Bármennyire magas valakinek az érzelmi intelligenciája, lesznek olyan helyzetek, amik zavarják, a művészetterápia viszont a nehezen elérhető lelki dolgokat is a felszínre hozhatja, erről beszélt a SKVOT Magnak Takács Dalma művészetterapeuta és autogén tréning relaxációvezető, a Safespace Műhely alapítója. Művészetterápia kurzusunk előadója kifejtette azt is, mire használhatják az eszköztárat a pedagógusok vagy éppen a zenészek, illetve hogy miként kezeli, ha egy csoporttagjánál komoly traumára derül fény.
Mi pontosan a művészetterápia, és kik használják?
Ha azt mondjuk, hogy művészetterápia, a többség általában a képzőművészet-terápiára gondol, amibe beletartozik a festés, a rajz, a gyurmázás, vagy akár a szobrászat, a kerámia és a kollázs is. Ha ernyőfogalomként nézzük, akkor idesorolandó az irodalomterápia, a zeneterápia és a mozgás-, illetve táncterápia is. A mi kurzusunk képzőművészet-fókuszú lesz, de a többi műfaj is kap egy-egy alkalmat. Egyébként iskolánként eltérő, hol oktatják egyben és külön. A gyökerük ugyanaz, de a rájuk épülő technikákban nagy lehet a különbség – van is például külön zeneterápiás egyetemi képzés. Ami magát a módszert illeti, röviden úgy fogalmaznám meg, hogy a verbálisan nehezen elérhető, tudattalan folyamatokat segít felszínre hozni kreatív tevékenységek segítségével.
Van, hogy valamit könnyebb lefesteni, megkollázsolni, kigyurmázni, mintsem elmondani, és így válik aztán megfogalmazhatóvá, feldolgozhatóvá az adott téma.
Fontos még, hogy ezek az ülések általában csoportban zajlanak, és a személyiségfejlődésre legalább akkora hatással lehet a többiek jelenléte, mint maga a módszer. Ezért is kap ennyi szerepet a kurzusomban a csoportdinamika. Kérdezted azt is, kik alkalmazhatják. Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy maguk a művészetterapeuták, de nagyon sokszor épül be a tudás pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok eszköztárába is. A módszert világszerte alkalmazzák klasszikus önismereti technikaként, de pszichiátriákon, palliatív ellátásban, agyi sérülések esetén, speciális nevelési igényű gyerekek készségfejlesztésében, onkológián is, ugyanakkor fontos látni, hogy a magyar képzési rendszerben nem helyettesíti a pszichoterápiát, maximum annak kiegészítése lehet. A célcsoport tehát nagyban függ a saját képesítésünktől.
(Forrás: Slez)
A résztvevőknek mennyire van szüksége jó kézügyességre?
Semennyire. Sokan tartanak ettől, de a részvételhez nem kell művészeti előképzettség, jó kézügyesség, precizitás, sőt igazából kreatív vagy művészeti affinitás sem. Az alkotás itt ugyanis eszköz és nem cél.
Itt az a cél, hogy a bennünk lévő legintuitívabb állapotot hívjuk elő, valamint rá tudjunk nézni arra, hogy az alkotás és a csoport hatására megjelenő érzéseink mit üzenhetnek a mindennapi működésünkről, félelmeinkről, énerőinkről, kapcsolati dinamikáinkról. Az alkotás során nagyon sokszor megmutatkoznak olyan elakadások, amikről aztán kiderül, hogy az élet más területeit is áthatják. Mondok egy gyakori példát: ha valaki megszokta, hogy jól kell teljesítenie, és egy perfekcionista munkakörnyezetben kell helytállnia, akkor nagyon izgalmas lesz megfigyelni, hogy viszonyul a saját képe tökéletlenségéhez, a többiek alkotásához, egy rossz helyre kifolyt festékhez vagy épp az időlimithez. A művészetterápia során felmerülő örömök vagy épp bosszankodások kiváló beszélgetésindítók arra vonatkozóan, hogy állunk elengedéssel, az elég jóval a tökéletes helyett. Tulajdonképpen az alkotást egyfajta metaforaként használjuk ezekben a helyzetekben.
Ez akkor egyfajta jégtörőként funkcionál?
A klasszikus művészetterápiás szemléletmódban valójában csak beszélgetésindító az alkotás. Maximum 30-40 percet tesz ki a 3 órás programból, ezt követően pedig már jön is a reflexiós és megosztó kör. Én ezen a téren szeretek kicsit szakítani a hagyományokkal, és sokszor kísérletezem azzal, milyen egyéb módokon alkalmazható a kreatív tevékenység.
A művészetterápiás ülésen elsősorban az önismereti funkcióval dolgozunk, ami sokszor a konfrontációból vagy a kényelmetlen, nehéz érzésekből csírázik ki, de engem személy szerint nagyon érdekel a művészet stresszoldó hatása is, az, hogy miként használhatjuk az énerőink erősítésére, a szorongás csökkentésére. De azt gondolom, ahányan vagyunk művészetterapeuták, annyiféleképpen gondolkodunk erről, és ez nem is baj. Szerintem klassz dolog, hogy mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus formát.
Az említett konfrontáció az eltemetett érzéseinkre vonatkozik?
Nem mindig eltemetettek, gyakran nagyon is tisztában van velük a résztvevő, csak épp felszínre jön, újra foglalkoztatja őt az adott téma. Vagy szimplán csak szüksége van rá, hogy bizonyos érzéseket újra és újra kicsatornázzon, rájuk nézzen, megvizsgálhassa, hányadán is áll velük. Egy ülés során rengeteg különböző érzés merülhet fel, képtelenség lenne felsorolni mindet. Csak hogy néhány példát említsek, szoktunk azzal dolgozni, hogy milyen viszonyt ápolunk az alkotásunkkal, mi tetszik rajta és mi nem, hogy hogy viszonyulunk a csoport többi tagjához, kivel kapcsolódunk könnyen és kivel kevésbé.
Vagy akár azzal is, hogy milyen érzést kelt bennünk az, hogy a másik személy alkotása jobban vagy épp rosszabbul sikerült, mint a miénk. Az alkotásban és a csoportban is megjelenhet a projekció, az indulatáttétel rengeteg formája, és ezek sokszor kényelmetlenek elsőre, de óriási önismereti lehetőség rejlik bennük. Az ugyanis, ahogyan egy ilyen pici közösségben működik, bizonyos szempontból lemodellezi azt, ahogyan a társadalomban működünk.
Az, hogy megfelelési kényszerrel küzdök a baráti körömben, és állandóan konfrontálódom az olyan típusú emberekkel, mint az anyám, előbb-utóbb a csoportban is meg fog jelenni. Viszont ez egy védett és biztonságos tér, úgy is hívják, hogy majdnem tér.
Hogyhogy majdnem?
A művészetterápiás csoport olyan, mint a társadalom miniatűrizált mása. Előbb-utóbb megjelennek benne azok a mintáink, amiket a mindennapjainkban követünk és előállítunk, hasonló dinamikákat fogunk megélni, mint amik előrevisznek, vagy épp hátráltatnak bennünket. Ám ezúttal mindez egy védett, biztonságos környezetben történik meg, ahol lehetőségünk lesz megvizsgálni, korrigálni azokat. Ezért is kulcsfontosságú, hogy a csoportvezető alaposan átlássa a csoportdinamikai tényezőket: ideális esetben a jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy a nehéz érzések, konfrontációk kifejeződhessenek, ugyanakkor struktúrát kapjanak, és ne váljanak destruktívvá.
Mennyire kell érettnek, önreflektívnek és erős érzelmi intelligenciával rendelkező személyiségnek lennie annak, aki ezen részt vesz, hogy jól tudja kezelni az ilyesmit?
Egyrészről azt gondolom, részben az is a cél, hogy ezt gyakoroljuk és fejlesszük, másrészről, visszatérő vitát képez a művészetterápiás közösségben, hogy érdemes-e megszűrni a csoport összetételét, dönteni arról, kit engedünk be és kit nem. Én szoktam tartani egy első körös interjút. Egyrészt azért, mert szeretem tudni, milyen típusú személyiségekkel dolgozom majd együtt, másrészt felelős vagyok minden tagért, aki jön hozzám. Ha azt érzem, valaki túl instabil a részvételhez, és se ő, se a csoport többi tagja nem tudna profitálni a jelenlétéből, inkább továbbirányítom egy nálam kompetensebb szakemberhez vagy más típusú csoporthoz.
Ugyanakkor az is fontos látni, hogy bármennyire magas valakinek az érzelmi intelligenciája, lesznek olyan helyzetek, amik triggerelni és zavarni fogják, ez teljesen természetes. Ideális esetben pont abban segít a csoport, hogy ezeket biztonságos keretek között megdolgozhassuk.
Mik a módszer határai, mire nem alkalmas már?
A művészetterápia önmagában Magyarországon – mert máshol eltérő a képesítés – nem helyettesíti a pszichoterápiát, viszont nagyon sokszor használják annak kiegészítéseként. Aki szeretné fejleszteni az önismeretét, a szociális képességeit, a rezilienciaszintjét, annak általában nagyon klassz. Ha valaki összetettebb problémával küzd, viszont jár egyéni terápiás folyamatba, akkor is nagyon jól jöhet kiegészítésként a csoport. Ugyanakkor, nálunk az első számú cél a prevenció, nem pedig a krízisintervenció. Egy akut krízisnél, ami egyértelműen pszichiáteri vagy pszichoterápiás segítséget igényel, nem a művészetterápiát javasolnám első számú megoldásként.
Utána lehet ez egy kiegészítő?
Igen, és nagyon sok pszichiátrián vannak is művészetterápiás foglalkozások, csak az ott kezeltekkel emellett egy teljes csapat dolgozik, akik minden irányból meg tudják támogatni az illető stabilizálódását.
Takács Dalma egy olyan terápiás és kreatív közösségi teret vezet, ahol 25 segítő szakember dolgozik együtt egyéni és csoportos formában. Emellett rendszeresen tart workshopokat és csoportokat önismeret, stressz- és szorongáskezelés, énkép, szexualitás, egzisztenciális kérdések, valamint érzelemkezelés témában, illetve több lapnak is állandó szerzője.
Volt már olyan, hogy valakinél felszínre került mondjuk az, hogy neki egyébként komoly traumája volt?
Persze, számtalanszor, és ez megint csak oda tartozik, amiről korábban beszéltünk már: hogy miért elképesztően fontos, hogy a csoportvezető fel legyen keszülve az összetettebb csoportdinamikai kihívásokra is. Egy ilyen helyzet ugyanis nem csak az egyént, de a teljes csapatot megbolygatja, és fontos, hogy a megfelelő érzékenységgel, jelenléttel tudjuk ezt kezelni.
Emellett azt is fontos látni, hogy traumája szinte mindenkinek van – az viszont eltérő, hogy ezek milyen megdolgozottsági szinten vannak, illetve hogyan küzdünk meg ezekkel. Míg van, akinek már csak távoli emlék, amit szépen megdolgozott magában, másnál lehet egy aktuális krízis is – ez tipikusan az az eset, amikor érdemes elgondolkodni arról, hogy elegendő-e számára önmagában a művészetterápia. Viszont azt látom, hogy a csoport rengeteget tud segíteni a nehéz tapasztalatok megdolgozásában, hisz amellett, hogy az egyén sorstársakra találhat, megélheti a társas támogatás, a visszajelzés egy igazán gyógyító formáját is. Azt, amiben megérezheti, hogy nincs egyedül a problémájával, hogy meg van hallgatva és validak az érzései.
Nem véletlenül mondják, hogy kapcsolatban sérülünk és kapcsolatban gyógyulunk. Ráadásul sokszor könnyebb kvázi idegen emberek előtt beszélni ezekről, mint akár a legközelebbi szeretteink előtt.
Kiknek érdemes jelentkeznie a rövidesen induló kurzusodra?
Fontos tisztázni, hogy 12 alkalom alatt senkiből nem lesz művészetterapeuta, viszont a kurzus betekintést adhat annak, aki már eleve szemezett a szakmával és segíthet dönteni a jövőbeni folytatásról. Emellett én jó szívvel ajánlom pedagógusoknak, segítő szakembereknek, pszichológusoknak és művészeknek is, mert szerintem segít a meglévő módszertan kibővítésében, valamint egy új perspektíva megtalálásában. Természesetesen nem az a cél, hogy egy pedagógus terápiába kezdjen a diákjaival ám azzal, hogy tanul a csoportdinamikáról, és megismer új technikákat, frissítheti, bővítheti a meglévő eszköztárát, vagy új csatornát nyithat a diákok felé. Édesanyám például némettanár, és a nyelvoktatás szerves része, hogy végigveszik a mindennapokat érintő témákat a családtól kezdve a sporton át az ünnepekig. Kamaszokkal dolgozik, ami eleve egy hálás, de kihívásos korosztály. Neki például nagyon pozitív tapasztalata volt azzal, amikor egy témát kollázzsal dolgoztak fel. Nyilván nem a gyerekek traumái kerültek itt terítékre, de az alkotás motiválóan hatott a srácokra, és nagyon jó beszélgetésindítónak is bizonyult, ami a nyelvtanulásnál például egy elég fontos szempont.
Egy pszichológusnál pedig talán evidensebb a felhasználás. Van olyan pszichológus barátnőm, akinek nincs művészetterápiás végzettsége, de egy kliense verbálisan nehezen fejezte ki magát, öt ülés alatt nem nagyon jutottak sehova, így aztán ők is az alkotás irányából közelítették meg a problémát.
Kiderült, hogy a kliens könnyebben jut így el a kommunikációig, ez a gyakorlat átlendítette őket egy megrekedt ponton.
Harmadiknak hozzátenném a képzőművészeket és az azt oktatókat, nekik ugyanis ez a szemléletmód egy izgalmas perspektívaváltást jelenthet, és behozhat új megoldásokat. Amikor zenészeknek tartottam művészetterápiát, a zenében való elakadásaikat áttettük egy másik művészeti formává, és ez segítette feloldani azokat. A zenében ugyanis már kialakultak azok a határaik, hogy mit hogyan csinálnak, de a kollázzsal, amivel egyiküknek sem volt tapasztalata, rá tudtak nézni az elakadásaikra, ez pedig segítette a zeneszerzést. És ez működhet a szobrászat versus rajzolás vagy irodalom és rajzolás felállásban is. Emellett, a csoportdinamika ismerete szerintem bárkinek jól jöhet, aki kisebb közösségekkel foglalkozik, bármilyen formában is. Konfliktus, nehézség, tabu, stigma, félelem, elakadás bárhol megjelenhet, ha pedig ismerünk pár technikát ezekre, tanulunk az asszertív kommunikációról vagy az énközlésről, máris lesz egy eszköztárunk ezekre a helyzetekre.