ÉLŐ, ONLINE KURZUS
12 ALKALOM
GYEREKKÖNYVÍRÁS
Harcos Bálint
közel 30 éve publikáló költő, író15+ gyerekkönyv szerzője
HAMAROSAN

Hetedhétországon is túl van egy mesés világ, ami csak arra vár, hogy elmeséld a történetét – találj rá a gyermekek nyelvére, és tarts a kezedben a képzés végére egy ámulatba ejtő kéziratot!
A gyerekkönyvírás kurzuson megtanulsz klasszikus és modern narratívák mentén ritmikus történetet tervezni, és megmutatjuk, miként írj dialógust és mutasd be érzékenyen akár a nehezebb témákat is. Emellett tippeket adunk, hogyan kapcsold össze a szöveget és az illusztrációkat, és útmutatást kapsz ahhoz is, hogy sikerrel teljesítsd a kiadói próbatételt.
Kelts feszültséget már az első mondatoddal, és vezesd kézen fogva a kis olvasókat az Óperenciás tengeren is túlra!
Kelts feszültséget már az első mondatoddal, és vezesd kézen fogva a kis olvasókat az Óperenciás tengeren is túlra!

HARCOS BÁLINT
KÖZEL 30 ÉVE PUBLIKÁLÓ KÖLTŐ, ÍRÓ15+ GYEREKKÖNYV SZERZŐJE
10 éve publikálta az első önálló gyerekkönyvét, azóta számos antológiába beválogatták a meséit.
A 2018-ban megjelent A boszorkánycica az év, majd az évtized gyerekkönyve lett.
3 felnőtteknek szóló kötetet, illetve a Pagony Kiadónál 18 gyerekkönyvet (verses mese, regény, lapozó, mesegyűjtemény) adott ki.
A Szofi-sorozat 7 könyve megjelent kínaiul, egy mesegyűjteménye pedig a 2025-ös Prágai Nemzetközi Könyvvásáron debütál cseh nyelven.
4 meséjéből színházi és zenei előadások, egy meséjéből klasszikus szimfonikus zenekarra írt mesejáték, illetve több könyvéből hangoskönyv is készült.
Minden évben olyan nemzetközi és magyar városok könyvfesztiváljainak vendége, mint Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Pécs, Prága vagy Sepsiszentgyörgy.
Kinek ajánljuk a kurzust?
Leendő és kezdő gyerekkönyvíróknak
Ha betűkbe öntenéd az ötleteidet, és megtanulnád alkalmazni a gyerekirodalom sajátosságait, meseíró tanfolyamunkon megmutatjuk, hogyan építs csavaros cselekményt. Emellett tippeket adunk a hiteles korosztályi nyelvezet és hangnem megtalálásához is.Akik különleges alkalomra írnának mesét
Ha megihletett egy lurkó elejtett mondata, és a sztorival meglepnéd egy ismerősödet, felvértezünk az eszköztárral, amivel történetet szőhetsz az inspirációdból. Segítünk, hogy a személyes élményből is szerethető, de strukturált művet írhass.Felnőtteknek író szerzőknek
Ha új vizekre eveznél szerzőként, és biztosítanád a megfelelő menetszelet, gyerekkönyvírás kurzusunkon útmutatót kapsz a szövegalkotáshoz. Lehetőséget adunk a kísérletezéshez egy játékosabb, érzékenyebb regiszterben, hogy rátalálj az új írói hangodra.program
Bevezetés a gyerekkönyvírásba
- Mi számít gyerekkönyvnek?
- Kinek és hogyan írjunk? (korcsoportok, kiadói ajánlások)
- A gyerekkönyvek típusai, műfajai és formái
- Versben vagy prózában írjak?
Kreatív gondolkodás: inspiráció, vízió, ötlet
- Mi vagy ki inspirálhat egy gyerekkönyvet?
- Egy fordulat mint történetötlet
- Egy karakterjegy mint kiindulópont
- Nyelvi vízió: egy cím, név, sor vagy mondat ereje
A történet: szerkezet és dramaturgia
- Témák és toposzok az irodalomban
- Népmesék, klasszikus és modern mesék hatása
- Toposzok és konvenciók (hármas tagolás, a hős útja, segítők)
- Konfliktusok és megoldások
- Történetvázlat készítése
Karakterépítés: a szereplők megalkotása és kibontása
- Hiteles és szerethető főhős(ök)
- A mellékszereplők funkciója és dinamikája
- A szereplők kapcsolati hálója
- Karakterfejlődés vagy állandóság?
- A következetesség elve
Nyelvezet és stílus a gyermekkönyvekben
- Életkornak megfelelő nyelvezet
- Szókincs, mondatszerkesztés, ritmus
- Hangnem és narratíva
A dialógusalkotás folyamata
- Életszerű és hiteles párbeszédek
- A világba illeszkedő dialógusok
- A karakterek személyiségének tükrözése a beszédmódban
A figyelem megragadása és fenntartása
- Az első mondat és a kezdés szerepe
- Feszültségkeltés, érdeklődés fenntartása
- Tempó és ritmus dinamikája
Ritmus és hangzás: könyv és hangoskönyv
- A verses mesék sajátosságai
- Rímek, ritmusképletek
- Mondatritmus, ismétlés
- Hangoskönyv: intonáció és előadásmód
A nehéz és az érzékeny témák
- Hogyan beszéljünk a gyerekeknek nehéz témákról (gyász, válás, bántalmazás)?
- Felnőtt- és gyerekperspektíva
- A segítőkönyvek szerepe
Illusztráció és könyvtervezés
- A képek szerepe
- Az író és az illusztrátor együttműködése
- A szöveg és a vizualitás összehangolása
Megjelenés könyvkiadónál, magánkiadás, szerzői jogok
- A kézirat útja a kiadóig
- Kiadás: könyvkiadó vs. önkiadás
- Jogvédelem és szerzői jogok
Összefoglalás, kurzuszárás
- Továbblépés a publikáció felé
- Kérdezz-felelek és szakmai visszajelzések
A TELJES PROGRAM MEGJELENÍTÉSE
A kurzus után
A hangnem megtalálása
A mesehősök a próbákon keresztül csiszolják a készségeiket, gyerekkönyvírás kurzusunk házi feladatai után pedig te is készen állsz majd, hogy a saját szerzői hangodat könnyedén ötvözd a célközönséged nyelvi és kognitív sajátosságaival.Történetalkotás
Küldd kalandra a főhősödet egy általad alkotott, emlékezetes világban! A meseíró tanfolyam után hiteles karakterprofilok és egy fordulatos storyboard lapul majd a tarisznyádban, és képes leszel pörgős dialógusokat írni.A sztori utóélete
Ha itt a történet vége, fuss a kiadóhoz véle! Az alkalmakat követően könnyedén szerkeszted a szöveged, készen állsz majd a szerzői pitch-re és pályázásokra, és egy bemutatóverziód is lesz a kéziratodból.HALLGATÓI VISSZAJELZÉSEK
Apró-Floszberger Dorka
„Nagyon részletes tananyag, rengeteg elméleti tudással, amely segíti az írást és annak gyakorlati megvalósítását! Emellett a sok példa és a személyes tapasztalat is rengeteget nyújtott. A leadott szövegekre alapos kiértékelést és segítő javaslatokat kaptunk, amelyekkel tényleg előrehaladhatunk. Most már van mi alapján elindulnom és fejlődnöm a kreatív írásban!”
Bittner Mónika
„Szeretném megosztani a tapasztalataimat a Gyerekkönyvírás kurzusról, mert ritka az ilyen színvonalas képzés. A tananyag tartalmilag kifogástalan és rendkívül alapos volt, Harcos Bálint magával ragadó előadásmódja, egyedi humora pedig külön színt vitt az órákba. Ha három szóban kellene összefoglalni a kurzust: minden várakozásomat felülmúlta.”
Dabney-Fekete Ilona
„A tananyag logikusan felépített, jól strukturált volt, ami nagyban segítette a megértést. Különösen értékesnek találtam a gyermekkönyvírás sajátos gondolkodásmódjáról szóló részeket – sokat jelentett megtanulni „gyerekké hangolni” a szemléletünket. Szívből ajánlom mindenkinek, aki magas színvonalú, szakmailag megalapozott képzésen szeretne részt venni.”
Gengeliczki Emese
„Véleményem szerint ez a kurzus egy hiánypótló program a magyar felületeken. Bálint hiteles, jól kommunikáló szakember, aki jól tudta használni az online teret. Széles körű irodalmi áttekintést kaptunk, hasznos, praktikus eligazításokkal. Egyértelműen ajánlani tudom a kurzust mindenkinek, aki a gyerekkönyvek világát szeretné alaposabban megismerni!”
Hegedűs Edina „Teljes amatőrként vágtam bele a képzésbe. Az előadó rengeteg információt adott, amire korábban nem is gondoltam, és ebből kifolyólag ötleteket is. Kiemelném, hogy Bálint saját műveinek bemutatása, a személyes háttérismeret megosztása olyan pluszt adott a kurzushoz, amire szerintem sokan nem számítottak, és amelyekből ugyancsak lehet tanulni, hibákat elkerülni.”
Menyházi Regina „A kurzus kiváló alapot adott ahhoz, hogy a korábbi kéziratom mostanra kifinomultabbá váljon, és már van bátorságom néhány kiadót is megkeresni. Az előadó felkészült és alapos volt, a kapott tudás rendkívül értékes és hasznos.”
GYEREKKÖNYVÍRÁS
TUDD MEG AZ ÁRAT!
A kurzussal, a részvételi díjjal és az aktuális promóciókkal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért, kérjük, regisztrálj!
SKVOT - ISKOLA KREATÍVOKNAK A kurzussal és a részvételi díjjal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért, kérjük, regisztrálj.





