorban! Tzara kiáltványa szerint az irracionális igazabb a racionálisnál, a túlzott ésszerűség és célorientált gondolkodás pedig elidegenítően hat: olyan dolgokhoz vezethet, mint a háború vagy a társadalmi egyenlőtlenségek.
2. Keresd meg a naiv oldalad! A „dada” szó Tzara szerint olyan, mint egy baba gügyögése: egyszerre jelenthet mindent és semmit. Mikor az igazságot keresték, a dadaisták a gyerekes, a primitív, az egyszerű és az amatőr felé fordultak.
3. Engedd a haragod beépülni a kreatív folyamataidba! A dadaisták az elégedetlenséget és a tiltakozást kreatív alkotóerőként élték meg. Szerintük a komformisták semmi újat nem képesek alkotni.
Fehér kiáltvány // Lucio Fontana
Fontana olasz avantgarde képzőművész, 1899-től 1968-ig élt. Ellenállt a konzervatív irányzatoknak és az intézményesült művészetnek. Keverte a festészet és a szobrászat eszközeit, lyuggatott vásznakkal dolgozott, megsértve ezzel a felület korábban sérthetetlen, majdnem szent státuszát.
Az 1946-os Fehér kiáltványban amellett érvel, hogy az emberi nem számára a művészet elsősorban és alapvetően: elemző folyamat. Fontana szerint a világ művészetének története egyenlő minden tudás és az igazság keresésének történetével. 20. században a tudomány vált vezető elvvé, ami nem absztrakt eszményeken, hanem tapasztalaton és kísérletezésen alapszik – ezért Fontana szerint a művészetnek is meg kell változnia. Sokkal konkrétabbá és dinamkusabbá kell válnia, beépítve a tudomány igazságait is.
„Úgy képzelem, a valódi szintézis fizikai elemekből áll: színekből, hangokból, mozgásból, időből és térből, közös, fizikai és mentális egységben.” Fontana szerint hogyha a természeti formák felé fordulunk, közelebb kerülhetünk ehhez a szintézishez.
A Fontana-féle manifesztó lényege:
1. Mosd el a műfajok közötti határokat! A művészeti formák és csatornák rég nem egymástól független szigetként léteznek, állhatnak háromdimenziós kapcsolatban is.
2. Bízz a megérzéseidben! A 20. század egyik legfontosabb tudományos felfedezése a tudatalatti. Sokkal több kreativitás lehet bennünk, mint amit a tudatos énünk ismer.
3. Kövesd a tudományos felfedezéseket! Ahhoz, hogy elérj a saját közegedhez, vagyis azokhoz, akik alapvetően a tudomány által meghatározott korban nőttek fel, a művészeted közelebb kell hozni hozzájuk: gondolkozz megfogható projektekben, támaszkodj az érzékszervekkel tapasztalható élményekre és dolgozz tudományos megállapításokkal!
A Fehér kiáltvány eredeti borítója
A spektákulum társadalma // Guy Debord
A spektákulum társadalma (The Society of Spectacle) 1967-es tanulmány, ami a Szituacionista Internacionálé (Situationist International – SI) fő gondolatait vázolja fel. A szituacionisták baloldali mozgalmát a hatvanas évek diákmozgalmaival kötik össze, követői elutasították a kapitalizmust és a fogyasztói társadalom működését. Az SI manifesztó írója Guy Debord, a csoport vezetője. A spektákulum társadalma két fontos kifejezésnek ad új jelentést: a látványnak (spektákulum) és a helyzetnek (szituáció):
• a „látvány” olyan dolgokat ír le, ami elidegeníti az egyéneket a saját életüktől: ilyen a reklámipar, a kereskedelmi célokra felhasznált művészet, a választások és mindenféle tartalom, amit fogyasztunk
• a „helyzet” azt a módszert írja le, amivel az emberek visszaszerezhetik az irányítást és jobban megérthetik a saját vágyaikat (ide tartozik mindenféle, amit ma tudatos gondolkodásként foglalnánk össze)
Miután kiadta könyvét, Guy Debord filmet is forgatott a témában. Ebben főleg épületekről, gyári munkásokról, divatfotózásokról és vetítésekről láthatunk felvételeket – olyan szövegek mellett, minthogy „mindez csupán illúzió, a valóság a díszletek mögött rejtőzik”. Az SI hatott a street artra, az urbanista művészetre és néhány punk irányzatra is. Malcolm McLaren, aki többek között a Sex Pistols menedzsere volt, például erősen támaszkodott a szituacionisták szemléleteire.
A szituacionista manifesztó lényege:
1. Sodródj! A dérive (vagyis sodródás) urbanista kísérlet, ami hatott a parkour és a street art mozgalmakra is. Improvizálj, tegyél valami meglepőt, juss be elérhetetlennek tűnő terekbe!
2. Legyél gyakorlatias, de követeld a lehetetlent! Ha kényelmesen érzed magad, akkor a társadalmi elvárásoknak megfelelően élsz – nem fogsz tudni előretörni vagy változtatni. Mozdulj, ne félj kilépni a komfortzónádból!
3. Szerezd vissza a gondolataidat! A fogyasztói társadalom abba a hitbe ringathat, hogy minden elérhető – de valójában csak képeket nézel egy képernyőn. Nevesd ki ezt az illúziót, lásd meg benne az abszurditást és szerezd vissza a kontrollt!
Dogma 95 // Lars von Trier and Thomas Vinterberg
1995-ben Lars von Trier és Thomas Vinterberg filmrendezők a Dogma 95 kiáltványban fogalmazták meg, szerintük hogyan kellene mozit csinálni. A manifesztó egyszerre reagált a tömeggyártásra (például Hollywood) és a szerzői művészfilmekre (például francia újhullám) is. Trier és Vinterberg nem értett egyet azzal, hogy a filmrendezők szinte kultikus státuszba is emelkedhettek. Amellett érveltek, hogy a mozi nem látszat, és nem is dolga illúzióval tömni a nézők fejét. A Dogma 95 tíz pontban gyűjtötte össze, mi a mozi feladata – erre a mozgalmat követő rendezőknek fel is kellett esküdniük. A dogma elveit követő filmeket például valós helyszíneken kell felvenni, a kellékek csak helyben találhatóak lehetnek és a színészeket is abban a ruhában kell felvenni, amiben a forgatásra érkeztek. A gyilkosságok leforgatása tiltott, hiszen azt csak hamis eszközökkel lehet eljátszani.
A dogma szellemében több, mint 250 filmet forgattak, például: Idióták (Idiots, Trier), Olasz nyelv kezdőkek (Italian for Beginners, Lone Scherfig), Nyitott szívek (Open Hearts, Suzanne Bier). Ha egy film teljesítette a dogma feltételeit, még oklevelet is kapott Trier és Vinterberg aláírásával.
A Dogma-manifesztó lényege:
1. Legyél őszinte! A Dogma 95 szerzői hittek abban, hogy a művész személyes ambíciói nem nyomhatják el az alkotás folyamatát és az készülő munkát. Az elkészült mű a művész neve vagy státusza nélkül, önmagában is értékes.
2. Támaszkodj dokumentarista anyagra! Az élet érdekesebb, mint bármilyen kitalált történet.
3. Fordítsd a figyelmed a karakterekre és a cselekményre, ne a technikai megoldásokra!
„Dogma 95 oklevél” Suzanne Beer Nyitott szívek című filmjének. Forrás: Wikipedia
Egy művész élete // Marina Abramović
A performansz nagymamájának is nevezett Abramović első munkái a hetvenes években jelentek meg, mikor a performanszművészet még nem volt sem elismert, sem elfogadott irányzat. Abramović elsősorban saját testével dolgozik, annak határait keresi. Egyik legismertebb munkája az 1974-es Ritmus 0: itt 72 tárgyat tett maga elé, a közönség pedig bármit megtehetett a testével ezeket az eszközöket használva. Abramović így a passzív testtel szembeni agresszió mértékét kutatta.
2011-ben megfogalmazott kiáltványa szerint egy művész esetében lehetetlen elválasztani egymástól munkát és életet. A manifesztó szövege rövid, versszerű és néhány könnyen elkülöníthető részből áll a művész életének szabályaitól az élet szeretetéhez, a szenvedéshez, a csöndhöz és a halálhoz való viszonyokig.
Egy Abramović-féle manifesztó lényege:
1. Alkosd meg a saját nyelvezeted! Minden művész egyedi szimbólumrendszerrel dolgozik, mivel munkája az életére, egyéni mítoszaira reflektál.
2. Ne keverd össze a depressziót a katarzissal! A szenvedés segítheti egy művészt abban, hogy őszinte legyen, de a folytonos szenvedés káros.
3. Hagyj időt a szemlélődésre! Fontos, hogy egy művész néha egyedül lehessen és megfigyelje maga körül a világot. Abramović tanácsai szerint: nézz vízeséseket, kitörő vulkánokat, gyors folyókat, csillagokat az éjszakai égbolton.
